Az AC Milan beszáll a Szoboszlai Dominikért vívott harcba, így a Lazio mellett immár két olasz kérő is akad. A calciomercato.com szerint Ivan Gazidis, a Milan vezére azt mondja, hogy a játékos jól beleillik abba a stratégiába, amit egy éve elkezdtek az Atalantából érkező Franck Kessié-vel. Ez pedig nem más, mint fiatal tehetségek felkutatása, beépítése a jövő csapatába.

Érdekes fejlemények, és ezúttal nagyon is hihető, hogy a Milan most a fiatal tehetségekkel kíván foglalkozni. Ezt már többször is kifejtették, egy korábban megálmodott stratégia részeként, de most, amikor bizony a gazdasági helyzet ilyen csúnyán fest, egyfajta kényszer is ebbe az irányba tolja az egyesületet.

A két említett klub mellett állítólag Fabio Pratici kívánságlistáján is szerepel a magyar válogatott kiválósága, így várható, hogy most már sor kerül majd átigazolására – a legesélyesebb pedig mindenképpen a Serie A valamelyik csapata.

Szoboszlait egyenesen Sergej Milinkovic-Savic-hez hasonlítják, mert futómennyisége, gólképessége, és lövései hatékonysága erre predesztinálja. Nem véletlen, hogy Európa-szerte az egyik leginkább keresett fiatal, több klub is megnézte, és figyelemmel követi pályáját.

A fenti körülmények mellett a ma 15 millióra becsült ára valójában elég jutányosnak tűnhet, de ne feledjük el, hogy a piacnyitás időpontját nem tudjuk, sőt azt sem, hogy egyáltalán mikor fejeződnek be a bajnoki küzdelmek – ha egyáltalán lezárható az olasz bajnokság az elmaradt meccsek pótlásával.

szobo cikkbe

Ralf Rangnick a Milan-t preferálná, de – mint láttuk eddig is – türelemmel kivárja, amíg eljön az idő, igyekszik minél többet kihozni fiatal tehetségeiből. Mind szakmai, mind anyagi téren. Nincs okom megkérdőjelezni éleslátását, és azért szurkolok, hogy Szoboszlai állja meg a helyét Olaszországban, de mégis van bennem egy kis félsz, mert az utóbbi tíz évben rengeteg magyar tehetség kallódott el valahogy az olasz foci dzsungelében…

A lényeg most az időzítés, és éppen ezt nem lehet most pontosan belőni. De sietni nem kell, nincs miért, a legfontosabb, hogy jól teljesítsen válogatottunk kiemelkedő fiatalja!

Pin It

Hozzászólások (0)

Még senki sem szólt hozzá

Szóljon hozzá!

  1. Hozzászólás vendégként Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

patreonKérünk támogasd munkánkat akár havi egy mozijegy árával. Köszönjük! A képre kattintva, a Patreon oldalunkra kerülsz.

Rólunk

A Semleges Térfél önálló szurkolói közösség ami a Magyar Labdarúgás fel emelkedését és a szurkolói kultúra megóvását valamint a szurkolók tényszerű tájékoztatását tűzte ki célul. Online szurkolói beszélgetéseink videóink képeink és minden médiatatalmunk ezt a célt szolgálja.

Copyright © 2020 Semleges térfél

Partner oldalak

amigeleken
lokomotiv
ujpest

ferencvaros

Kövess minket a Facebook-on!