Nem tudom, ki hogy értékeli a hírt, miszerint a profi focisták átlag-keresete 3,3 millió forint. Azt sem tudom, hogy ki mit szól ahhoz, hogy ezt az összeget csak egy 15%-os adó terheli (szemben a "földi halandó 30+%-ával). Lehet átkozódni, vagy örülni, hogy sportolóink ennyit keresnek, még ha ennek elég komoly szelete ki is kerül az országból, de véleményem szerint ezek a számok önmagukban semmiről nem szólnak. De mégis, mihez mérjünk? Ez elég egyszerű, az eredményekhez!

Nézzük először, hogy mit tudnak a srácok! Bár itt most a klubokról van szó, az UEFA mégis ad fogódzót a témában. A szövetség ugyanis nem "csak" országrangsorokat közöl, hanem a koefficienseken keresztül az egyes országok klubfutballját is méri, és rangsorolja. Nézzük meg tehát, ebben a sorrendben hogy állunk! Azzal együtt, hogy az utóbbi években a Fehérvár, illetve tavaly a Fradi egész jó produkciót mutatva csoportkörig jutott az Európa Ligában, sajnos még mindig csak a 33. helyre vagyunk jók. A kelet-európai régióból a csehek 14. helye után egy kisebb gap következik, majd Bulgária, Lengyelország, Románia, és Szlovákia egymást követi a 27. helytől 30.-ig. Minket Lichtenstein és Szlovénia is megelőz, így kerülünk a 33. helyre...

Mi a helyzet a 3,3 milliós átlagfizuval? Nos, szakértők szerint ez Európában a keret egészének kifizetett bértömeget tekintve top 20-on belüli a helyezésünk. Az említett országok közül pedig egyedül Lengyelországban magasabbak a focista-bérekre fordított összkiadások, mint nálunk. Nekem egyértelmű, hogy itt egy komoly túlárazás van, hiszen a bér-sorrendtől jelentősen lemaradunk az eredményességi sorrendben elfoglalt helyezésünk! Nem sajnálom a játékosoktól a pénzt - ahogy senki mástól sem! -, de azt kell, hogy mondjam, amikor mérhető, összehasonlítható adatokat kapunk ár és érték tekintetében, akkor mindig kiütközik ez az aránytalanság. Megjegyzendő, hogy az egy főre jutó fizetést tekintve valahol a középmezőnyben vagyunk, de akkor nekem itt egy másik kérdés is adódik; kell ennyi profi focista, képesek vagyunk ennyi profit eltartani?

Amit viszont tényleg sajnálok, az a légiósok zsebébe vándorló fizu! Sok oka van ennek, de a legalapabb az, hogy a hazai focit a közpénzek tartják el, így mi - az ország dolgozó része - fizetjük a légiósok jóléti kiadásait, családjaik megélhetését. Ezzel sok bajom nem lenne, ha piaci alapon működnének a klubok, de ettől manapság olyan messze vannak, mint kisegítő iskolás a relativitás-elmélettől! Valljuk be: a pénzáram két végpontján a magyar adófizető (indulási oldal) és a légiósok családjai külföldön (érkezési oldal) helyezkedik el...De van még más okom is a "fösvénységre"; a légiósok fizetésük jelentős részét családjaiknak utalják külföldre, így annak a pénznek, amit kapnak, jelentős része kikerül a rendszerből, nem itthon, hanem máshol lesz belőle költés, így a bevételeket, és a munkalehetőségeket is ott erősíti. Még egyszer; piaci alapon nem lenne ezzel sem gond!

De nézzük meg; a magyar klubok teljes bérkiadása valahol 20-22 milliárd forint körül vannak. Ennek nettója még mindig 17-19 milliár! Csak létszám-arányosan - nem súlyozva azt, hogy akár magasabbak is lehetnek a légiósok fizetései - ennek 29%-a nem itthon hasznosul, ami bizony még mindig nem kis összeg. Itt bizony 5-5,5 milliárd forintról beszélünk!!! Ez a pénz - helyesebben ennek jelentős része - kikerül a rendszerből, és mivel az eredményességgel nem arányosak a fizetések, azt is hozzá kell tenni, hogy mindezt teljesen feleslegesen! És akkor még nem számoltam bele, hogy a légiósok jellemzően az Nb1-ben szerepelnek, ahol a fizetések átlaga inkább 5-6 millió körül mozog, azaz erősen alul becsültem a kiáramló pénz nagyságát.

Nem is ragozom tovább - pedig lenne még mit boncolgatni -, mert valójában a hazai foci minden szegmensében irracionális a működés, a szabályozás, azaz maga az egész rendszer, ami hosszú-hosszú évek alatt kiépült, úgy ahogy van rossz. A fent vázolt anomáliára ugyanúgy nem érdemes új szabályozókat rátelepíteni, mint ahogy sok minden más problémára sem, mert a rendszerszintű bajokat csak egy nulláról való újra-indulás oldhatná meg. Itt tartunk 2021. januárjában, de visszamenőleg 30-40 évvel bármely évszám tetszés szerint beírható; nagy pénz - kis foci...

Megjegyzés:

A 33. helynek megfelelő fizetés valahol 1-1,2 millió forint körül lenne. Erős gyanú, hogy a háromszoros különbséget a közel sem teljesítmény alapú finanszírozási rendszer által biztosított pénzbőség okozza (a piaci viszonyokhoz mérten).

Pin It

Hozzászólások (0)

Még senki sem szólt hozzá

Szóljon hozzá!

  1. Hozzászólás vendégként Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

patreonKérünk támogasd munkánkat akár havi egy mozijegy árával. Köszönjük! A képre kattintva, a Patreon oldalunkra kerülsz.

Rólunk

A Semleges Térfél önálló szurkolói közösség ami a Magyar Labdarúgás fel emelkedését és a szurkolói kultúra megóvását valamint a szurkolók tényszerű tájékoztatását tűzte ki célul. Online szurkolói beszélgetéseink videóink képeink és minden médiatatalmunk ezt a célt szolgálja.

Copyright © 2020 Semleges térfél

Partner oldalak

amigeleken
lokomotiv
ujpest

ferencvaros

Kövess minket a Facebook-on!