Úgy néz ki a járványügyi hatóságok döntenek a bajnokság befejezésével kapcsolatban. Addig meg mindenki csak találgat. 

 

A bajnokság befejezésével és az esetleges létszámemeléssel kapcsolatban megkérdeztük a Magyar Labdarúgó-szövetséget.
„A bajnokság folytatása és befejezése kapcsán több forgatókönyvet dolgoztunk ki – mondta lapunknak Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője. – A végső döntésnél ugyanakkor a magyar járványügyi hatóság eljárásainak és utasításának megfelelően döntünk, mert az egészségnél semmi sem fontosabb.”
Róka Géza, az NB I-es bizottság elnöke sem tudott konkrétumokkal szolgálni, ám a létszámbővítés lehetőségét nem vetette el teljesen.
„A mostani bizonytalan helyzetben ötletelés szintjén több forgatókönyv felvetődött a klubok között, így ez is, de mivel továbbra is bizonytalan a helyzet, nehéz bármit mondani a jövőre nézve. Az elsődleges szándék, hogy a jelenlegi rendszerben, a pályán dőljön el a bajnokság. Ha azonban a körülmények miatt le kellene fújni, vagy ha a befejezés július végére tolódna, lehet opció a bővítés.”

forrás nso.hu

Pin It

Hozzászólások (0)

Még senki sem szólt hozzá

Szóljon hozzá!

  1. Hozzászólás vendégként Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

patreonKérünk támogasd munkánkat akár havi egy mozijegy árával. Köszönjük! A képre kattintva, a Patreon oldalunkra kerülsz.

Rólunk

A Semleges Térfél önálló szurkolói közösség ami a Magyar Labdarúgás fel emelkedését és a szurkolói kultúra megóvását valamint a szurkolók tényszerű tájékoztatását tűzte ki célul. Online szurkolói beszélgetéseink videóink képeink és minden médiatatalmunk ezt a célt szolgálja.

Copyright © 2020 Semleges térfél

Partner oldalak

amigeleken
lokomotiv
ujpest

ferencvaros

Kövess minket a Facebook-on!