Ezúttal nem a Haliról lesz szó, de meg kell említeni, hogy a szombathelyi önkormányzat nincs éppen a legjobb bőrben anyagilag, mert a kormány jelentős összegeket von el. Legalábbis ezt mondja a város vezetése, arra célozva, hogy jelentős városi bevételeket von el a központi költségvetés a járványhelyzet miatti kiadásai fedezetére. Nem egyedi jelenség, máshol is hasonló a helyzet. Nézzük!

Soroksáron több tízmillió forintos támogatást vont meg a hely futball csapattól a város, Nyíregyházán pedig 70 milliós támogatást vontak meg. Mindez éppen most történik, amikor a kluboknak minden egyes fillér számít, hiszen kötelezettségeiket teljesíteni kell, miközben a legnagyobb forrás – a központi bevételek – kiesnek az „érkezési oldalon”. Nem csoda, hogy csökkenteni kényszerülnek a fizetéseket.

A helyzet tehát úgy áll, hogy a három forrás – önkormányzat, áttételekkel állam, és a szurkolói bevételek – mindegyike sérül most. Tévedés ne essen, most semmit nem segítene, ha akár tízezres, aktív szurkolótáborok lennének az NB3-tól indulva, mert ugye most ez a terület is a „karantén” áldozata lett. Igen ám, de mintha megfeledkeznénk arról a szereplőről, aki bizony az egyik legfontosabb láncszeme a foci gépezetének!

Igen, mintha senki nem foglalkozna azzal, hogy milyen felelősségük és szerepük van a tulajoknak ebben a szituációban. Sokan elintézik a dolgot azzal – egynemű társaságként kezelve őket -, hogy nekik most azokat a cégeket kell menteniük, amelyekre a focicsapat működését is alapozzák! Igen, van ebben valami, de nem ártana kicsit differenciáltabban közelíteni a kérdést, mert nem érint ám mindenkit egyformán a járványhelyzet, illetve sok iparágban meg lehet találni a helyzetnek megfelelő működést.

Miért vetem fel ezt a témát? Mert bizony – én úgy gondolom -, hogy vállalkozások ide, vállalkozások oda, a tulajdonosoknak is ki kell venniük a részüket ebből az egész problémahalmazból! De legalábbis beszélni kell róla. Mert mostanság mintha eltűntek volna a nyilvánosság elől… Korábban büszkén nyilatkoztak a tulajdonukban álló klubokról, sikerekről, de még a kudarcokról is, most meg mintha mindegyikük visszavonult volna a vidéki ranch-ra, életjelet sem adva magáról.

Mert bizony még az is bőven benne van, hogy igencsak komolyan nyúlkálnak a zsebükbe, és komoly anyagi áldozattal mentik a menthetőt, csak éppen erről nincsenek hírek! Pedig – véleményem szerint – erre kell aztán igazán büszkének lenni, és nem arra, amikor magától is elketyeg a csapat!

Nem is tudom, de ez valamifél függőség… Ahogy láttuk a példákból, most a klubok függősége igencsak kiütközik! Eddig s megvolt ez, csak éppen amikor minden rendben megy, amikor ennek hasznait húzzák, akkor természetes, most meg mintha sokkot kaptak volna a tulajdonosok és vezetők; nem tudják mit is kellene tenni, hova kellene nyúlni, csak a régi reflexek működnek, ami nem más, mint hogy „Mentsetek meg, mert különben csődbe jutunk”.

Ebből pedig tanulni kell! A mai helyzetben kb. mindegy, hogy mi a „békebeli” modell, de a járványhelyzet brutálisan megmutatta, hogy a foci bizony nem más, mint állami, önkormányzati csecsen lógó, arra egyoldalúan rágyógyított, torz képződmény! És itt nem csak az államnak, a szövetségnek van teendője, hanem bizony a kluboknak is, akik az utóbbi években belekényelmesedtek a pénzesőbe, aminek csak alá kellett állni, és minden szépnek és jónak tűnt.

Tehát két fontos feladat van; érdemben foglalkozni végre a szurkolókkal, és legalább ennyire komolyan elkezdeni végre a szakmai munkát az utánpótlásban! Mert ez a két bevételi forrásról bizony mintha megfeledkeztek volna az utóbbi majd’ tíz évben…

Pin It

Hozzászólások (0)

Még senki sem szólt hozzá

Szóljon hozzá!

  1. Hozzászólás vendégként Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

patreonKérünk támogasd munkánkat akár havi egy mozijegy árával. Köszönjük! A képre kattintva, a Patreon oldalunkra kerülsz.

Rólunk

A Semleges Térfél önálló szurkolói közösség ami a Magyar Labdarúgás fel emelkedését és a szurkolói kultúra megóvását valamint a szurkolók tényszerű tájékoztatását tűzte ki célul. Online szurkolói beszélgetéseink videóink képeink és minden médiatatalmunk ezt a célt szolgálja.

Copyright © 2020 Semleges térfél

Partner oldalak

amigeleken
lokomotiv
ujpest

ferencvaros

Kövess minket a Facebook-on!