Mióta tizenkét csapattal folynak az első osztály küzdelmei, mindig szoros a mezőny, de ennyire, mint most, talán még soha nem torlódtak fel a csapatok! Ez egyes vélemények szerint jó, mert végig éles marad a küzdelem, míg mások azt mondják, hogy sajnos a bunkerfoci irányába viszi a csapatokat, így a meccsek nézhetőségének rovására megy. Én azt gondolom, hogy ez a két állítás egyszerre igaz, így nehéz dolga van annak, aki itt el akar igazodni.

Az első rész elérhető ITT!

A második rész elérhető ITT!

Ebből a társaságból talán csak a Honvéd lóg ki felfelé, és a Kaposvár lefelé, a többiek között most óriási lesz a verseny, hiszen egy kiesés óriási anyagi és erkölcsi károkat okozhat. Bármelyik csapat is csatlakozik a már gyakorlatilag kiesőnek tekinthető kaposváriakhoz, a járvány után prognosztizált helyzetben talán még nehezebb lesz visszakerülni, mint korábban.

Azt, hogy melyik csapat lehet kieső, nehéz lenne megmondani. Az Újpest és a Debrecen egy mérkőzéssel ugyan kevesebbet játszott, mint közvetlen ellenfeleik, de ez most nem feltétlen lesz előny, hiszen – mint korábban már említettem – a Fradi elleni meccseken nem sok esélyük lesz… Ebben a helyzetben, ezeknek a csapatoknak most a közvetlen riválisokat kell megfogniuk, és még ha emellett sikerül egy-egy pontot elcsenni az első 5-6 helyezettől, nem lesz probléma, de ellenkező esetben irány a másodosztály!

whatif vignjevic

Meglepetés, hogy a Debrecen és az Újpest itt van ebben a csoportban, mert a korábbi években ők voltak azok, akik az első 2-3 csapat mögött mindig ott loholtak, mindig veszélyeztetve az előttük állók pozícióit. Most ezt a szerepet a Kövesd és a Felcsút, valamint az utóbbi időkben a Diósgyőr vette át. Ez a helyzet nagyon jól mutatja, hogy mennyire fontos az edző szerepe, ugyanis Újpesten Vignjevic erősen megfáradt, nem tudja már hozni a korábbi szinteket, míg Debrecenben talán (?) az öltöző által felőrölt Herczeg András nem tudott már megfelelő szintet hozni csapatával.

Debrecenben léptek, és Vitelki jól is kezdett, de az utóbbi 5 meccsen 4 vereség mellett mindössze 3 pontot sikerült kasszírozni a Kisvárda elleni soványka 1:0-s győzelemmel. Ettől már csak az Újpest szerepelt rémesebben! A lila-fehérek mindössze 4 pontocskát szereztek utóbbi 5 meccsükön, de ebből 3 a Kaposvár ellen, míg 1 a Paks ellen jött be nekik - ami valljuk be! – egy ilyen patinás, nagy múltú klubtól vérszegény produkció…

Whatif vitelki

Mindent egybevetve azonban mégsem őket nevezném meg – már ha tippelni kellene – második kiesőként, hanem azt a Paksot, amelyik Böde Danival a soraiban is a második legkevesebb gólt szerezte a bajnokságban, és a harmadik legtöbbet kapta! Valahogy nem látszik a koncepció (azért ilyen más csapatoknál is van…), és nem akar összeállni a Csertői-éra utáni csapatjáték. Ez talán azért van, mert a már réges-régen meghaladott játékrendszer, és felfogás ma már kimaxolva sem működik, a változtatási kísérletek pedig eddig még több hibát hoztak a játékba.

De mindez csak spekuláció, nem egyéb, hiszen a bajnokság felfüggesztése előtt sem lehetett pontosan megmondani, hogy mi fog történni, a kényszerszünet pedig még az eddigieknél is több ismeretlent csempészett az egyenletbe.

Várom a folytatást, izgalmas végjáték jön!

Pin It

Hozzászólások (0)

Még senki sem szólt hozzá

Szóljon hozzá!

  1. Hozzászólás vendégként Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

patreonKérünk támogasd munkánkat akár havi egy mozijegy árával. Köszönjük! A képre kattintva, a Patreon oldalunkra kerülsz.

Rólunk

A Semleges Térfél önálló szurkolói közösség ami a Magyar Labdarúgás fel emelkedését és a szurkolói kultúra megóvását valamint a szurkolók tényszerű tájékoztatását tűzte ki célul. Online szurkolói beszélgetéseink videóink képeink és minden médiatatalmunk ezt a célt szolgálja.

Copyright © 2020 Semleges térfél

Partner oldalak

amigeleken
lokomotiv
ujpest

ferencvaros

Kövess minket a Facebook-on!