Meglepő helyen, a divany.hu-n találtuk a következő cikket, ami az Economist szakemberei által készített modellt, és az abból származtatott eredményeket mutatja be. Miért van az, hogy az alig 3,5 millió lakossal rendelkező Uruguay máig az egyik legsikeresebb futballnemzet?

Miért van az, hogy az alig 3,5 millió lakossal rendelkező Uruguay máig az egyik legsikeresebb futballnemzetnek számít, miközben a 1,5 milliárd főt számláló Kína kormánya hiába igyekszik óriási pénzeket beleölni a sportág fejlesztésébe, hátul kullognak a világranglistán? Hasonló a helyzet az arab államokkal is, mint Katar és az Egyesült Arab Emírségek, amelyek európai klubcsapatokat vásárolnak meg, és jó nevű edzőket szerződtetnek, hogy így gyűjtsenek tapasztalatot, vagy Szaúd-Arábia, ahol a válogatott játékosok jelentős része a spanyol bajnokságban focizik. És akkor ne is említsük Magyarország és a nálunk jóval kevesebb pénzt a futballba ölő Horvátország közötti jelentős különbséget.

Nagy pénz, nagy foci?

Az Economist szakemberei megalkottak egy statisztikai modellt, amely megmagyarázhatja, miért jobbak egyes országok, mint mások a fociban, illetve választ adhat rá, hogyan képesek bizonyos nemzetek a semmiből a csúcsra törni, míg mások hiába építkeznek és ölnek a sportba milliárdokat.

A modell megalkotásakor figyelembe kellett venni a gazdasági tényezőket: ebben a Michigani Egyetem közgazdászprofesszora, Stefan Szymanski volt segítségükre. Szymanski korábban készített már egy modellt, amely megmutatta, hogy a gazdagabb, nagyobb GDP-vel rendelkező országok sikeresebbek a sportban. Természetesen számos futball-legenda emelkedett ki a nyomorból, a valóság mégis az, hogy az anyagilag jobb körülmények nagyobb esélyt teremtenek a sport fejlődéséhez és a tehetségek felfuttatásához.

Továbbá a szakemberek megvizsgálták, mennyire népszerű a futball az egyes országokban. Ehhez összevetették a lakosság számát az országban működő (profi és amatőr) csapatok és játékosok és a stadionokba kilátogató nézők számával, továbbá megnézték, mennyien kerestek rá 2004 és 2018 között a Google-on a futballra az adott országban más sportokhoz viszonyítva. Afrikában például sokkal többeket érdekel a foci (90 százalékos keresési arány), mint Amerikában (20 százalék).

A kutatók figyelembe vették a hazai pálya előnyeit is (meccsenként 0,6 góllal jobban teljesítettek az otthon játszó csapatok) és az ellenfelek erősségét, és végül 126 országot rangsoroltak a kutatók a modell alapján, amelyeknek a válogatottja 1990 óta legalább 150 meccset játszott a nemzetközi porondon.

Születtek meglepetések

A létrehozott modell az 1990 óta született nemzetközi eredmények 40 százalékát pontosan leképezte. Voltak azonban meglepetések, például Uruguay, ami mind gazdaságát, mind lakosságát tekintve a vártnál sokkal jobb helyen végzett. Előkelő helyre került továbbá – nem meglepő módon – Brazília, Argentína, Spanyolország és Portugália. A nyugat-afrikai és balkáni országok szintén jobban teljesítettek a vártnál. Rossz hír Kína és a közel-keleti államok részére, hogy ők az adatok szerint még így is a statisztikailag elvárt eredménynél jobban teljesítettek, pedig igencsak gyenge eredményeket produkálnak világviszonylatban.

A modell legfőbb tanulsága, hogy mennyire kevéssé képesek az állami szervek kontrollálni országuk futballteljesítményét. Hiába ölnek hatalmas pénzeket a fejlesztésbe, valójában kevés befolyásuk van rá, mennyire lesznek sikeresek. Afrikában például a futball-liga kiépítése nem oldja meg a szegénységgel járó problémákat, Ázsiában pedig hiába építenek grandiózus létesítményeket, a népesség jelentős részét továbbra sem érdekli a sportág.

Fontos az utánpótlás-nevelés

A szakemberek szerint a siker kulcsa a tehetséggondozásban rejlik. Uruguay nagy titka például, hogy már igen zsenge korban megszerettetik a futballt a gyerekekkel, és aktívan segítik képességeik fejlesztését. Nem véletlen, hogy a kínai elnök fontos célnak tekinti a labdarúgás széles körű terjesztését az iskolások körében – hasonlóan, szigorú és nagyszabású gyereksportprogramokkal érte el az ázsiai ország, hogy a 2008-as, saját rendezésű nyári olimpiájukon az éremtáblázat élére kerültek.

A szakemberek úgy vélik, a német válogatott a jövőben továbbra is a világ egyik legerősebb csapata marad, köszönhetően Németország gazdasági erejének, a játékosok nagy számának és annak, hogy a futballnak nincsen igazi riválisa az országban. 1990 és 2005 között a németek mégis rosszabbul teljesítettek a vártnál: egyharmaddal kevesebb gólt szereztek, mint amennyit a modell alapján kellett volna. 2006-ra azonban a csapat már azon a szinten játszott, amit a modell mutatott. Ennek oka, hogy a kétezres évek elején a német szakvezetés felismerte a fejlesztés szükségességét, átalakította a teljes utánpótlási rendszert, és óriási pénzeket költött a tehetséggondozásra, az akadémiák működtetésére.

Azonban nem elég a gyerekek kitartó és alapos futballnevelése, az is fontos, hogy ne öljék ki belőlük a kreativitást és a tehetséget. Sok játékos úgy vált világsztárrá, hogy gyerekként az utcán tanulta meg a foci alapjait. Pelé, Maradona, Zidane vagy éppen Messi, Cristiano Ronaldo és Neymar saját maguk jöttek rá a fortélyokra, senki sem tanította meg nekik. Ez a mentalitás manapság kihalóban van: sok helyen kifejezetten rossz szemmel nézik az autodidakta tanulást. Az angol futballszövetség egyenesen arra kérte a leigazolt ifijátékosok szüleit, ne engedjék gyerekeiket az utcán játszani.

El lehet tanulni a jó példát?

Fontos továbbá, hogy mennyire képes egy ország bekapcsolódni a futball nemzetközi vérkeringésébe, és használni a globális focihálózat által nyújtott lehetőségeket. Számos fejletlenebb futballkultúrával rendelkező ország – például a nyugat-afrikai nemzetek – úgy próbálják magasabb szintre feltornázni magukat, hogy játékosaikat elküldik nagy futballmúltú európai országok klubcsapaiba.

Jó példa erre Elefántcsontpart, ami egy egész generációnyi fiatal játékost exportált a belga Beveren FC-hez, vagy Szenegál, aminek a válogatottja a 2002-es vb-n megverte a címvédő francia csapatot. Kettő kivételével a pályára lépett szenegáli játékosok mindegyike Franciaországban focizott. Egy másik megoldás, ha játékosok kivitele helyett edzőket exportálnak. Az 1930-as években például a dél-amerikai futball sokat profitált az Európából elmenekült zsidó származású edzők tapasztalataiból. 2016-ban a kínai válogatott leigazolta Marcello Lippit, a korábbi vb-győztes olasz szövetségi kapitányt, akinek az ázsiai szövetség 28 millió dolláros (8,3 milliárd forintos) gázsit fizet évente. Hiába azonban a nagy európai példák lemásolása, ha a fiatal generáció nem fejlődik megfelelően, a sok futballba ölt pénz csak a kukában landol.

Végezetül a szerzők megemlítik, hogy sokszor a véletlenen, illetve egy-egy kedvező vagy éppen katasztrofális bírói döntésen múlik minden. Hiába a statisztika, hiába a jól kiszámított esélyek, a jól felépített csapat, a „sors keze” ellen nincs védekezés. Bár az eredmények lemodellezhetők, sokszor borul minden.

Pin It

Hozzászólások (0)

Még senki sem szólt hozzá

Szóljon hozzá!

  1. Hozzászólás vendégként Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

patreonKérünk támogasd munkánkat akár havi egy mozijegy árával. Köszönjük! A képre kattintva, a Patreon oldalunkra kerülsz.

Rólunk

A Semleges Térfél önálló szurkolói közösség ami a Magyar Labdarúgás fel emelkedését és a szurkolói kultúra megóvását valamint a szurkolók tényszerű tájékoztatását tűzte ki célul. Online szurkolói beszélgetéseink videóink képeink és minden médiatatalmunk ezt a célt szolgálja.

Copyright © 2020 Semleges térfél

Partner oldalak

amigeleken
lokomotiv
ujpest

ferencvaros

Kövess minket a Facebook-on!