Ladislav újabb írását olvashatjátok. A weboldalfrissítés miatt elveszett régebbi cikkeit is vissza fogjuk rakni - amint időnk engedi.

Az olasz „riviéra” után kalandozzunk el egy nem is olyan messzi vidékre, a dirndl ruha és sörfogyasztás Mekkájába, Németországba. Beszélgetőpartnerem ezúttal Máté:

  • Miért pont a Bundesliga? Mióta követed , és ha egy szóval kellene jellemezd a német focit mi lenne az?

Megmondom őszintén számítottam erre a kérdésre. A német foci volt mondhatni a kiindulási alap, azon belül is a válogatott, ha jól számolom maximum 10 éve követem. A legjobb szó a támadófoci amivel tudnám jellemezni a német labdarúgást, úgy érzem hogy nem nagyon van olyan csapat aki védekezne, hanem inkább előre próbál játszani. A test-test elleni harcokra különösen nagy hangsúlyt fektetve.

  • Ha német foci, akkor zömében vagy Bayern vagy Dortmund nálad miért az előbbi?

Ahogy az előbb említettem a válogatott volt az alap, és mivel mint közben kiderült a válogatott zömét ezen két csapat játékosai alkották így kötöttem ki a Bayern Münchennél.

  • Hogy értékeled az eddigi szezont? „Nehezen” kezdtetek, ám most mégis úgy néz ki sikerült magatokra találni, és a 4 pontos előnyötök egy kis megnyugvásra adhat jelet ebben az „őrült „ szezonban.

Igazából nem csak az idei év kezdődött döcögősen, hiszen már szerintem kb. két éve Ancelottival se indult a legjobban, majd Kovac éra se volt sokkal jobb. Ezek után jött az áttörés a horvát menesztésével, ami kicsit engem a Guardiola féle támadó játékra emlékeztet. Kovacsnal az a stílusa nem vált be, ami bejött Frankfurtba. Elég a Bayern elleni kupagyőzlemre gondolni.. úgy érzem hogy azért ebben jócskán benne volt a megfelelési kényszer is, így nem alakulhatott úgy ez a kaland ahogy kellett volna…

  • Az őszi rajtig történtek változások a keretbe, elég például Pavard, Lucas Hernandez, Perisic vagy akár Coutinho nevét említeni. Hogy érzed, mennyire sikerült jól az átigazolási szezon? Van akitől többet vártál volna, vagy van hiányérzet hogy nem érkezett?

Lucas Hernandezzel kezdeném, egy nagyon jó védőnek gondolom. Egyik nagyon jó barátom Athletico fan, így is tudom hogy jó védő, ám sajnos nálunk nem nagyon tudta eddig megmutatni hogy mit is tud, köszönhetően a sérülésének. Pavard már a francia válogatottba is megmutatta tehetségét, aminek köszönhetően egyből helyet is kapott és hozza a szintet a védelemben ugye miatta került Kimmich is más pozícióba. Ha elkerülik a sérülések akár hosszabb távon is lehet valaki belőle itt.
Coutinho az érkezők közül egyértelműen a legnagyobb név akit ki kell emelni, nagyon jó játékos nagyon jó labdaérzékkel. Flick alatt ellenben inkább Müller kap lehetőséget , ami kihat a teljesítményére is, hiszen hol tud váratlan /várt eredményt hozni de nálam az áttörés elmaradt eddig...

  • Coutinho vagy James?

A párhuzam James Rodriguezzel teljesen megfelelő lenne, bár én Jamest jobban preferáltam. De sajnos az elmúlt időszakba nagyon nem voltunk kibékülve a támadóközéppályás pozícióval , bár az elmúlt időszakban Müller kezd magára találni ami azért ad némi reményt. Visszatérve az eredeti kérdésre, Perisicre kell még kitérjek, a karakterét és játéktudását nagyra tartom, ám a kora miatt(31 éves) mondhatni a sérülések miatt cserejátékosnak hoztuk. Ennek ellenére számomra abszolúte pozitív meglepetés volt, mert élt a bizalommal. Akit vártam volna már az Sané lenne, bár ha minden igaz most talán alakulnak a dolgok. Már tavaly is vártuk hogy érkezzen, tipikus szélső és nagyon kreatív, és tényleg nagyon kellene a minőségi játékos a sok sérült mellé különösen. Azt nem elfelejteni kiemelni, hogy még fiatal, és messze nincs a csúcson, előtte még fényes karrier állhat, nálunk meg tudná találni a számításait. A közegnek köszönhetően alapból könnyen menne a beilleszkedés.

Az már a tavalyi szezon végén biztos volt, hogy Robben, Ribéry és Rafinha révén 3 meghatározó játékos távozik a müncheni alakulattól, de például Hummels is visszament a BVB-be . Elkezdődött a fiatalítás? Ha emlékeim nem csalnak, Flickék valami hasonlót ki is jelentettek.

  • Ha ez igaz, akkor lehet még merész álmokban gondolkodni?

Ez a Robben-Ribéry duo hosszú évekig meghatározó játékosai voltak a csapatnak ,egy olyan magas szintet képviseltek amit nagyon nehéz lenne pótolni. A tavalyi évben egyértelműen úgy érzem hogy nem lehetett azt kitűzni hogy BL-t nyerjen, hiszen egy félig kiöregedő, de fiatalítani kezdő csapat volt. Az idei év teljesen más, fiatalodunk és jönnek az eredmények is hála az égnek, amire jó példa a 3:0-s BL győzelem.

  • 2009 óta 7 edzőváltás volt, és mondhatni Heynckes(talán Guardiola) kivételével senki se tudta maximálisan kihasználni a lehetőségeket. Szerinted mi lehet az oka annak, hogy nem nagyon találjátok/találtátok meg a megfelelő edzőt? Vagy most Flick lesz a jó megoldás? Esetleg hosszabb távon is?

A Heynckes féle triplát nem kell senkinek se bemutatni, az egyenlőre megismételhetetlennek tűnik, még Guardiolanak se sikerült, bár ő állt még hozzá a legközelebb. Ha az Anchelotti féle keretre gondolunk vissza annak ellenére hogy szerettem Robbenéket ők már akkor kiöregedőbe voltak és ez volt a gond, hogy nem volt a padon minőségi csere, hogy BL-t nyerjünk . Ez volt a kulcs, hogy talán.. a Guardiola korszakban sikerülhetett volna BL-t nyerni, és már ott kellett volna elkezdeni a fiatalítást, mert tény ahogy Európában olyan sok sztárcsapatnál kiöregedtek és itt volt az ideje a generációváltásnak. Most érzem viszont, hogy már pénzügyileg is akarnak befektetni arra, hogy minőségi játékosokat akarjanak az okos kiskapus üzletek helyett.. Ilyen kezdeményezés volt például Renato Sanches, nagy ígéretként érkezett is aki jó lett volna fiatalításnak ,csak nem sikerült a beépítés nála se.

  • Egy ilyen híres és nagymúltú csapatnál megkerülhetetlen a klubfilozófia kérdése. Szerinted az elmúlt években mennyire foglalkoztak ezzel a vezetőedző kérdése kapcsán?

Heynckesnél egyértelmű, neki a szívében nagy helyet kap ez a csapat gyakorlatilag eggyé vált a csapattal, Guardiolánál is ez még érezhető volt. Ancelottinál már nem volt meg az , hogy átérezné, hogy mi is az a bayern család. Kovacnál a már korábban említett megfelelésikényszer volt ami elvette szót az attrakció elől, míg most Flicknél már az alapból jó pont hogy német és úgy érzem tud a csapatnak a szíve lenni . Annak ellenére, hogy vészmegoldásként alkalmazták és nehezen indult végül kötöttek vele egy 2023-ig tartó szerződést én úgy érzem hogy ezt a szintet tudja hozni akár hosszútávon is, de ezek szerint a vezetőség is.

  • Ki kritikusabb a vezetőség, a szurkoló? Ki túrhatja ki az edzőt?

Ezen a palettán sajnos még egy harmadik fél is ott van , akik a játékosok. Ancelottinál és Kovacnal a játékosok azon belül is leginkább a kevés lehetőséget kapó német vonal volt az elindító az edzőbuktatásba különösen az olasznál.

  • Kovac után kit láttál volna szívesen a kispadon?

Most lehet meg fognak emiatt kövezni, annak ellenére hogy ez eléggé elképzelhetetlen Kloppot. Vagy esetleg Tuchel, bár nála se játszott volna valószínűleg Sárga-fekete múltja miatt .

  • Jelenleg a BL-ben vitézkedik a csapat, az ellenfél a Chelsea együttese , mondhatni az első meccsen eldőlt a továbbjutás ezzel a magabiztos sikerrel?

Ilyet a BL-ben semmikor se lehet kijelenteni, ez egy olyan sorozat, ha valaki bekerül az szívét lelkét kiteszi ameddig tudja. Tény, bíztató a 3:0 de nem írnám le e Chelseat mert elég csak a Róma-Barcelona meccsre visszagondolni…

  • Mennyi lehet ebben az idei BL-ben? Letisztultak az erőviszonyok?

A vírus előtti időszakot nézve, idén érzem először azt 3-4 év után, hogy lett volna esély hogy megnyerjék a sorozatot.

  • Kiegyenlítődött az erőviszony vagy ti nőtetek fel hozzá?

Kicsit mind a kettő, úgy érzem hogy összemosódott ez a két alapanyag. Ebben azért jócskán benne van, hogy most jutottak el odáig a sztárcsapatok, hogy rá vannak kényszerülve a fiatalításra ha sikereket akarnak elérni. Jó pár játékos érkezett kölcsönbe, akiknek papíron egy hónap múlva lejár a szerződése, megtartanál valakit?

  • Mit vársz az átigazolási szezontól?

Perisicet érdemes lenne megtartani, korából adódóan se a legdrágább, legértékesebb ám mégis egy nagyon jó megoldás lenne a cserepadra, vagy pihentetés idejére. Annak ellenére hogy nem akarom elvitatni a technikai tudását. Coutinho nagy valószínűséggel nem marad, nagyon sokat kérnek érte a katalánok…Ebből a pénzből inkább jöjjön Sané, a posztra még ott van Goretzka vészmegoldásnak.Boateng távozása mellé sok mindent nem kell fűzni, perememberré vált az elmúlt évek során, ráadásul tervek szerint igazolunk is védőt Upamecano személyében. Süle felépülése okán és Alaba mozgathatóságának köszönhetően nem lennénk rászorulva . Alphonso Davies személyében pedig az osztrák posztján is lenne személy, aki számomra abszolút meglepetés volt.

Javi Martinez lenne még a távozók között, ugyanis ő is eléggé háttérbe került, már mondhatni a Kovac féle időszakban, annak ellenére hogy még Guardiola hozta és azért jó néhány év szolgálat van mögötte . Werner nem hiszem hogy érkezne, állítólag nem akar országon belül váltani. A Leverkusen tehetségét Havertz-t is rebesgették, ám ebben az esetben egyértelmű lenne Coutinho távozása.

  • Mint az elején pedzegettem vagy Bayern vagy BVB. Szerinted jelenleg ki a jobb csapat? Akár rövid, akár hosszabb távot tekintve.

A Dortmund mindig jóúton halad, mindig csodáltam ezt az oldalát, hogy mindig tudtak fiataljátékosokat sikeresen beépíteni, ám általában az volt a vége hogy eladták őket.. ilyen például Dembele. Ott összeállt egy nagyon jó csapat idénre, ott van Brandt, Hakimi, Hazard, Sancho, Haaland. Egy fiatal ütőképes csapat. Sajnos ilyen téren jobb úton haladt mint mi, mert mi túlságosan ragaszkodtunk játékosokhoz, ilyen téren szöges ellentét a két klub filozófiája is. A Borussiaban sokkalta jobban tudnak felszabadultan játszani a játékosok, mert nálunk ténylegesen eredménykényszer van. Különben valami változás fog történni, ami legtöbbször az edzőkérdést érinti.

  • Beszélhetünk erősorrendről a Bundesligában?

Nagyon összeállt most az élmezőny, de ami engem is meglepett az talán a Schalke szereplése. Ami minket illet talán Flick óta mondhatni hogy a Bayern vissza akar jutni a csúcsra, ám előtte sem mi se a Dortmund nem emelkedett ki a mezőnyből. Most is hiába vezetünk 4 ponttal attól még 2-3 rossz meccs is pozíciókba kerülhet. Illetve a Leipzig is szépen lépkedett felfelé az elmúlt években rájuk is érdemes lesz még figyelni.

  • Ha már Leipzig akkor Nagelsmann , ő nálatok még szóba jöhet?

Megmondom őszintén már volt hogy fölmerült, szépen építgeti karrierjét. Szép sikereket tudhat már maga mögött, ám még mindig csak 32 éves, én simán el tudnám képzelni majd egyszer nálunk is.

  • Mi kell ahhoz hogy valaki Bayern edző legyen? Stabil minőségi szint, vagy inkább kiugró eredmények?

Egy stabil szint kell hogy valaki egyáltalán a közelébe kerülhessen, de azért néha egy nagyobb kiugrás se ártana mert mégis egy sztár klubról beszélünk.

  • Ma vált hivatalossá, hogy május 16-án vagy 21-én folytatódna a bajnokság. Milyen folytatásra számítasz?

Az biztos, hogy egy folyamatos zártkapus meccseknél jócskán megváltoznának a dolgok. Tény a mezőny több része egybe van. A kiesők mellett, még szerintem a bajnoki cím sorsát is jócskán megkeverheti.
Ám úgy érzem hogy nagyon hiányzik egy egységes döntés fentről a nemzetközi szövetségtől, hiszen az meg úgy nem lesz fair, hogy van aki befejezettnek nyilvánítja van aki pedig folytatja meccsekkel.

  • Milyen eredmény hozna teljes megelégedést a szurkolók számára?

Szívem szerint ha csak a BL-t nyernénk meg az is teljes elégedettséget hozna. Mégis csak 7 éve volt már a legutóbbi sikerünk. Viszont ha egy tripla összejönne(Kupa, Bajnokság, BL), akkor az tényleg a csúcs lenne . Ami viszont még külön elégedettséget hozna, ha végre elkerülné a csapatot ez a folyamatos sérüléshullám.

  • Hogy lehet ennyi sérült évek óta?

Ezt a kérdést, szerintem senki se tudja megválaszolni mert megoldották volna talán már. Az orvosi stáb elég minőségi, talán túlságosan hajlamosak a játékosaink, elég Komanra gondolni bár most például Süle-vel is ez van.

  • Lewandowski nyerhet még itt Bajnokok Ligáját mint játékos?

Ha a csapat tudja tartani ezt a fejlődést, és megmarad a jó forma mellé akkor nem tartom elképzelhetetlennek hogy ez bekövetkezzen. Na meg persze ha tényleg tudunk valamit kezdeni a sérültekkel .

Van véleményed a cikkről, vagy a témáról?
Ne habozz! Oszd meg velünk!
Kövesd az ST adásait, illetve, ha az én más sportokkal kapcsolatos írásaimat akarod olvasni akkor keresd a Ladislav bemutatja oldalt a fb-on!

Pin It

Hozzászólások (0)

Még senki sem szólt hozzá

Szóljon hozzá!

  1. Hozzászólás vendégként Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

patreonKérünk támogasd munkánkat akár havi egy mozijegy árával. Köszönjük! A képre kattintva, a Patreon oldalunkra kerülsz.

Rólunk

A Semleges Térfél önálló szurkolói közösség ami a Magyar Labdarúgás fel emelkedését és a szurkolói kultúra megóvását valamint a szurkolók tényszerű tájékoztatását tűzte ki célul. Online szurkolói beszélgetéseink videóink képeink és minden médiatatalmunk ezt a célt szolgálja.

Copyright © 2020 Semleges térfél

Partner oldalak

amigeleken
lokomotiv
ujpest

ferencvaros

Kövess minket a Facebook-on!