A bajnoki címvédő Fradi kapusával, Dibusz Dénessel készített riportot a Fradi.hu. A válogatott hálóőr elmondta, hogy most már a mindig célként megjelölt hazai kupa- és bajnoki elsőség mellé megérkezett a BL-csoportkör is! Igen, ez most a legfőbb cél, és – mi tagadás! – éppen ideje lenne, hogy a magyar élvonal eljusson oda, hogy évről, évre legalább egy csapat szerepeljen a BL csoportkörének küzdelmeiben. A szkeptikusokkal szemben vannak ám érveink!

Kelet-Európából nem lehetetlen kijutni a nemzetközi porond ilyen magasságaiba, hiszen a nagy múltú klubok némelyike azért még mindig oda tud érni. Ilyen a Dinamo Zagreb, vagy a Crvena zvezda, ahogy persze a kicsit más dimenziókban mozgó ukrán klubok némelyike is. De, akik mostanság igazán rendszeres résztvevők voltak, az két olyan csapat, amiknek inkább csak jelene van; a Ludogorec Razgrad és a BATE Bariszav.

Miért írom, hogy csak jelenük van? Múltjuk nem is lehet, hiszen bár a BATE előkapott egy 1973-as dátumot, de valójában csak 1996-tól íródik történelmük, mivel előtte évekre megszűnt létezni az egyesület, a Ludo pedig össze-vissza 2001-ben alakult meg. Nos, amikor a Fradi olyan fiatal volt, mint a két említett klub, bizony még csak valahol 1920 körül jártunk… És az azóta eltelt évek alatt bizony nem egy siker kísérte útjukat!

Jövőjük pedig azért nincs, mert bizony mindkét klub csak a kőgazdag tulajdonosaira épül, más egyebet nem igazán tudnak felmutatni! Mert ugye láttuk, hogy mi történik, ha valami baj lesz a tulajdonossal? Nos, a Fradi nem ilyen, túlélt már rendszereket, és abban is biztosak lehetünk, hogy ez a jövőben is így lesz! A zöldek tehát bőven előnyben vannak a két micsurin csapattal szemben, még akkor is, ha ez a pályán nem mindig látszik. Igenis, sokkal nagyobb erő áll a csapat mögött, mint a két másiknál.

De ez egy elég távoli megközelítés, most egy kicsit koncentráljunk a mára! Kubatov Gábor jó két hete nyilatkozott a sajtónak (a cikket erről ITT olvashatod!), és mondandójából az rajzolódott ki, hogy a mai válságos helyzetet lehetőségként igyekszik megfogni a Fradi. Persze, vannak buktatók, de ezúttal a klubvezető elég pontosan látja a helyzet lényegét, és törekvéseihez minden bizonnyal meg is tudja szerezni a megfelelő anyagi hátteret.

Később Sallói István is optimista jövőképpel állta elő, így teljesen biztos vagyok benne, hogy van egy mesterterv, amit ők pontosan ismernek, vagy ha nincs ilyen, akkor is nagyon jól tudják, hogy most a magyar foci helyzeti előnybe kerülhet! De…

De – mint arról ITT írtunk – nagyon résen kell lenni, hogy miként is költik el most azt a pénzt, ami ezt az előnyt biztosítja, hiszen nem szabad megfeledkezni továbbra sem (sőt, most minden korábbinál nagyobb fontosságú) az utánpótlás-nevelés minőségének javítása! Amit viszont gyorsan, és most kell megtenni, az nem más, mint hogy a környező országok klubjaitól el kell csábítani a legjobbakat (rossznyelvek lerablásként emlegetik ezt…)! Ez pár éves előnyt jelent majd, de ha ez kifut, akkor bizony jönnie kell a hazai fiataloknak! (a fiatalokról ITT irtunk)

Szerintem Dibusz Dini is pontosan tudja, hogy milyen folyamatok mennek a háttérben, és nem véletlen, hogy éppen most emlegeti fel a BL-csoportkört. Én magam nagyon nem vagyok fradista, ugyanakkor én is szurkolok azért, hogy egy, vagy több magyar csapat szerepeljen végre BL csoportkörben is, mert az mégiscsak egy rang, és komoly szükség van arra, hogy a határokon túl, a magasabb szinteken is edződjenek csapataink!

Az egy más kérdés, hogy az a kör, aki erre esélyes, igencsak szűk… de az nem Dibusz Dénes, és főleg nem az én döntésem eredménye, és úgy tűnik, hogy hatni sem igen tudnánk rá…

Pin It

Hozzászólások (0)

Még senki sem szólt hozzá

Szóljon hozzá!

  1. Hozzászólás vendégként Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

patreonKérünk támogasd munkánkat akár havi egy mozijegy árával. Köszönjük! A képre kattintva, a Patreon oldalunkra kerülsz.

Rólunk

A Semleges Térfél önálló szurkolói közösség ami a Magyar Labdarúgás fel emelkedését és a szurkolói kultúra megóvását valamint a szurkolók tényszerű tájékoztatását tűzte ki célul. Online szurkolói beszélgetéseink videóink képeink és minden médiatatalmunk ezt a célt szolgálja.

Copyright © 2020 Semleges térfél

Partner oldalak

amigeleken
lokomotiv
ujpest

ferencvaros

Kövess minket a Facebook-on!