Kétségtelen tény, hogy mindenki várja már a bajnokság folytatását. Szurkoló, játékos, edző, de a tévék, a szponzorok és azok a tulajdonosok is, akiknek sok pénze múlik mindezen… Vannak azonban buktatók, melyek keresztbe húzhatják a számításokat. Itt van mindjárt a Dynamo Dresden esete.

„Az elmúlt hetekben óriási munkát végeztünk mind a logisztika terén, mind az összes előírt orvosi és higiéniai intézkedés szigorú végrehajtása érdekében. Kapcsolatban állunk az egészségügyi hatósággal és a német ligával, hogy összehangoljuk az összes további lépést. De tény, hogy a következő 14 napban nem edzhetünk, és nem játszhatunk mérkőzést.”

Ezt Ralf Minge a Dresden sportigazgatója nyilatkozta, miután újabb koronavírus fertőzött játékosokat találtak a keretben. Azt nem nagyon tudni, hogy mi történik ilyenkor, de az biztos, hogy a csapat komoly hátrányba kerül, hiszen ez a tizennégy nap mindenképpen hiányozni fog nekik… Sőt, nem csak nekik, hanem az egész bajnokságnak, hiszen nyilván könnyen meglehet, hogy elmaradnak meccsek, így kitolódik a befejezés is, vagy… mégsem sikerül teljes egészében lezárni a bajnokságot – mindezt úgy, hogy a csapatoknak közel nem lesz azonos mérkőzésszám a nevük mellett a tabellán…

bukta cikkbe

De ez nem csak Németországban jelent problémát, itthon is könnyen előfordulhat, hogy becsúszik egy-egy ilyen sajnálatos eset. És akkor mi lesz? Nem tudom, de én még nem hallottam arról, hogy az ilyen esetekre milyen szabályozás lép életbe, kicsit most úgy érzem, nincsen B-terv.

Vagy van, de azt nem szeretné nyilvánosságra hozni az MLSZ, mert akkor még a végén megokosítaná valaki a bajnokságot. Mondjuk, valaki éppen nincs kieső helyen, de látható, hogy veszélyeztetett, és ezért kamu-tesztekkel kivonja magát a forgalomból, a bajnokság kifut az időből, de végeredményt nem lehet hirdetni, így viszont akár megmenekülhet a kieséstől… Nem mondom, hogy ez egy reális esély, meg azt sem, hogy ebben gondolkodna bárki is, de egy lehetséges verzió ez is, valljuk be!

Persze még ezer meg egy mód adódna arra, hogyan lehet visszaélni ezzel a helyzettel, de most nem szeretnék ebben gondolkodni, és remélem, hogy ezzel nem vagyok egyedül! A lényeg az, hogy nem zárhatók ki megbetegedések, így a kéthetes karantén, és az sem, hogy ezzel nem születik reális végeredmény, ahogy az sem, hogy egyáltalán nem születik végeredmény…

Sajnos ahogy a vírus elleni küzdelem, úgy ez a meccs sincs még lejátszva! Én azért szurkolok, hogy minden rendben menjen, a cikket sem a rosszindulat szülte, hanem sokkal inkább az aggodalom, hogy mi lesz ha… És nem árt erre is terveket kieszelni!

Pin It

Hozzászólások (0)

Még senki sem szólt hozzá

Szóljon hozzá!

  1. Hozzászólás vendégként Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

patreonKérünk támogasd munkánkat akár havi egy mozijegy árával. Köszönjük! A képre kattintva, a Patreon oldalunkra kerülsz.

Rólunk

A Semleges Térfél önálló szurkolói közösség ami a Magyar Labdarúgás fel emelkedését és a szurkolói kultúra megóvását valamint a szurkolók tényszerű tájékoztatását tűzte ki célul. Online szurkolói beszélgetéseink videóink képeink és minden médiatatalmunk ezt a célt szolgálja.

Copyright © 2020 Semleges térfél

Partner oldalak

amigeleken
lokomotiv
ujpest

ferencvaros

Kövess minket a Facebook-on!