Mint korábban írtunk róla, elképzelhető, hogy az NB2 24 csapattal (2x12) vág neki az új bajnokságnak (ITT), most pedig azt olvassuk, hogy az NB3 létszáma is bővül! Eddig 48-an (3x16) küzdöttek ezen a szinten, de most olyan hírek jönnek, hogy 64-en (4x16) lesznek. Ez elég furcsa így, de lehet, hogy azon okból történik így, mert nem lesznek kiesők, miközben a megye egyben feljutó helyen végzők felkerülnek.

Ennek egyenes következménye lesz, hogy a megyei bajnokságok szinte kiürülnek, tehát tovább laposodik az a piramis, amire a magyar labdarúgás épül. Bár… az igaz, hogy eddig sem nagyon volt már felnőtt korban (már fiatalabb korban sem nagyon…) átjárás felfelé, így ez nem biztos, hogy közvetlen hatással lesz labdarúgásunk színvonalára. De nézzük, hogy milyen információk vannak a témában!

Történt, hogy a Cigánd a B.A.Z megyei első osztályban – tekintettel az akkor már kialakult járványhelyzetre – az Edelény elleni meccse halasztását kérte. A Sajóbábony egy héttel korábban már lejátszotta az ehhez a fordulóhoz tartozó meccsét – akkor még nem tűnt túl vészesnek a helyzet – így egy meccsel többet játszva az élre ugrott. A Cigánd technikai vezetője a boon.hu-nak nyilatkozva azt mondja, hogy ha egyetlen góllal is nyertek volna az Edelény ellen, akkor most ők lennének feljutó helyen. De mondott még mást is:

„Úgy tudjuk, hogy az MLSZ 4×16 csapatos NB III-as bajnokságot tervez. Mi rendelkezünk licenccel, minden tárgyi és személyi feltétel adva lenne a harmadik vonalbeli induláshoz. Ha mégsem lesz felkérés, akkor sem dőlünk a kardunkba, folytatjuk azt a munkát, amit 2019 nyarán elkezdtünk, és remélhetőleg jövőre vagy azután célba érünk, ha az idén nem sikerül.”

Ezek szerint bővül az NB3, méghozzá egy teljes csoportra való csapattal! Ez nem semmi, de nem is irreális, ha azt nézzük, hogy a Cigánd esete nem egyedülálló, hasonlók szinte minden megyei bajnokságban előfordulhatnak. Azt sem szabad elfelejteni, hogy – ha most a jelenlegi három csoportos NB3-at nézzük -, hogy az Ózdot kizárták a Keleti csoportból, így itt kell egy extra pótlás is! Ezzel azonban az a baj, hogy például Hajdú-Bihar megye egyes osztályában a Magyar Mélyépítő HSE is pont ugyanilyen helyzetben van, ámde több ponttal rendelkezik azonos meccs-szám mellett, mint a Cigánd.

Ha jól tudom, az NB3 Keleti csoportjába kerül mindkét megye felkerülője, így a Cigándon az Ózd kizárása sem segít… Arról nem is beszélve, hogy figyelembe kell venni a legjobb bennmaradókat is adott esetben! Nem is igazán tudom kibogozni a szálakat, a lényeg az, hogy ezt a bonyolult szituációt a legegyszerűbben tényleg négy NB3-as csoporttal lehet megoldani. Ha pedig így lesz, a Cigándnak biztosan lesz helye. Az már más kérdés, hogy mennyire lesz így értéke a harmadik vonalnak, de azt hiszem, hogy most nem ez a legfontosabb.

Persze ez az egész nem egyetlen csapatról, és nem csak a harmadvonalról szól, hanem arról, hogy most aztán a járvány úgy bekavart, ami biztosan nyomokat hagy majd maga után – akár még évekkel is! Mert van itt még más kérdés is; vajon van annyi csapat, aki érintett lehet, és tudja is vállalni az NB3-mal járó magasabb költségvetést? De ez csak egy kérdés a sok közül, amit bizony meg kell oldani, válaszokat kell kapni, mielőtt végleges döntést lehet hozni az ügyben.

Nem irigylem az MLSZ-t, mert az tény ugyan, hogy sokat kritizáljuk, de igyekszünk elismerni azt is, amikor jó döntéseket hoz. Most azért szorítunk, hogy megoldja ezt a konfúz helyzetet!

Pin It

Hozzászólások (0)

Még senki sem szólt hozzá

Szóljon hozzá!

  1. Hozzászólás vendégként Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

patreonKérünk támogasd munkánkat akár havi egy mozijegy árával. Köszönjük! A képre kattintva, a Patreon oldalunkra kerülsz.

Rólunk

A Semleges Térfél önálló szurkolói közösség ami a Magyar Labdarúgás fel emelkedését és a szurkolói kultúra megóvását valamint a szurkolók tényszerű tájékoztatását tűzte ki célul. Online szurkolói beszélgetéseink videóink képeink és minden médiatatalmunk ezt a célt szolgálja.

Copyright © 2020 Semleges térfél

Partner oldalak

amigeleken
lokomotiv
ujpest

ferencvaros

Kövess minket a Facebook-on!