A glasgow-i Hampden Parkban minden idők leggólgazdagabb BEK-döntőjén, 60 évvel ezelőtt, 1960 májusában Puskás Ferenc játszotta a főszerepet. Csapata, a Real Madrid ugyan hátrányba került, de végül szétzilálta a német bajnok Eintracht Frankfurtot.
Május 18-án van napra pontosan 60 éve, hogy az 1960-as Bajnokcsapatok Európa Kupájában a Real Madrid zsinórban ötödször is megnyerte a trófeát.

Ez a meccs és ez a kupagyőzelem azonban nekünk, magyaroknak is különleges emlék marad. Ebben az évben már Puskás Ferenc is tagja lehetett a csapatnak – 1956-ban hagyta el Magyarországot, utána eltiltották –, akit a Puskás számára első Real-edző, az argentin Luis Carniglia mester nem kedvelt, utódja, Miguel Munoz viszont bizalmáról biztosította. Amikor Carnigliával 1959-ben BEK-et nyertek a madridiak a francia Reims ellen, az argentin kihagyta Puskást, és a Kopa, Mateos, di Stefano, Rial, Gento csatárötösnek adott lehetőséget.


 

A következő szezonban viszont eltávolították a kispadról, amivel a magyar csatár megnyert egy kisebb csatát. Puskás 1960-ban már 33 éves volt. Disszidálása után előbb az Inter akarta elvinni, de nem kellett nekik, mert nem bíztak abban, hogy képes még lefogyni, és képes még tudása legjavát nyújtani. Östreicher Emil segítségével úgy került végül 1958-ban a Realhoz, hogy Bernabeu elnök hitt a menedzsernek, hogy a magyar tízes még képes világszínvonalú produkcióra, nem kell megijedni a súlyától.Puskás pedig az alkoholt nélkülözve, étrendet váltva lefogyott. Az addig itthon dédelgetett kedvenc a sor elejéről a sor végére került, és ő ezt vállalta. Fóliába csavarta a testét, hogy szabaduljon a felszaladt kilóktól.

Hat hét alatt 16 kilót fogyott, évekig nem ivott alkoholt, így lett sztár Madridban. Leírta a futball tízparancsolatát. Felbontottuk a hazatérő ládát.

Az 1960-as BEK-döntőt itthon nem lehetett látni, és a Népsport sem foglalkozott vele túl komolyan. A másnapi Népsportban a BEK-döntő eredményét sem közölték – az viszont kiderült például, hogy az MTK 13:1-re verte felkészülési meccsen a Pamutkikészítőt –, csak a május 20-i, pénteki lapszámban szerepelt egy ötmondatos hír a 7:3-as Real-győzelemről, Puskás nevét csak mint a gólszerzők egyikét említették meg.

Így aztán a Puskásról itthon kialakult képhez sokáig nem is tartozott hozzá, míg a világban itt lett igazán példakép. Mert az 1952-es olimpiai győzelem itthon számított igazán, az Aranycsapat '54-es világbajnoki menetelésében a sérülése miatt nem vehetett részt, Brazília és Uruguay legyőzését a kispadról nézte végig, a végül vesztes döntőben csatlakozott ismét. Mindenesetre ő volt az első, aki vb-döntőben és BEK-döntőben is gólt szerzett. Mára öten vannak ilyenek, köztük Zidane és Gerd Müller, de például Czibor Zoltán is. (Emellett Puskás volt az első, aki olimpiai döntőben és világkupa-döntőben is eredményes volt.)

Az 1960-as glasgow-i döntőben lőtt négy gól vélhetően még sokáig megdönthetetlen és utolérhetetlen rekord marad. A góljai közül az első a legszebb, amikor külsővel kilőtte a rövid felső sarkot. A másodikat büntetőből szerezte, a harmadikat fejessel, a negyediket fordulásból, azt is elég pontosan helyezte.

Puskás 1960-ban szerezte az itthon alig ismert, Spanyolországban sokszor megcsodált külsővel lőtt szögletgólját is, akkor az Atletico Madrid volt az ellenfél.

A Real útja a döntőig:

  • Jeunesse Esch (luxemburgi) – 12-2 (7-0 és 5-2)
  • Nice (francia) – 6-3 (2-3 és 4-0)
  • Barcelona – 6-2 (3-1 és 3-1)

Puskás a franciáknak egy gólt lőtt a negyeddöntőben, az utolsót, a hazai pályán simán megnyert meccsen. A Barca elleni Clasicón ő érte el csapata találatainak felét. A döntőben a német Eintracht Frankfurt várt rájuk.

A Frankfurt sem előtte, sem utána nem nyerte meg a német bajnoki címet. A bajnoki aranyukban fontos szerepet játszott Sztáni István, aki a bajnoki döntőben kétszer volt eredményes, és aki a finálé után otthagyta őket, és kicsit érthetetlenül Belgiumba szerződött. A döntőben Sztánival sem lett volna sok esélye a Frankfurtnak, mert Puskás élete nagy játékával simán nyertek a madridiak.

Csak a történeti hűség kedvéért, íme a Real csatársora: Canario, del Sol, di Stefano, Puskás, Gento, vagyis három helyen változott az egy évvel ezelőttihez képest. A csapat többi részében is volt változás, de az eredményességre mindez nem hatott ki.

Puskás ebben az évben az Aranylabda legfőbb várományosa is volt, de nem kaphatta meg, mert a szocialista országok nem szavazhattak rá. A spanyol bajnokságban első helyezett Barcelona csatárát, Luis Suarezt díjazták, Puskás a második helyre szorult.

Puskás 1962-ben mesterhármast jegyzett a BEK-döntőben, de akkor a Benfica 5:3-ra legyőzte a Realt. Pályán volt még 1964-ben is, akkor veszítettek az Interrel szemben. 1966-ban már nem lépett pályára, de mivel a döntő előtt ott volt a pályán, ezért akkor is a BEK-győztesek közt jegyezték. 

A mérkőzés adatai:

Real Madrid – Eintracht Frankfurt 7:3
Glasgow, 1960. május 18., 135 000 néző
Gólszerzők: Di Stefano (27., 30., 73. perc), Puskás (45., 56. - 11-esből, 60., 71. perc), illetve Kress (18. perc), Stein (72., 75. perc).

forrás :index.hu

Pin It

Hozzászólások (0)

Még senki sem szólt hozzá

Szóljon hozzá!

  1. Hozzászólás vendégként Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

patreonKérünk támogasd munkánkat akár havi egy mozijegy árával. Köszönjük! A képre kattintva, a Patreon oldalunkra kerülsz.

Rólunk

A Semleges Térfél önálló szurkolói közösség ami a Magyar Labdarúgás fel emelkedését és a szurkolói kultúra megóvását valamint a szurkolók tényszerű tájékoztatását tűzte ki célul. Online szurkolói beszélgetéseink videóink képeink és minden médiatatalmunk ezt a célt szolgálja.

Copyright © 2020 Semleges térfél

Partner oldalak

amigeleken
lokomotiv
ujpest

ferencvaros

Kövess minket a Facebook-on!