Alig pár nap, és újra indulnak a küzdelmek! Előbb a kupacsapatok csapnak össze, majd következik az NB1. Rengeteg találgatás van (találgatás, mert még a szokottnál is kevesebb infó jön ki a csapatoktól...), de azért érdemes kicsit körülnézni, hogy mit várhatunk. Időrendi sorrendben haladva; a Mezőkövesd a Városi stadionban fogadja a Fehérvár gárdáját, május 23-án 18:00 órai kezdéssel.

Mindkét csapat igencsak aktív volt az utóbbi időszakban, hiszen a kupa-résztvevő három élvonalbeli klub (és a feljutó MTK) egy héttel korábban kezd. A Kövesd az MTK-val kezdte a felkészülési meccsek sorát, ahol 0:2-ről sikerült a végére egalizálniuk (2:2). Ezután a Fradi ellen játszottak két mérkőzést. Az elsőn - a Groupama Arénában - Pekár szabadrúgás góljával 1:0 arányban nyertek, míg a második meccsen (azonos napon!) döntetlen született a két csapat mérkőzésén, melyet a Népligeti Sportközpontban rendeztek.

Ne feledjük, hogy a Fradinak is fontosak voltak ezek a meccsek, hiszen míg a Mezőkövesd kupameccset játszik, addig a Fradi ugyanazon a napon 15:55-ös kezdéssel a Loki elleni elmaradt bajnoki mérkőzés pótolja.

És hogy állnak Fehérváron? Első felkésülési meccsüket Zalaegerszegen vívták meg, ahol Nikolics 74. percben szerzett góljával nyertek. Carillo szerint a védekezés rendben volt, ugyanakkor a támadásokba rengeteg hiba csúszott. Ebben az időszakban ez mormális, egy ilyen hosszas kihagyás utáni első edzőmeccseken nincs benne semmi különös. A következő meccset a Budafok ellen játszotta a fehérvári gárda, hazai környezetben fogadta az NB2-ből frissen felkerült gárdát. Meglepetésre a vendégek szereztek előnyt, amit megtarottak a féldőre is, azonban az 50. és az 55. percben szerzett találatokkal ismét nyert a Fehérvár. Carillo a kapott gól ellenére is elégedettebb volt, mert mint mondta, csapata jól reagált a hátrányra, de az igaz, hogy még mindig nem volt rendben a helyzetek kihasználása.

Azért próbáltam kicsit feltérképezni a csapatokat, mert a kényszerszünet előtti formák nem biztos, hogy sok támpontot adnak, így a felkészülési meccsek lehetnek talán az egyedüli fogódzók akkor, amikor esélyekről van szó. Nekem most úgy tűnik, hogy adott egy csapat (Mezőkövesd), amely inkább az elején igyekszik eldönteni a meccset, és egy másik, ami inkább a meccs második harmadától aktívabb. Előbbi a Kövest, utóbbi a Fehérvár gárdája.

Nekem a kuparendszerben inkább a második tűnik célravezetőbbnek, mert szoros eredmények esetén talán jobb megközelítés, és nem szabad elfelejteni, hogy az idegenben lőtt gól komoly végeredményt befolyásoló hatása van! És most én nem nagyon látom azt, hogy - szurkolók hiányában - mit jelent majd a hazai pálya biztosította előny, amit az idegenben lőtt gól intézménye hivatott ellensúlyozni.

Bár nem tartozik a kupameccs kimenetelét közvetlenül befolyásoló tényezők közé, de meg kell említeni, hogy Mezőkövesden már a következő bajnokságra is gőzerővel folynak az előkészületek, amit az mutat a legjobban, hogy Szeles Tamás, Dragoner Filip, Vajda Sándor és Danyl Ryabenko is a klubnál folytatja, ahogy Besirovic is, akivel hároméves szerződést kötött a klub.

Fehérváron is vannak mozgások, de én azt gondolom, hogy most még kivárnak, és inkább csak a háttérben mennek tárgyalások. Ők ezt a stratégiát választották - ebben a helyzetben nem tudni melyik lesz a jobb, de mondom még egyszer, ez nem biztos, hogy komolyabb hatással lesz a kupameccsek eredményére.

Pin It

Hozzászólások (0)

Még senki sem szólt hozzá

Szóljon hozzá!

  1. Hozzászólás vendégként Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

patreonKérünk támogasd munkánkat akár havi egy mozijegy árával. Köszönjük! A képre kattintva, a Patreon oldalunkra kerülsz.

Rólunk

A Semleges Térfél önálló szurkolói közösség ami a Magyar Labdarúgás fel emelkedését és a szurkolói kultúra megóvását valamint a szurkolók tényszerű tájékoztatását tűzte ki célul. Online szurkolói beszélgetéseink videóink képeink és minden médiatatalmunk ezt a célt szolgálja.

Copyright © 2020 Semleges térfél

Partner oldalak

amigeleken
lokomotiv
ujpest

ferencvaros

Kövess minket a Facebook-on!