Egy mai hír szerint a szerbiai Kurir közé tette azon szerb futball-trénerek listáját, akik a legtöbbet keresik. Nem meglepő, hogy nincs közöttük Szerbiában dolgozó, hiszen a fizetések arrafelé sem a legmagasabbak. A csakfoci.hu leközölte az első hat helyezettet, és - nem meglepetés - köztük van Marko Nikolic is. Az egészben nem Lokomotiv Moszkva frissen szerződtetett trénerének fizetése az érdekes, mást találtunk!

Nézzük először a sorrendet, a többit ezek után:

1. Dragan Stojković (Gwangzhou R&F, Kína, évi 7 millió euró – bár már menesztették, szerződése 2021-ig szól)

2. Slavisa Jokanovic (Al Garafa, Katar, 3 millió)

3. Vladan Milojevic (Al Ahli, Szaúd Arábia, 2,5 millió)

4. Sinisa Mihajlovic (Bologna, Olaszország, 2 millió)

5. MARKO NIKOLIC (Lokomotiv Moszkva, Oroszország, 1,2 millió)

6. Veljko Paunović (Chicago Fire, USA, 1 millió)

Azon nem csodálkozik senki, ogy mely országok csapatai kerültek fel a listára, mint a legjobban fizetők, de fel kell hívni a figyelmet arra is, hogy a legjobban kereső szerb szakemberek bizony nem feltétlen tartoznak a világ élvonalába. Véleményem szerint az első 100 környékén (Schalke, Köln, Levante szintjei) kezdődik a top-kategória alja, de ezt a fent említett csapatok bőven nem érik el. A másik érdekesség, hogy a névsorból mindössze Sinisa Mihajlovic és Marko Nikolic csapata szerepel olyan bajnokságban, amit jegyeznek a világban, a többiek mind olyan helyen edzők, ahol ugyan sokat tudnak fizetni, de a szinvonal az bizony csapnivaló. Emlékezzünk, mit mondott Nikolic menedzsere; voltak jóval magasabb ajánlatok az arab világból, de azt Nikolic nem fogadhatta el, mert nem jelentett volna számára komoly szakmai kihívást!

Nézzük meg tehát az egyes csapatok világranglista-helyezéseit:

1. Lokomotiv Moszkva: 134

2. Bologna: 150

3. Gwangzhou R&F: 166

4. Al Ahli: 233

5. Al Garafa: 713

6. Chicago Fire:1.152

Azonnal világossá válik, hogy a már említett két edzőnek van mindössze olyan lehetősége, hogy akár még nyomot is hagyjanak a világfutballban, a többieknek - persze ez csak a jelenlegi klubokra vonatkozik! - erre a legkisebb esélye sincs. Nem baj az, hogy vannak ilyen edző-, és játékos-lerakatok a világon, de az már problémás, hogy ezek olyan jellemeket vonzanak be, amelyekre kicsit sem jellemző az önmagukkal szembeni igényesség, viszont a pénzt erősen kedvelik. Ennek pedig az a következménye, hogy ezekben az országokban nincs érdemi minőségi előrelépés - de legalábbis a fejlődés nincs arányban a focira fordított irdatlan összegekkel.

Nekem ez valahonnan ismerős, mintha már találkoztam volna ezzel a problémával sokkal közelebb is, mint Kína, vagy az arab világ... Van azonban egy fontos különbség; az említettek innen nézve korlátlan anyagi forrással rendelkeznek, így megengedhetnek maguknak mindenféle úri passziót!

Pin It

Hozzászólások (0)

Még senki sem szólt hozzá

Szóljon hozzá!

  1. Hozzászólás vendégként Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

patreonKérünk támogasd munkánkat akár havi egy mozijegy árával. Köszönjük! A képre kattintva, a Patreon oldalunkra kerülsz.

Rólunk

A Semleges Térfél önálló szurkolói közösség ami a Magyar Labdarúgás fel emelkedését és a szurkolói kultúra megóvását valamint a szurkolók tényszerű tájékoztatását tűzte ki célul. Online szurkolói beszélgetéseink videóink képeink és minden médiatatalmunk ezt a célt szolgálja.

Copyright © 2020 Semleges térfél

Partner oldalak

amigeleken
lokomotiv
ujpest

ferencvaros

Kövess minket a Facebook-on!