Sajnos túl korán kell befejeznie pályafutását Korcsmár Zsoltnak, aki a magyar válogatottban 26 alkalommal lépett pályára, de előbb az utánpótlás válogatottban is letette névjegyét. Ez utóbbiról is ejtek még néhány szót, de előbb nézzük meg, hogyan is alakult pályafutása, ami most úgy tűnik, véget ér...

A Komlón született játékos Pécsett, illetve Komlón kezdett focizni a Góliátban. Innen egyenes út vezetett ahhoz a PMFC-hez, ami akkoriban ugyan az NB1-ben vitézkedett, de élvonalbeli bemutatkozására mégsem itt került sor, hanem Újpesten. 2006-ban - alig 17 évesen! - Sándor György cseréjeként még csak a 85. percben kapott lehetőséget, de a következő évben Valére Billen-nél már-már alapembernek számított.

A 2006/07-es bajnokságban 24 meccsen szerepelt, és bár tíz alkalommal lecserélték, valamint három alkalommal becserélték, védőként is szerzett egy gólt. Véleményem szerint a 2007/08-as bajnokság volt az igazi áttörés, mert bár ekkor csak 21 meccsen szerepelt, de csak három alkalommal nem játszotta végig a meccset, és három gólt is feljegyezhettünk a neve mellé.

A hazai bajnoki küzdelmek sorában aztán a következő két kiírásban érte el pályafutása csúcsát, és ne feledjük, hogy 2010 is csak még mindig 21 éves volt! Nem volt rossz kezdés, de lehet, hogy összefügg a korai befejezéssel... A lényeg az, hogy a 2005/06-os és a 2008/09-es bajnokságot is ezüstéremmel zárta, 2009-ben pedig Egyiptomban az U20-as VB bronzérmes csapatának oszlopos tagjaként szintén szép sikert ért el.

Nem volt nagy meglepetés, hogy a Brann felfigyelt rá (ne volt egyedül a norvég csapat ezzel!), és az sem, hogy szerződtetése után három évet töltött el Bergenben, ahol a kupadöntőig menetelt csapatával. A norvég csapat sikeréhez nem csak védőmunkájával, hanem tíz góljával is hozzájárult, így egy újabb hároméves periódus vette kezdetét: a német másodosztályban szereplő Fürth csapata szerződtette ekkor.

A 2013-ben Németországba szerződő játékost már ekkor sem kerülték el a sérülések, ennek (is) "köszönhető", hogy az itt töltött idő alatt mindössze 35 meccsen lépett pályára, ami nagy átlagban összesen bizony alig több. mint tíz mérkőzést jelent... 2016-ban vége lett ennek az együttműködésnek, és már akkor érezhető volt, hogy nincs meg a korábbi teljesítmény. Ez itthon még elég lehet, és újra tudja magát építeni - gondolhatta ekkor - és igaza is lett!

A Vasashoz szerződött, és 2016 telétől 2017 májusáig terjedő időszakban 37 meccsen pályára is lépett! Három gólt szerzett, bronzérmes lett a csapat, de a vége felé egyre több alkalommal kellett lecserélni. Ezzel együtt igen kedvező volt a mérleg, így nem csoda, hogy a terv bevált, hiszen újra megérkezett egy külföldi ajánlat; a dán Midtjylland szerződtette.

Sajnos itt egy kis hiba csúszott a számításba, mert a dánok korábban szerették volna elvinni, de a Vasas még nem engedte el, mire viszont Korcsmár megérkezett új csapatához, edzőváltás volt, és a három-védős rendszerbe bele kellett szokni. Ez nem volt zökkenőmentes, de az utóbbi időkben ismét sorra jöttek a sérülések, mígnem megérkezett a hír, hogy bizony Korcsmár Zsolt abbahagyja az aktív labdarúgást...

Nem tudom, hogy mennyire lehet így, de nekem van egy olyan érzésem, hogy a nagy terhelések talán túl korán jöttek, így történhetett meg, hogy a fizikum nem bírta tovább, de ez csak spekuláció a részemről. Zsolt most úgy nyilatkozott, hogy marad Dániában, de Magyarországon jelentkezik edzőképzésre, így most úgy tűnik, hogy nem szakad el teljesen a labdarúgástól, és Magyarországtól sem.

A felnőtt válogatott-beli szerepléseit nem taglatam, de azt kell, hogy mondjam, a nemzeti tizenegy nem hozott szerencsét neki, kisebb-nagyobb sérülések akadályozták, és a Dárdai-féle csapatban már csak egyszer szerepelt, utána már nem keresték az éppen regnáló kapitányok. Egy kivétel volt, hiszen Storck EB-re készülő bő keretének tagja volt, de egy kisebb sérülés megakadályozta abban, hogy végül kiutazzon az EB-re.

Sok sikert a továbbiakra is, mert az igaz, hogy most talán egy kicsit kevésbé izgalmas korszak kezdődik, de az is igaz, hogy az életnek ez a nagyobbik része, és olyan lehetőségeket kínál a fociban is, hogy az bizony további sikerekkel kecsegtet!

Pin It

Hozzászólások (0)

Még senki sem szólt hozzá

Szóljon hozzá!

  1. Hozzászólás vendégként Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

patreonKérünk támogasd munkánkat akár havi egy mozijegy árával. Köszönjük! A képre kattintva, a Patreon oldalunkra kerülsz.

Rólunk

A Semleges Térfél önálló szurkolói közösség ami a Magyar Labdarúgás fel emelkedését és a szurkolói kultúra megóvását valamint a szurkolók tényszerű tájékoztatását tűzte ki célul. Online szurkolói beszélgetéseink videóink képeink és minden médiatatalmunk ezt a célt szolgálja.

Copyright © 2020 Semleges térfél

Partner oldalak

amigeleken
lokomotiv
ujpest

ferencvaros

Kövess minket a Facebook-on!