Bogdán Ádámpályafutása valamiért nem úgy alakult, ahogy azt gondoltam, mikor az U21-es válogatott hálóőreként feltűnt 2007-ben. Az akkor 20 éves kapus nem csak vörös hajával, hanem védéseivel is rászolgált a figyelemre, de valamiért mintha mindig elbukott volna a nagy lehetőséget kapujában… Nagy hirtelen arra lettem figyelmes, hogy 32 éves – és még mindig nincs egy klub, ahol igazán maradandót alkotott volna.

Ő az a játékos, akire nem lehet azt mondani, hogy nem szorgalmas, vagy hogy nem tesz meg mindent a siker érdekében, ahogy azt sem, hogy ne lenne szimpatikus figura. A felnőtt válogatottban 20 alkalommal szerepelt, de a hazai élvonalban még soha nem védett, az akkor NB2-es Vecsés színeiben is mindössze 12 meccset kapott.

Ezzel együtt komoly elismertségre tett szert, így nem véletlen, hogy mindössze 20 évesen szerződtette a Bolton, ahol 8 évig volt szerződéseben - a második évet kölcsönben a Crewe Alexandra (akkor talán harmadosztály) csapatánál töltötte. A Bolton-nál ezalatt 120 meccsen lépett pályára, és alapembernek számított, amikor a Liverpool felfigyelt rá. Ekkor a legjobb korban, 28 évesen jó esélyt kapott arra, hogy nagyot alkosson, de sajnos az a pár hiba, amit vétett, nem tette lehetővé számára, hogy több esélyt adjanak neki…

Egy év után a Wigan-nek kölcsönözték ki, majd újabb másfél év következett Liverpool-ban, de 2019-ben a Hibernian-hoz adták kölcsönbe, majd mikor ebben az évben lejárt a szerződése a Pool-lal, klub nélkül maradt, és a Hibernian csak fél év után szerződtette le, most pedig ez a szerződés is lejár… Bár már 13 éve él a szigetországban, ezalatt az idő alatt mindössze 189 meccsen lépett pályára, ami 15 meccses átlagot jelent. Ez nem sok, de ne feledjük el, hogy a Bolton-nál töltött időszak után igazából olyan epizodista lett, akit csak a legnagyobb szükségben vet be klubja…

Így utólag könnyű okoskodni, de azt gondolom, hogy a Liverpool-t jobban át kellett volna gondolni, és amikor kiderült, hogy ott nem igazán sikerül bizonyítani, talán hamarabb fel kellett volna adni azt az álmot, amit persze Bogdán Ádám érthető módon szeretett volna valóra váltani. Nem hiszem, hogy anyagilag ez rossz bolt lett volna, és szakmailag sem rossz iskola a Pool, ugyanakkor időnként olyan érzésem volt, hogy ő a tipikus példája a „gyárkapun belüli munkanélküli” kifejezésnek.

Amikor ideértem a történetben, szembejött velem egy cikk a csakfoci.hu-n, ahol azt olvasom, hogy Bogdán Ádám hazajöhet, és a Fradiban folytathatja pályafutását. Szerintem most a Fradiban a hazai szinten két legjobb kapus véd, mellettük erős lesz a verseny, és nem vagyok benne biztos, hogy Ádám jön ki győztesen… Miért? Mert ahogy Gróf, úgy Bogdán is lehet, hogy „csak” arra kell, hogy Dibuszt jobb teljesítményre sarkallja, meg azért, hogy vész esetén bevethető legyen.

Nem lenne példa nélküli egy ilyen megoldás, és nincs okom megkérdőjelezni Dibusz elsőbbségét sem, hiszen a stáb pontosan tudja, hogy miért ezt a leosztást alakította ki, de szerintem ez nem pálya Bogdánnak, mert neki most végre egy olyan csapat elsőszámú kapusaként kellene védenie, amelyik rendszeresen foglalkoztatja a következő 5-8 évben, akár pályafutása végéig!

És ha már Magyarország, és ha már az előző szempont is bekerül a választási szempontok közé, és ha azt nézzük, hogy hol építik a jövő csapatát, na meg… honnan jött Bogdán, akkor egyértelmű; amennyiben hazajön, nincs jobb választás a Vasasnál!

Persze ez csak egy vélemény, de én most azt gondolom, hogy annak a kapusnak, akit én magam is óriás tehetségnek gondolok, ez lenne a legjobb. Aztán persze meglátjuk, mit hoz az élet…

Pin It

Hozzászólások (0)

Még senki sem szólt hozzá

Szóljon hozzá!

  1. Hozzászólás vendégként Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

patreonKérünk támogasd munkánkat akár havi egy mozijegy árával. Köszönjük! A képre kattintva, a Patreon oldalunkra kerülsz.

Rólunk

A Semleges Térfél önálló szurkolói közösség ami a Magyar Labdarúgás fel emelkedését és a szurkolói kultúra megóvását valamint a szurkolók tényszerű tájékoztatását tűzte ki célul. Online szurkolói beszélgetéseink videóink képeink és minden médiatatalmunk ezt a célt szolgálja.

Copyright © 2020 Semleges térfél

Partner oldalak

amigeleken
lokomotiv
ujpest

ferencvaros

Kövess minket a Facebook-on!