Korábban nagy visszhangot keltett, hogy Világi Oszkár, a DAC tulajdonosa kimondta, ami talán szentségtörésnek számít bizonyos körökben arrafelé: „… kérjük meg az UEFA-t, szerepeljünk közös bajnokságban a csehekkel vagy a magyarokkal (cikkünk erről ITT!). Így a klubok nagyobb bevételhez jutnának.” Most – láss csodát… - a nagy rivális, a Slovan is hasonló húrokat penget! Ennek bizony a fele se tréfa!

Míg a DAC esetében egyértelműen arról volt szó, hogy a magyar bajnoksághoz csatlakoznak inkább, mint hogy egy fél-profi ligában játsszanak, a Slovan-nál képbe került a cseh bajnokság is, mint olyan, ami sokkal komolyabb lehetőséget nyújt a felvidéki csapatoknak, mint az a liga, ami a klubok anyagi helyzete miatt most bizony komoly bajban van!

Tegyük félre, hogy az UEFA nyilván képtelen felfogni a helyzetet, és azt is, hogy ennek komoly politikai akadályai is vannak. Ha úgy kezeljük, hogy mindez lehetséges, akkor azt kell mondanunk, hogy bizony sportszakmai és anyagi szempontból is kiváló ötlet (persze ez a kettő azért jó esetben összefügg!). Nem hiszem, hogy a Slovan számára jó ötlet lenne a magyar bajnokságban szerepelni, mert az lehet, hogy jó eredményeket érne el, de abból előbb-utóbb komoly baj is lehetne…

Ma még nem tartunk ott, hogy elfogadjuk őket, mint olyanokat, akik jó szomszédok, és azt hiszem, hogy erre nincs is különösebb lehetőség. Ha pedig idejönnek jaszkarizni olyan ultrák, akikkel szemben bizony joggal van némi törleszteni-való… akkor még messzebb kerülünk ettől! Semmi köze nincs ám ennek a politikához, de az elmúlt években volt egy pár olyan húzás, ami miatt bizony szálka a szemben egy Slovan-drukker! De ez nem gond; nyitva áll az út Csehország felé, ott talán a közös múlt okán kevésbé lenne problémás szereplésük.

Az pedig, hogy a DAC – és esetleg más magyar kötődésű csapatok – a magyar bajnokságokban szerepeljenek, semmilyen problémát nem jelent, különösen úgy, hogy ez mindkét fél – a felvidéki egyesületek és a magyar foci – számára is előnyöket jelent! Win-win szituáció, és azt kell, hogy mondjam, hogy ha kizárólag sportszakmai alapon döntenének, akkor ez már régen megvalósult volna!

És akkor is maradhatna egy olyan sport, amit arrafelé akár nemzetinek is nevezhetnek bizonyos körökben, ami nem más, mint a jégkorong, ahol egyébként megvalósult az – csak éppen fordított előjellel -, mint amiről most a foci kapcsán beszélnek; a Diósgyőr a felvidéki bajnokságban szerepelt. Arról nincs hírem, hogy a hokival mi a helyzet, de ha ott ez működik, akkor nem hiszem, hogy fordítva nem lenne ugyanúgy értelme a dolognak a fociban!

Talán nacionalista lennék, mert nem szeretném, ha zavarnánk egymás köreit – mondjuk a Slovan-nal? Nem, nagyon nem, hiszen itt most pont arról van szó, hogy így mindenki odatalálna, ahova tartozik. Azt persze nehéz megemészteni, hogy Pozsony az a város, ahol a leginkább nem odaillő identitású klub működik, de miért ne lehetnék nagyvonalú, és miért ne elengedhetném el a dolog eme vonatkozását? Már csak azért is, mert úgyis összenő, ami összetartozik!

Figyelem, itt most kizárólag fociról van szó, ennek pedig nem más a bizonyítéka, mint az, hogy azok a csapatok, melyeket ma magyar identitásúnak tekintünk (sőt, sok, magát nem magyarnak tekintő klub is!) az MLSZ által szervezett bajnokságokban kezdték pályafutássukat. Hát így értem én az a bizonyos „összenövést” – már ha valakinek magyarázattal tartozom ebben a témában…

A lényeg azonba az; ha tőlünk északra azt akarják, hogy megmeneküljön az a hagyomány és minőség, aminek az alapjait elődeink rakták le (!), akkor el kellene fogadni a két ősellenség egyetértésben hangoztatott véleményét!

Pin It

Hozzászólások (0)

Még senki sem szólt hozzá

Szóljon hozzá!

  1. Hozzászólás vendégként Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

patreonKérünk támogasd munkánkat akár havi egy mozijegy árával. Köszönjük! A képre kattintva, a Patreon oldalunkra kerülsz.

Rólunk

A Semleges Térfél önálló szurkolói közösség ami a Magyar Labdarúgás fel emelkedését és a szurkolói kultúra megóvását valamint a szurkolók tényszerű tájékoztatását tűzte ki célul. Online szurkolói beszélgetéseink videóink képeink és minden médiatatalmunk ezt a célt szolgálja.

Copyright © 2020 Semleges térfél

Partner oldalak

amigeleken
lokomotiv
ujpest

ferencvaros

Kövess minket a Facebook-on!