A döntetlen jó, a döntetlen finom, a döntetlen különleges. Amikor komoly különbség van a tabellán a két csapat között, a döntetlen jól fizet, a tabella elején álló most tud „reagálni” az időben előtte játszó riválisra. Most derült ki, hogy miért kell közel egy időben játszani a meccseket, miért erőlteti ezt az MLSZ… Szóval tudnak róla?

Ha másképp nézem; ha a riválisom, aki mögöttem áll, kikap, vagy csak egy döntetlenre futja, és előttem játssza meccsét, játékosaim elvesztik a motivációjukat, így mint edző, nem tehetek sokat. Ezt bizonyos esetekben ki is mondják a trénerek – de csak akkor, amikor úgy érzik inog alattuk a pad. Van ám ezzel a gondolatmenettel egy nagy problémám; csak úgy lehet igaz ez a levezetés, ha a játékosok kizárólag negatív ösztönzőkkel motiválhatók!

Igen, negatív ösztönző az, hogy csak akkor hajtják magukat csapágyasra, ha a mögöttük lévők kezdenek zárkózni. És a pozitív ösztönző? Az mintha nem is lenne… Mert mintha nem lenne fontos, hogy egy győzelemmel leszakíthatom az üldözőt, és mintha nem lenne fontos, hogy az előttem állóra felzárkózzak! Ha ez így van, akkor ez nem versenysport, de legalábbis semmiképpen nem verseny!

Ma játsszák a Paks – Fradi meccset, ami komoly tanulság lehet. Történt ugyanis, hogy a Mezőkövesd Kisvárdán csak egy ikszre volt jó, és – láss csodát! – a Fehérvár sem bírt el idegenben a Kispesttel, így most egész motiválatlan lehet majd a Fradi. A Paks pedig menekül, tehát az egyik oldalon megvan a negatív ösztönző, a másikon meg nem. Hogy is lenne? Az első helynél nincs feljebb! Ha most ezt visszafordítjuk, akkor ugye megvan, hogy mi a másik verzió? Lehet, hogy döntetlen lesz ez a meccs is… Persze, bármi lehet!

Ha már a Fradi került szóba. Létezik olyan forma-ingadozás, hogy a Felcsúttal egy döntetlenre futja csak, majd pedig a következő meccsen a legjobb formát mutató Diósgyőr ellen egy hármassal simáznak? Persze, van ilyen, csak nem látom át, hogy miért pont a Felcsút az a csapat, amelyik ellen a megszerezhető kilenc pontból csak kettőt sikerül begyűjtenie a zöld-fehéreknek. Másképp fogalmazva; miért van az, hogy a mindössze két vereségből az egyik, és a hat döntetlenből kettő miért pont ugyanarra a csapatra jött ki?

Ezek fontos kérdések, de majd megválaszolja az, aki többet tud az ügyben, nekem ez nem tisztem, de kérdezni azért nem árt. Kicsit visszakanyarodok a motiváció kérdésköréhez; nekem úgy tűnik, hogy a pozitív ösztönző mintha kizárólag egy csapat esetében élne, ez pedig nem más, mint a Diósgyőr! A Fradi ellen is úgy jöttek ki, és úgy kezdték el a meccset, hogy nyerni akarnak, mert ők valamiért nem elégszenek meg azzal, hogy nem csúsznak lejjebb, ők feljebb akarnak kerülni.

Ha ez így van – márpedig nagyon úgy tűnik! -, akkor a végére akár még a dobogó is összejöhet, de… De akkor belép a negatív ösztönző a Kövesdnél, és jönnek a győzelmek. Itt a kör bezárul, nincs mese, magányos harcosként nem lehet kitörni a spirálból. Vagy mégis?

 

Ui.:

Senki nem vegye magára a fentieket, nem az egyes csapatok a lényegesek a fentiekben, hanem az, hogy mintha az értékrendekkel lenne komoly baj. A csapatnevek csak azért kerültek be, mert az aktuális példával szolgálnak, ami megkönnyíti a megértést. Nyilván nem tudható, miért is alakult ez így – bonyolultabb ez annál, mint hogy megfejtést lehetne adni rá egy cikkben -, de az eredmények azt mutatják, hogy valami nincs rendben. Maradjunk annyiban, hogy mindez a kockázatkerülő magatartás eredménye, ezzel talán nem sértek meg senkit.

Ha ezt elfogadom (miért is ne fogadnám?), akkor is problémás a dolog, mert a versenysportban igenis fel kell vállalni a kockázatokat, mert a kockázatkerülés eleve magában hordozza a bukást, bármilyen furcsa is ez. Ez egész egyszerű¸ ha a vereség elkerülésére trenírozott csapat hátrányba kerül, meccsen belül átállítani bizony majdnem lehetetlen!

A sűrű menet, a sűrű tabella most hangsúlyossá tette a magyar foci egyik legnagyobb problémáját. A teendő mindössze annyi, hogy fel kell ezt ismerni, és tenni ellene! Ne feledjük, a fiatal menyecske ielőbb-utóbb megsárkányosodik, ha döntetlen…Az meg senkinek nem jó!

Pin It

Hozzászólások (0)

Még senki sem szólt hozzá

Szóljon hozzá!

  1. Hozzászólás vendégként Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

patreonKérünk támogasd munkánkat akár havi egy mozijegy árával. Köszönjük! A képre kattintva, a Patreon oldalunkra kerülsz.

Rólunk

A Semleges Térfél önálló szurkolói közösség ami a Magyar Labdarúgás fel emelkedését és a szurkolói kultúra megóvását valamint a szurkolók tényszerű tájékoztatását tűzte ki célul. Online szurkolói beszélgetéseink videóink képeink és minden médiatatalmunk ezt a célt szolgálja.

Copyright © 2020 Semleges térfél

Partner oldalak

amigeleken
lokomotiv
ujpest

ferencvaros

Kövess minket a Facebook-on!