Szoboszlai Dominik, a Red Bull Salzburg magyar válogatott középpályása is jelölt a Golden Boy-díjra, amelyet minden évben a legjobb 21 éven aluli, Európában játszó labdarúgó kap. Reméljük, hogy az első magyarként Zsóri Dániel által elnyerte az év legszebb góljáért járó Puskás Ferenc-díj után ezt az elismerést is besöpörheti a Magyar Labdarúgás. Ránk férne a siker. Már az is megtiszteleteés, hogy Szoboszlai a jelöltek között van. 

 

   Az olasz Tuttosport által 2003-ban alapított elismerésről negyven rangos futballszakíró dönt, mindegyikük öt játékosra adhatja le szavazatát, a futballisták 10, 7, 5, 3 és 1 pontot kapnak.
A Tuttosport a honlapján tette közzé a száz legjobb fiatal labdarúgó névsorát – rájuk a szurkolók is voksolhatnak -, a listán a 19 éves Szoboszlai mellett olyan játékosok találhatóak, mint korábbi csapattársa, az azóta a Borussia Dortmundot erősítő Erling Haaland, a szintén dortmundi Jadon Sancho, a Bayern Münchent erősítő Alphonso Davies, vagy az FC Barcelona szélsője, Anssumane Fati. A listáról minden hónapban húsz név kerül le, a legjobb húsz mezőnye így októberre alakul ki.
A Golden Boy-díjat korábban olyan futballisták nyerték el, mint Lionel Messi (2003), Wayne Rooney (2004), Mario Götze (2011), vagy Kylian Mbappé (2017).

(MTI)

Pin It

Hozzászólások (0)

Még senki sem szólt hozzá

Szóljon hozzá!

  1. Hozzászólás vendégként Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

patreonKérünk támogasd munkánkat akár havi egy mozijegy árával. Köszönjük! A képre kattintva, a Patreon oldalunkra kerülsz.

Rólunk

A Semleges Térfél önálló szurkolói közösség ami a Magyar Labdarúgás fel emelkedését és a szurkolói kultúra megóvását valamint a szurkolók tényszerű tájékoztatását tűzte ki célul. Online szurkolói beszélgetéseink videóink képeink és minden médiatatalmunk ezt a célt szolgálja.

Copyright © 2020 Semleges térfél

Partner oldalak

amigeleken
lokomotiv
ujpest

ferencvaros

Kövess minket a Facebook-on!