Összesen hat futballmeccset vizsgál a rendőrség, hogy azokon a szurkolók betartották-e a távolságtartásra vonatkozó járványügyi szabályokat, közölte  a rendőrség. A  szurkolók visszatérését lehetővé tevő kormányrendelet szerint.

 

A NÉZŐK CSAK MINDEN NEGYEDIK SZÉKET FOGLALHATJÁK EL A STADIONOKBAN, MÁSFÉL MÉTER TÁVOLSÁGOT KELL TARTANIUK EGYMÁSTÓL. 

Azonban a tévéközvetítések és a meccsfotók tanúsága szerint sok helyen egyáltalán nem tartották be ezeket az előírásokat. A rendőrség közlése szerint május 31. és június 9. között az alábbi meccsek miatt indítottak közigazgatási eljárást:

  • 05. 31. Honvéd – Debrecen
  • 06. 03. Honvéd – Mezőkövesd
  • 06.06. Újpest FC – Budapest Honvéd
  • 06.07. Ferencvárosi TC – Diósgyőr
  • 06.09. Újpest FC – Debrecen
  • 06.09. Honvéd – MOL Fehérvár FC

Az eljárásokat "a televíziós közvetítések felvétele, a közösségi oldalakon megjelent fényképfelvétel vagy a rendőr észlelése" alapján indíthatta a rendőrség. A meccseket szervező klubokat 200 ezertől 2 millió forintig terjedő összegre büntethetik. Mivel múlt csütörtökön küldtük megkeresésünket, így előfordulhat, hogy további meccseket is vizsgálnak. Június 9. után még 11 további meccset rendeztek az NB I.-ben. 

Ahogy a listából is látszik, az Újpest ellen rögtön két eljárás is indult; az első a Honvéd elleni, a második a Debrecen elleni meccs miatt. Vállai István, az Újpest biztonsági igazgatója korábban azt mondta az Indexnek, hogy lehetetlen betartatni a távolságtartási szabályokat, nincs az a biztonsági ember, aki ilyenkor bemenne a több száz fős tömegbe, mert az akár provokációnak is tűnhet. Azt is belebegtették a klubnál, hogy ha megbüntetik őket, akkor nem rendeznek több meccset nézők előtt.

A Ferencváros elleni eljárás azért is érdekes, mert a Groupama Arénában tettek a legtöbbet azért, hogy a szurkolók megtartsák a három széknyi távolságot: kartonfigurákkal választották el őket. Igaz, a vendégszektorban, ahol nem voltak kartonok, a DVTK-ultrák egy csoportba tömörülve álltak. Az Újpestnél azért nem próbálkozott hasonló megoldással, mert nem lenne rá pénzük. 

A felsorolt meccsek között van június 3-i Magyar Kupa-döntő is, ahol a Honvéd és a Mezőkövesd játszott egymással. Az ultrák magasról tettek a szabályokra, nemhogy a másfél, de még a fél méteres távolságot sem tartották meg. Ekkor merült fel először, hogy a rendőrség szankcionálhatja az előírások megszegését.

 
A BBC kiszúrta: az ultrák nem tartották a távolságot a kupadöntőn

A BBC kiszúrta: az ultrák nem tartották a távolságot a kupadöntőn

Kritika Angliából.

A KUPADÖNTŐN TÖRTÉNTEK MÉG NEMZETKÖZI SAJTÓ FIGYELMÉT IS FELKELTETTE, MIVEL AZ EURÓPIA ORSZÁGOK KÖZÜL ELSŐKÉNT MAGYARORSZÁGON ENGEDTÉK VISSZA A SZURKOLÓKAT A STADIONOKBA.

Amennyiben büntetés lesz az eljárás vége, az a Magyar Labdarúgó Szövetséget mint a kupadöntő szervezőjét sújtja majd. 

Az MLSZ is büntetett a kupadöntő után, a Honvéd és a Mezőkövesd 1-1 millió forintos bírságot kapott. De nem szurkolóik viselkedése miatt, hanem azért, mert a játékosok a meccs végén kimentek ünnepelni közéjük, ami a fertőzésveszély miatt tilos. A két kupadöntős csapat a sportzónára vonatkozó szabályokat szegte meg, ezért büntetett az MLSZ és nem a rendőrség. 

forrás kép : index.hu

Pin It

Hozzászólások (0)

Még senki sem szólt hozzá

Szóljon hozzá!

  1. Hozzászólás vendégként Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

patreonKérünk támogasd munkánkat akár havi egy mozijegy árával. Köszönjük! A képre kattintva, a Patreon oldalunkra kerülsz.

Rólunk

A Semleges Térfél önálló szurkolói közösség ami a Magyar Labdarúgás fel emelkedését és a szurkolói kultúra megóvását valamint a szurkolók tényszerű tájékoztatását tűzte ki célul. Online szurkolói beszélgetéseink videóink képeink és minden médiatatalmunk ezt a célt szolgálja.

Copyright © 2020 Semleges térfél

Partner oldalak

amigeleken
lokomotiv
ujpest

ferencvaros

Kövess minket a Facebook-on!