Kubatov Gábor interjút adott a nemzetisport.hu-n, ahol jelezte; a játékvezetők stílusát elemző szakembert kívánnak alkalmazni a nemzetközi kupasorozatra. Elsőre - felületesen olvasva - azt hittem, hogy a hazai bajnokik és kupameccsek is beletartoznak majd az elemző munkakörébe, de sajnos nem... Pedig lenne értelme!

 

Az tény, hogy a hazai játékvezetőket pontosan ismerik a klubok (nincsenek túl sokan), de az talán nem lenne baj, ha a játékosok figyelmét jobban felhívnák azokra a sajátosságokra, amik a hazai bírók működését jellemzik. Vannak általános jellemzők, amik azonosak, vagy közel azonosak. Ilyen a sok játékmegszakítás, és ilyen a vitatható ítéletek magas száma. Ez a kettő lehet, hogy egy tőről fakad, ugyanis a sok megszakítás azért jó a játékvezető számára, mert egy rögzített helyzetből induló játéknál egy ideig sokkal könnyebb ellenőrzés alatt tartani az eseményeket. A hibák pedig akkor jönnek, amikor egy ideje már nem volt megszakítás, meglehetős kavarodás van a pályán, így az áttekinthetőség jelentősen romlik.

De ezek általánosságok, ezeket inkább csak azoknak érdemes elmondani, akik külföldről érkeznek, és különösen azoknak, akik olyan helyekről jönnek, ahol ettől nagyon elütő a bírói felfogás. Ami sokkal fontosabb, az, hogy az egye bíróknak milyen, a többiektől némileg különböző szokásai, elvárásai, netán rigolyái vannak. Csak példaként említem, hogy egyes bírók számomra is meglepő módon jól viselik, ha centikről az arcukba ordítanak, míg mások minden körülmények között megkövetelik a tiszteletet. Egy másik; a nem 100%-ig leszabályozott kérdésekben jellemzően milyen választ ad egyik, avagy másik bíró? Nekem ilyennek tűnik a tizenhatoson belüli kezezés, vagy éppen a műesések elbírálása, de ilyen például a manapság sok vitára okot adó fejpárbajoknál elkövetett szabálytalanságok megítélése is.

Azt persze az elemző nem fogja tudni pontosan még csak leírni sem, hogy melyik bíró mikor téved, és mennyit, mert ez minden bizonnyal hektikus, sok-sok tényező összessége adja ki. Mert bizony hibáznak a bírók - de ki nem? A bírói tévedések érthetők, mert gyorsan, pontosan kell dönteni, mindent mérlegelni kell, pontosan kell helyezkedni, hogy tényleg jól látható legyen a játék stb... Ez tehát nem elemezhető tényező, ugyanakkor az már igen, hogy egy-egy bírót mennyire visznek el a meccs eseményei! Hogyan reagálja le, ha az egyik csapat játékosai folyamatosan reklamálnak? "Bünteti" őket azzal, hogy ítéletei a másik fél irányába billennek, vagy éppen fordítva; jobban fog ügyelni arra, hogy ne legyen reklamációra ok (itt a másik irányba billen a méreg...), vagy egyik sem, mert a sporttárs egyszerűen szilárd jellem, és nem ingatják meg ilyen momentumok.

Ha a hazai bírók esetében nem is, de a nemzetközi meccseken ezt, és még sok más hasonló dolgot vizsgál majd az elemző, és bizony azt kell mondjam, nagy segítség lehet kiélezett helyzetekben! Már ha a játékosok fejben tudnak tartani, és be tudnak tartani pár szabályt, ami könnyebbé teszi az életet az éppen kisorsolt bíró vezetése mellett.

Minden esetre kíváncsi lennék a hazai bírói kar tagjainak elemzésére...

Pin It

Hozzászólások (0)

Még senki sem szólt hozzá

Szóljon hozzá!

  1. Hozzászólás vendégként Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

Kapcsolódó cikkek

patreonKérünk támogasd munkánkat akár havi egy mozijegy árával. Köszönjük! A képre kattintva, a Patreon oldalunkra kerülsz.

Rólunk

A Semleges Térfél önálló szurkolói közösség ami a Magyar Labdarúgás fel emelkedését és a szurkolói kultúra megóvását valamint a szurkolók tényszerű tájékoztatását tűzte ki célul. Online szurkolói beszélgetéseink videóink képeink és minden médiatatalmunk ezt a célt szolgálja.

Copyright © 2020 Semleges térfél

Partner oldalak

amigeleken
lokomotiv
ujpest

ferencvaros

Kövess minket a Facebook-on!