A minap kértük olvasóinkat, nézőinket arra vonatkozóan, hogy fogalmazzanak meg kérdéseket Barczi Róberthez, a frissen kinevezett MLSZ sportigazgatójához. Kérésünk értő fülekre talált, kaptunk jó pár kérdést, amit ezúton is köszönünk! Nagy eredménynek tartjuk, hogy az MLSZ egyik fontos posztot betöltő vezetőjével beszélgethetünk, és mindezt megoszthatjuk Veletek! Ezt nem egyedül mi, azaz a semleges Térfél, hanem MI, a szurkolók értük el! Most mégsem erről szeretnék írni, hanem egy olyan észrevételről, ami a kérdések között megbújva elsőre elkerülte a figyelmemet. Egy olyan szempont, ami nem jutott eszembe, de igen komoly érv a mostani versenyrendszer megváltoztatása mellett.

 

Nekem élből nem tetszik a három körös lebonyolítás, ahogy a 12 csapatos NB1 sem, ezt előre el kell mondanom. Komoly verseny van, de az egyenlő feltételek több ponton is sérülnek. A verseny fokozása, annak kiélezése nem ördögtől való, de fetisizálni sem szabad, mert van amikor kontraproduktívvá válik a dolog. Csak egy életből vett példa; egy adott élőhelyért vetélkedő két oroszlán-falka képes olyan komoly veszteségeket okozni egymásnak, hogy végül annyira meggyengülnek, hogy sakálok átveszik a csúcsragadozó szerepét, éhezésre, és végül kipusztulásra ítélve ezzel az állatok királya családjait.

De vissza a témához; véleményem szerint a 16 csapat gazdasági észszerűsége tényleg megkérdőjelezhető (kis ország, kis piac, relatív kevés tőke), a 12 csapat viszont a fent említett oroszlán-falkák csapdájába eshet. Értem én, most sokan azt mondják, hogy a 12 csapat, sőt valójában 1 csapat sem indokolt pénzügyi értelemben, de legalábbis nem képes önfenntartó módon működni. Lehet, de ez minden más sportágban is így van, ugyanakkor a rendkívüli versenyhelyzet okán időnként túl is vállalják magukat a klubok, miközben a fiatalok beépítését túl kockázatosnak ítélik meg - éppen a fokozott verseny okán. Ez utóbbit nem én találtam ki, ellenben több sportvezető is említette már, mint olyan tényezőt, ami hátráltatja a fiatalok nagyobb számban történő szerepeltetését.

És akkor ott van a két idegen-egy hazai meccs-felosztás a párharcok szintjén, illetve a 17, avagy 16 otthoni mérkőzés problematikája. számomra ott ért véget egy bajnokság, amikor az utolsó meccset is lefújták, nekem nem tűnik jó megoldásnak, hogy az előző bajnokságból van valamiféle hozott eredmény. Most ugyanis az első hat egy meccsel többet játszik itthon, mint a 7.-10. helyezettek, és a felkerülők. Ez különösen a felkerülőkkel szemben nem tűnik fair-nek, akiknek a feljutás után a két bajnokság (NB1 és NB29 rettenetesen széthordó szabályrendszere miatt, na meg a magasabb szint miatt amúgy is éppen elég nehéz dolguk van!

Van még pár olyan körülmény, amit említhetnék, de most egy olyan tényezőt említett olvasónk, ami szerintem mindent visz! És ez az előzőekkel komoly összefüggésben áll! Amikor a Diósgyőr ellen egy "B-csapattal" állt ki a Videoton valamikor egy-két éve, az utolsó fordulóban, mindenki bundát emlegetett. De hasonlót tapasztalhattunk a mostani bajnokság végén is - nem is egy esetben!

Ezek a helyzetek nem tesznek jót a bizalomnak és a játék minőségének sem, de egész egyszerűen feloldhatók. Mert most mi van? Az a csapat, amelyik tartalékosan áll fel, mondhatja, hogy "a fiatalokat, a jövő csapatát próbáljuk ki, miután nincs tétje az utolsó pár meccsünknek", míg a másik oldalon ott annak a susmusokról szóló városi legendák, és a játék minősége sem az igazi, így volt már olyan, hogy a legerősebb tizeneggyel kiálló csapat hiába nyert, a szurkolói szájíze mégis kissé keserű volt...

Na de gyorsan a megoldást! RÁJÁTSZÁS! Két kanyar, huszonkét forduló, majd alsó és felsőház, ahol maximum a felsőházban lehet elszórakozni bizonyos meccseket, de a kiesés sorsáról semmiképpen nem az fog dönteni, hogy ki játszik az élről olyan csapatok ellen, akiknek már nem számít az eredmény, és pihentetik sztárjaikat, vagy éppen próbálgatják a jövő generációját.

Igen ám, de most akkor éppen azt tartom megoldásnak, hogy még nagyobb legyen a verseny? Mert a rájátszás ezt (is) jelenti ám!  Igen, ez tény, de én azt hiszem, hogy ez 14 csapattal lenne ideális megoldás. Hogy ez túl sok forduló, túl nagy terhelés lenne? Erre azt tudom mondani, hogy az NB2-ben pont ennyi forduló van. Persze, tudom én, hogy ott nincs válogatott-kötelezettség, meg nincs annyi kupameccs (nemzetközi és hazai), de az élvonalnak illik jobbnak, erősebbnek, "strapabíróbbank" lenni, mint a másodosztálynak. És ez a meccsterhelés - nem mellesleg! - még mindig nem éri el a vezető bajnokságok szintjét (igaz, az már a ló másik oldala...).

Én most azt hiszem (itt magamban, amikor írom a cikket), hogy jók az érveim, de! Nagyon fontos, hogy meghallgassuk az MLSZ illetékeseit is a kérdésben, mert lehetnek érveik, amik igenis a mostani lebonyolítás mellett szólnak - és nemkülönben fontos körülmény, hogy ők döntenek! 

Ha pedig kicsit is úgy érezhetjük, hogy minket is meghallgatnak, és még akár be is építik gondolatainkat (mi = szurkolói társadalom), akkor elindulhatunk egy rögös úton végre. Ugye kiderül mindebből; a párbeszéd az alap, így a három kanyarról meg is szó lesz majd interjúnk során!

 

Ui.:

Az augusztusban induló sorozatban változott a helyzet - sorsolják azt, hogy ki játszik többször/kevesebbszer otthon. A fene tudja, nem teszik...

Pin It

Hozzászólások (0)

Még senki sem szólt hozzá

Szóljon hozzá!

  1. Hozzászólás vendégként Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

patreonKérünk támogasd munkánkat akár havi egy mozijegy árával. Köszönjük! A képre kattintva, a Patreon oldalunkra kerülsz.

Rólunk

A Semleges Térfél önálló szurkolói közösség ami a Magyar Labdarúgás fel emelkedését és a szurkolói kultúra megóvását valamint a szurkolók tényszerű tájékoztatását tűzte ki célul. Online szurkolói beszélgetéseink videóink képeink és minden médiatatalmunk ezt a célt szolgálja.

Copyright © 2020 Semleges térfél

Partner oldalak

amigeleken
lokomotiv
ujpest

ferencvaros

Kövess minket a Facebook-on!