Ki ne emlékezne a Honvédból, és persze a Magyar Válogatottból Garaba Imrére? És ki tudja, hogy most mivel foglalkozik? Bizony elég kevesen, mert elég régen befejezte aktív pályafutását, de edzői karrierjét is lezárta immár 25 éve! Hogy miért fordított hátat a labdarúgásnak? Talán nem is ő fordult, hanem a világ... Ezt fedje a feledés jótékony homálya, mi pedig menjünk vissza a múltba, nézzük meg, hogyan is lett az egyik legjobb védő Garaba Imre!

 

Mészöly Kálmán kapcsán egy facebook-hozzászólás említette a nevét, mint olyat, akit méltó utódnak lehetett tekinteni. És bizony ez nagyon is igaz! Hasonló játékfelfogás, hasonlóan kemény játék, nagy munkabírás jellemezte aktív éveit.

garabcikkbe

Támadó a földön - a labda Garabánál!

Érdekes történet az övé! Azzal a fiúval kezdődött, aki egy olyan családban nőtt fel, ahol apja, valamint annak három fiú-testvére már korán beoltották focival. Édesapja a sződi focicsapat szakosztályvezetője volt, ketten pedig csapattagok a falusi csapatban. Imádták a focit, sokat játszottak a kis Imrével is, aki mindezek ellenére egészen 14 éves koráig nem focizott szervezett keretek között! Ekkor leigazolta a Kerület, de ha már így esett, azonnal az ifik között játszott! Nehezen fogadták be, és - miután kiestek az NB3-ból... - Garabának mennie kellett. Így került Vácra. Itt egy bizonyos Marada Győző volt az, aki felismerte a 18 éves fiatal srácban a védőt (támadóként kezdett focizni!), és miután ledolgoztatott vele némi felesleget, végül középső védő posztján találta a legjobbnak. Micsoda meglátás volt!

Vácott három évet töltött el, amikor egy szerencsésnek mondható véletlen (?) folytán látta játszani őt Tichy Lajos, a Honvéd akkor is edzője. Mindez egy felkészülési meccsen a Kispest ellen játszott az Izzó. Garaba tudatosan készült ezekre a meccsekre, mert tudta, hogy az ilyen összecsapások nem csak saját csapata, hanem önmaga számára is igen fontosak, hiszen ezeken a meccseken a

nagyobb csapatok edzői, szakemberei bizony az ellenfeleket legalább annyira figyelmesen nézték, mint saját csapatuk játékosait. A vége az lett, hogy 1979-ben, 21 évesen a Honvéd felnőtt keretének tagja lett. Erőteljes felépítése, játékstílusa feküdt az akkori Honvédnak, de - fiatalként - nem ő volt az első számú védő. Ez érthető, de a sors másképp látta!

Történt ugyanis, hogy az 1979/80-as bajnokság nyitómeccsén a PVSK* ellen, idegenben 2:1 arányú vereséget szenvedett csapata, és Tichy mester annyira elégedetlen volt, hogy a következő mérkőzésre már az ifjú Garabát jelölte a kezdőbe! Igen ám, de a következő meccset a Fradi ellen játszotta a Kispest... A feladat pedig Nyilasi Tibor semlegesítése volt! Abban az időben sokkal nehezebb feladatot nem kaphatott volna, hacsak nem az Újpest ellen kellett volna pályára lépnie (erről még lesz szó). De akkoriban már alakulóban volt az a Honvéd, ami a '86-os VB-re a válogatott keret magját adta, így nem csoda, hogy Bodonyi Béla 24. percben szerzett góljával megszerezték a vezetést a hazai meccsen. Erre Nyilasi nem tudott válaszolni, de végül mégis 1:1-re végeztek a csapatok, mert Mészöly Pál, aki középpályásként lépett pályára, a 86. percben végül egyenlíteni tudott. De a lényeg az volt, hogy Garaba megállta a helyét, a bajnokságot pedig három pont előnnyel megnyerték azelőtt az Újpest előtt, amely az azt megelőző tíz kiírásban évben nyolc bajnoki címet ünnepelhetett!

Ezzel beköszöntött a Honvéd 1980-as évekbeli aranykora, ugyanis '80 után '84, '85 és '86 is bajnoki arannyal ért véget. És természetesen Garaba mindegyikben aktív szerepet vállalt, ahogy ekkorra a válogatottban is. Igen, alapembernek számított egészen onnantól kezdve, hogy bemutatkozott. Úgy tűnik, nem volt egy lámpalázas típus, hiszen első meccsein is épp olyan megbízható teljesítményre volt képes, mint a sokadikon. Mára '82-es VB selejtező mérkőzéseken is részt vett, sőt, Lakat Károly már 1980. áprilisában szerepeltette. Gondoljunk csak bele! Alig egy évvel a válogatottbeli bemutatkozása előtt az NB2-es Vác játékosa volt, és négy évvel előtte kiesett az NB3-ból a Kerülettel... Ezz csakis úgy lehetett elérni, hogy profi mentalitással, mindig tudatosan készült, edzett, és a pályán is látszott, hogy nála semmi nem véletlen!

Nem csoda, hogy a további években is maradt a Nemzeti Válogatott egyik meghatározó tagja, és ő volt azon kevesek egyike, aki a '86-os Irapuato-katasztrófát is "túlélte", hiszen egészen 1991-ig válogatott kerettag maradt!t Ebben az időben már a Charleroi játékosa volt, ahova Rennes-ből érkezett, hiszen 1987-ben, nyolc év után távozott Kispestről. Bár akkoriban az volt a "szabály" (nem is biztos, hogy ez le volt írva...), hogy csak bizonyos kor felett lehetett külföldre szerződni, és Garaba is már 29 éves volt, a légiós évek nem a levezetést jelentették, hanem bizony ott is csapata meghatározó játékosi között tartották számon. A levezetés hazatérte után, 1992/93-ban jött el, amikor is a BVSC-nél játékos-edzőként tevékenykedett.

243 élvonalbeli bajnoki mérkőzés és 82 válogatottság után szögre akasztotta a csukát, és edzősködni kezdett. Először a BVSC-nél, aztán jött a Gödöllő, majd a REAC, végül az MTK. Egyik helyen sem volt egy évnél többet, talán rájött, hogy a pálya oldalvonala mellett már nem olyan érdekes a futball, mint belülről, vagy az akkor viszonyok között nem látta értelmét annak, hogy a fociban dolgozzon tovább? Ezt talán soha nem tudjuk meg, de az tény, hogy immár 25 éve visszavonult a Honvéd és a válogatott kiválósága. Manapság visszavonultan él boldog családja körében, és láthatóan jót tesz neki, hogy a labdarúgástól távol maradt már jó ideje. Véleménye persze van a mai magyar fociról, nem is rejti véka alá, és az bizony nem éppen pozitív... Talán ez a magyarázat távolmaradására.

Azzal együtt, hogy ma már nem tevékeny részese labdarúgásunknak, igen sokat tett azért, hogy a magát még egyszer utoljára megrázó, haló poraiból feltámadó magyar futball még egyszer megmutassa magát a világnak, mielőtt immár lassan 35 éve álomra szenderült... Köszönjük!

*: érdekességként meg kell említeni, hogy abban az évben a PVSK és a PMSC is az NB1-ben vitézkedett! A PVSK végül kiesett 15 ponttal, a PMSC pedig 36 ponttal a 7. helyet szerezte meg.

Pin It

Hozzászólások (0)

Még senki sem szólt hozzá

Szóljon hozzá!

  1. Hozzászólás vendégként Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

patreonKérünk támogasd munkánkat akár havi egy mozijegy árával. Köszönjük! A képre kattintva, a Patreon oldalunkra kerülsz.

Rólunk

A Semleges Térfél önálló szurkolói közösség ami a Magyar Labdarúgás fel emelkedését és a szurkolói kultúra megóvását valamint a szurkolók tényszerű tájékoztatását tűzte ki célul. Online szurkolói beszélgetéseink videóink képeink és minden médiatatalmunk ezt a célt szolgálja.

Copyright © 2020 Semleges térfél

Partner oldalak

amigeleken
lokomotiv
ujpest

ferencvaros

Kövess minket a Facebook-on!