Igen furcsa fejlemények vannak kibontakozóban Debrecenben. Ott tart a dolog, hogy ma ütőképesebb kerettel rendelkeznek a hajdúk, mint az NB1-ben. Ami még furcsább, hogy ehhez mintha ki kellett volna esniük az élvonalból… Hallani lehetett korábban mindenféle pletykákat Szima Gábor utolsó éveiről, de most látszik igazán; amikor arról beszéltek a lokisták, hogy a kaszinó-tulaj a kerékkötő, akkor bizony igazuk volt. Csak az nem fér a fejembe, hogy már megint a szurkolók látták jól a dolgokat – már évekkel ezelőtt…

 

Persze, most lehet azzal jönni, hogy a NER átvette a vezetést, persze, hogy van pénz. Aha… Azért én megkérdezném ezen a ponton, hogy a kaszinók üzemeltetési jogának elnyeréséhez mi kellett? De ez politika, nincs ennek itt a helye, és különben is, a klubok nem a politika alakításának helyszínei, hanem olyan gazdasági társaságok, akiknek csupán annyi a feladatuk, hogy a mindenkori politikai széljárást befogják vitorláikba, hogy ezzel (is) minél jobb feltételeket teremtsenek meg csapatuk számára. Az már nem a klubok ügye, hogy Magyarorszgágon a politika mindig fontosnak tartotta a focit…

Ezzel mi sem foglalkozunk, így most legyen elég annyi, hogy az új tulajdonosi kör (lm.: önkormányzat) most valószínűleg meg tud szólítani olyan vállalkozásokat és tulajdonosaikat (és ki tudja nyitni pénztárcájukat), akiket eddig Szima Gábor nem tudott! Mi ezzel a baj? Szerintem, aki ezen problémázik, az menjen a sürgősségire, mert gyors orvosi segítségre van szüksége. Persze az tény, hogy így is furcsa a helyzetet nem ismerők számára, hogy a másodosztályban jobb keret áll majd rendelkezésére a stábnak, mint az NB’-ben, tagadhatatlan.

Nézzük! Érkezett Varga József, Korhut Mihály, Poór Patrik. Ők a nagyobb nevek, de azért van még olyan, aki erősítés lesz! Tischler Patrik, Pintér Ádám, Bévárdi Zsombor, Sós Bence, vagy éppen Zöldesi Illés is bizonyított már az NB1-ben is! Ha ez így megy tovább, a lassan már most elkönyvelhető feljutás után sem kell majd nagyon komoly erősítéseket végrehajtani! És – ne feledjük! – messze nincs még vége az igazolási időszaknak.

És kik mentek? Ami ennél lehet, hogy fontosabb, Bódi marad, a külföldiek mentek (Adeniji, Garba, Milunovic, Habovda), a többi távozó pedig – elnézést kérek, de így látom…. – nem olyanok, akik meghatározók lettek volna, vagy ha sokat is játszottak, nem biztos, hogy megütötték a szintet. Mondom, ez egyéni véleményem, bőven benne van, hogy tévedek. Ezzel együtt azonban most azt látom, hogy – a keret értékének emelkedése mellett – a legfontosabb változás, hogy a tényleg elkötelezett lokisták száma nőtt a keretben! Márpedig a Loki nagy sikerei idején éppen ilyen local heroe-k játszottak a csapatban, és ennek most sem szabad másként lennie!

Azt írtam, hogy lassan előre el lehet könyvelni a feljutást. Igen, a keret alapján ez hellyel-közzel igaz is, de ne feledjük, hogy addig még van 38 forduló, amiken pontot pontra halmozva kell eljutni odáig, hogy ismét ünnepelhessenek Debrecenben! Ami most van tehát, az csak a nulladik pont, az a kiindulási helyzet, ami kecsegtető lehetőséget jelent, de a csatákat még meg kell vívni, hogy aztán a háborúban is győztesen kerüljenek ki a hajdúsági legények!

Márpedig egy jó Loki kell az élvonalba, így résen kell lenni minden egyes meccsen, a szurkolók buzdítása pedig biztosan nem marad el!

Pin It

Hozzászólások (0)

Még senki sem szólt hozzá

Szóljon hozzá!

  1. Hozzászólás vendégként Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

patreonKérünk támogasd munkánkat akár havi egy mozijegy árával. Köszönjük! A képre kattintva, a Patreon oldalunkra kerülsz.

Rólunk

A Semleges Térfél önálló szurkolói közösség ami a Magyar Labdarúgás fel emelkedését és a szurkolói kultúra megóvását valamint a szurkolók tényszerű tájékoztatását tűzte ki célul. Online szurkolói beszélgetéseink videóink képeink és minden médiatatalmunk ezt a célt szolgálja.

Copyright © 2020 Semleges térfél

Partner oldalak

amigeleken
lokomotiv
ujpest

ferencvaros

Kövess minket a Facebook-on!