Halmai Ádám még csak 19 éves, de már most kitűnik csapatában! Budaörsre Fehérvárról érkezett, de nem hiszem, hogy hosszú évekig marad majd, érzésem szerint - ha továbbra is jól játszik, és termeli a gólokat - Sóstón is szükség lesz játékára! A tavasszal csonka véget ért másodosztályú bajnokságban 13 meccsen kapott szerepet, de már akkor is jelentkezett két góllal, pedig csak 6 alkalommal volt kezdő. Az új kiírásban már több szerepet kap, három meccsből kettőn lépett pályára (kezdőként!), és máris szerzett egy igen fontos gólt! Honnan jött ő, és hova várjuk? Nézzük!

 

Budapesten született, az első elérhető focis adatai hét éves koráig nyúlnak vissza. Ekkor kezdett focizni, méghozzá Pomázon a Focisuliban. Itt biztosan jó alapokat kapott, hiszen amikor akadémiai korba lépett a Vasas Kubala Akadémia bejelentkezett érte, és a felek meg is állapodtak leigazolásában. Újabb öt év következett, ami nem telt haszontalanul, de 2017-ben mégis Szombathelyre, az Illés Akadémiához igazolt. 2019-ig szerepelt itt, majd 2019 nyarán a Fehérvár második csapatához került. Eddig a pontig - talán egy kivétellel - minden évben tíz gól felett termelt, és gólpasszai is segítették mindenkori csapatait!

Mivel Fehérváron még nem fér be az első csapatba, a második csapat pedig csak a harmadosztályban szerepelhet, ezért kooperációs megállapodás keretében Budaörsre került kölcsönbe. Ez a csapat és osztály megfelelő lesz a továbblépéshez - így láthatták akkor. És ez minden bizonnyal így is van, hiszen máris látszik a fejlődés. És még csak nincs is egyedül a kölcsönben, ugyanis Tamás Olivér is 2021 nyaráig szerepel Budaörsön. A két játékos nem csak a klubban, hanem a válogatottban is együtt játszik, hiszen mindketten tagjai az U19-es válogatottnak! 

halmaiádám cikkbe

forrás: MLSZ

Azt tudjuk, hogy most hol tart Ádám, azt is tudjuk, hogy a korosztályos válogatottakban is lehet rá számítani, a nagy kérdés ebben az életkorban mégis inkább az, hogy mit hoz a jövő! Véleményem szerint a Fehérvár jól döntött, amikor kölcsön adta játékosát (Tamás Olivért is!), mert mikor majd 20 évesen, 20-30 NB2-es meccsel a lábában jövő nyáron visszakerülnek majd a Sóstóra, sokkal érettebb, harcedzettebb lesz, és sokkal nagyobb eséllyel jelentkezik majd be a Vidi kezdőjébe! Onnan pedig - hogy meglegyen a folytonosság - már csak egy lépés a válogatottság!

De ne szaladjunk ennyire előre, maradjunk a talajon, és mérjük fel a helyzetet! Mit kell teljesítenie a fiatal támadónak ahhoz, hogy jövő ősszel már ő legyen az egyik olyan támadó, akire Fehérváron számítanak? Véleményem szerint ehhez pont elég, ha hozza azt amit eddig is - legalábbis a gólok számában. Mert most bizony a korábbiaknál komolyabb teljesítményt kell leadni ahhoz, hogy azt a kétszámjegyű számot, ami a góljait jelenti, oda lehessen írni neve mellé! Megugorja? Minden bizonnyal, mert a tehetség megvan, a feltételek adottak, így már "csak" szorgalom, na meg egészség szükségeltetik a sikerhez!

Én ehhez csakis szurkolni tudok, mert az ilyen tehetséges fiatalok a magyar foci jövőjét jelentik, hiszen ők már túl vannak azon a szinten, amikor a foci csakis és kizáróan szórakozás! Most már bizony felelősséggel tartoznak, de nem csak a maguk irányába, hanem az egész magyar labdarúgással szemben! Mert egyszer majd ők lesznek az a válogatott, aminek meg kell majd küzdenie a világversenyekre szervezett selejtezőkön - és remélem, hogy minél több világversenyen is!

Induljon tehát a csúcstámadás!!!

A végére egy kis visszatekintés (sok-sok ilyet látunk még majd!):

 

Ádám Halmai Gábor, 57-szeres válogatott labdarúgó gyermeke, nevét azért csak itt, és azért csak kisebb betűkkel említjük, mert a rendkívül tehetséges srác saját erejéből érte el azt, amit eddig elért, és ez a jövőben sem lesz másként!

 

Pin It

Hozzászólások (0)

Még senki sem szólt hozzá

Szóljon hozzá!

  1. Hozzászólás vendégként Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

patreonKérünk támogasd munkánkat akár havi egy mozijegy árával. Köszönjük! A képre kattintva, a Patreon oldalunkra kerülsz.

Rólunk

A Semleges Térfél önálló szurkolói közösség ami a Magyar Labdarúgás fel emelkedését és a szurkolói kultúra megóvását valamint a szurkolók tényszerű tájékoztatását tűzte ki célul. Online szurkolói beszélgetéseink videóink képeink és minden médiatatalmunk ezt a célt szolgálja.

Copyright © 2020 Semleges térfél

Partner oldalak

amigeleken
lokomotiv
ujpest

ferencvaros

Kövess minket a Facebook-on!