Még mindig fura amikor olvassuk látjuk, hogy ez a két csapat az NB2 - ben vitézkedik az első osztályban meg alig pár ezres lélekszámú futballfalvak játszanak. Minden logikának ellentmond ez de sajnos ez a mi futballvalóságunk. Van ami állandó..mondjuk Elemér aki szép lassan visszatér az eredeti kerékvágásaba, és persze az is hogy Benét az egyik legszimpatikusabb és legképzettebb edzőt felfalta ismét a magyar futball kannibál közege, mondván nem ért hozzá. Persze láttuk hallottuk főnökének nyilatkozatát a  tv ben. Mindenki felelős mindenki hibás de kirúgni csak azt lehet aki papíron a csapatot vezeti. A többiek felelősségvállalás nélkül játszahatják tovább játékaikat és tovább nézhetik hülyének a megvezetett félretájékoztatott szurkolókat. De alább a számbeli tények.

 

Az NB II. 7. fordulójának nyitómérkőzésén a 10. helyen lévő Vasas a DVSC-t fogadta az Illovszky Rudolf Stadionban szombat délután.

Andó-Szabó Sándor sípszava után a 6. percig kellett várni az első helyzetre, Bódi beadása után Bárány fejesét Jova tolta szögletre. Időközben az égi áldás is megérkezett Angyalföldre, ami megnehezítette a csapatok dolgát. A 19. percben Pekár bal oldali szabadrúgása után Feczesin csúsztatott, Zöldesi a léc fölé tolta a fejest. Három perc múlva egy rendkívül szerencsés potyagóllal megszerezték a vezetést a hazaiak, miután Zöldesi olyan szerencsétlenül ért az eső miatt csúszós labdához, hogy gellert kapva a saját kapujába pattant. A gól után a debreceniek játszottak mezőnyfölényben, de ez helyzetekben nem mutatkozott meg, így joggal volt elégedetlen az övéivel Kondás Elemér.

Fordulás után a 49. percben egyenlített a DVSC. Ferenczi továbbított Baráth elé, aki mellel levette a labdát, védője szorításában, éles szögből kilőtte a bal alsó sarkot. Az egyenlítés után a vendégek vérszemet kaptak, sorra dolgozták ki a helyzeteket, többször csak debreceni játékosok pontatlansága miatt nem kapott újabb gólt a Vasas. A 69. percben Ferenczi harminc méteres próbálkozását Jova tolta ki a léc alól.

A hajrához közeledve veszélyesebben futballozott a Debrecen, a három pont megszerzéséhez rohamozott. Ehhez a 84. percben közel járt, Bódi veszélyesen beívelt szögletét Litauszki fejelte ki. Az utolsó percekben még Sillye beadását a hősiesen bevetődő Poór tisztázta szögletre Feczesin elől, így a Vasas sorozatban harmadik bajnokiján maradt nyertlen.

összefoglaló

https://streamable.com/bsvvdw

mti

boritókép hirstart

Pin It

Hozzászólások (0)

Még senki sem szólt hozzá

Szóljon hozzá!

  1. Hozzászólás vendégként Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

patreonKérünk támogasd munkánkat akár havi egy mozijegy árával. Köszönjük! A képre kattintva, a Patreon oldalunkra kerülsz.

Rólunk

A Semleges Térfél önálló szurkolói közösség ami a Magyar Labdarúgás fel emelkedését és a szurkolói kultúra megóvását valamint a szurkolók tényszerű tájékoztatását tűzte ki célul. Online szurkolói beszélgetéseink videóink képeink és minden médiatatalmunk ezt a célt szolgálja.

Copyright © 2020 Semleges térfél

Partner oldalak

amigeleken
lokomotiv
ujpest

ferencvaros

Kövess minket a Facebook-on!