Kevés olyan labdarúgó van, aki megosztóbb nála... Ennek oka, hogy a Nyíregyházán született játékos igen kacifántos pályafutása során - így utólag visszatekintve - mintha csak pár felvillanással mutatta volna meg a benne rejlő tehetséget, de tartósan nem tudott igazán jó teljesítményt nyújtani. Tehetsége így sem kérdőjelezhető meg, ahogy már az U17, majd az U19-es, akkori szövetségi edzők sem tették. Míg az előbbi korosztály mindössze három meccsen szerepelt, addig utóbbinál már hat alkalommal, és ezeken a meccseken két gólt is feljegyeztek a neve mellé! Ez biztosan sokat nyomott a latba, amikor a AS Nancy a mindössze 19 éves játékost leigazolta!

A bemutatkozásra sem kellett sokat várni; a FC Girondins Bordeaux ellenében lépett pályára először a 2005. június 05-én a francia élvonalban! Ekkor még épp csak 20 éves volt... Sajnos aztán nem jutott sok szereplési lehetőség, a következő két évben mindössze 151 percet kapott, így mindössze egy gólpasszt jegyezhetett. Ezzel együtt az akkor fénykorát élő Debrecen felfigyelt rá, és szabad igazolásként lecsapott rá. Bár a 2007/08-as bajnokságban 13 meccsen mindössze két gólt szerzett, a következő év meghozta a várva várt áttörést! 26 meccsen elért 16 gólja önmagáért beszél! Bár Waltner Róbert szerezte a legtöbb gólt ebben az idényben, Rudolfot csak két góllal tudta megelőzni. Nem véletlen tehát, hogy Nyugat-Európa ismét felfigyelt rá; hívta az Ajax, de csak fél éves szerződést ajánlottak, így végül - kis tétovázás után - 2011 telén a Genoa-hoz igazolt. Érdekes, de itt pont fél évet töltött... De maradt Olaszországban, útja Bariba vezetett. Összességében az olasz élvonalban 25 mérkőzést játszott, ezeken pedig 3 gólt és mindössze egy gólpasszt jegyzett. Utolsó itáliai fellépésén, a Sampdoria ellen a 95 percben kiállították... Biztosan nem ezért, de ezzel véget ért a olasz kaland, és következett Görögország! A Panathinaikos-hoz kölcsönbe érkezett (jó olasz szokás szerint begyűjtenek 50-60 játékos, majd a kikölcsönzésből él a klub), ahol egy év alatt mindössze 8 meccsen szerepelt, gólt pedig nem ért el.                  

Miután 2012 nyarán lejárt a szerződése, újra hazatért; ezúttal a Diósgyőr szerződtette, ahol egy évet töltött el, de sajnos ez sem volt túl sikeres egy év; mindössze egy gólra futotta tőle. Nem csoda, hogy ismét klubot váltott, a következő állomás Győr volt. Két bajnoki év alatt 13 gólja nem volt kiemelkedő, de mintha kissé újra belelendült volna a játékba. Ezt sajnos nem tudta Győrben tovább vinni, mert a Quaestor-csőd miatt a csapat a megszűnés szélére került. Újabb klub után kellett tehát nézni! A Videoton következett, ahol a 2014/15-ös idényben 7 gólig jutott, azaz hozta az előző évek átlagát, de nem tudott már szintet lépni. A következő idényben már nem tartottak rá igényt kezdőként, így mindössze hét meccs jutott, ahol gólt nem tudott szerezni...

rudolf cikkbe

Ez az év a válogatott szempontjából sem sikerült túl jól, legalábbis abban az értelemben nem, hogy az először 2008-ban beválogatott játékos ebben az évben, az Észak-Írország ellen, itthon 2:1-re elvesztett meccsen lépett utoljára a nemzeti trikolorban pályára. Ez a meccs már a 2016-os EB első selejtező-mérkőzése volt. Egyenes ágon - nem sikerült a kijutás, a pót-selejtezőkön, illetve magán az EB-n már nem kapott szerepet...

Mivel ezekben a cikkekben nem kutatjuk az okokat, nem a tényfeltárás motivál, sokkal inkább egy-egy pályafutás bemutatása, az emlékezetes pillanatok felelevenítése. A többit meghagyjuk azoknak, akik szívesen vájkálnak mások életének titkaiban... Maradva tehát a tényeknél: Rudolf Gergely útja 2016 nyarán szülővárosába vezetett, ahol a másodosztályban vitézkedő csapat oszlopos tagja lett, 48 mérkőzésen szerepelt két év alatt, melyeken 13 gólt szerzett. De itt még nincs vége a történetnek! A végére van egy csavar, ugyanis 2018 nyarán Rudolf Balmazra szerződik, ahol megint utoléri a klub gazdasági csődje...

Nekem ez így lezáratlan, elvarratlan történet, ha arra gondolok, hogy ez egy olyan játékos karrierjének vége, aki francia Liga Kupa győztes, akit 2011-ben a Genoa-nál, és itthon is az év játékosának választottak, kétszeres magyar bajnok, egyszeres Magyar Kupa győztes. Azzal együtt mondom ezt, hogy az utóbbi évek valószínűleg nem úgy alakultak, ahogy azt a játékos elképzelte, és különösen nem úgy, ahogy mi azt gondoltuk még 2005 környékén. Minden jót kívánva reméljük, hogy a valamikori legmagasabb, 3 millió euróra taksált értéket megközelítő tartalékkal hagyta abba pályafutását a még mindig csak 34 éves kitűnő támadó, és erre alapozva boldog évek következnek a Rudolf-család életében!

Pin It

Hozzászólások (0)

Még senki sem szólt hozzá

Szóljon hozzá!

  1. Hozzászólás vendégként Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

patreonKérünk támogasd munkánkat akár havi egy mozijegy árával. Köszönjük! A képre kattintva, a Patreon oldalunkra kerülsz.

Rólunk

A Semleges Térfél önálló szurkolói közösség ami a Magyar Labdarúgás fel emelkedését és a szurkolói kultúra megóvását valamint a szurkolók tényszerű tájékoztatását tűzte ki célul. Online szurkolói beszélgetéseink videóink képeink és minden médiatatalmunk ezt a célt szolgálja.

Copyright © 2020 Semleges térfél

Partner oldalak

amigeleken
lokomotiv
ujpest

ferencvaros

Kövess minket a Facebook-on!