Huszonöt gól, három vendéggyőzelem nem kevés, viszont döntetlen nem volt az NB1 negyedik fordulójában. Igencsak érdekes nyilatkozatokat és megnyilvánulásokat hallhattunk, láthattunk, úgy tűnik, kezd beindulni a meglepően békésen induló szezon! Most az edzői nyilatkozatok lesznek terítéken, Lovrencsics és Böde alakítását ezúttal nem érintjük...

 

FTC - Paks: 5 - 0

Szerhij Rebrov:

"A gyors gól mindenképpen segített nekünk. A játékosok már az első perctől kezdve az utolsóig maximálisan koncentráltak. A Dinamo elleni egy más szintű meccs lesz, de ez a Paks elleni mérkőzés is segítette a felkészülést, fontos tapasztalatokat nyújtott a számunkra."

Nem csoda, hogy a Paks elleni győzelemről nem sokat beszélt Rebrov, hiszen, ha a Paks teljes csapattal állt volna fel, akkor sem lett volna ellenfele a fővárosiaknak. De erről még lesz szó, most a lényeg az, hogy Rebrov jó edzőként máris a következő meccsre koncentrál, és - mint kiderült - nem egy-egy meccsben gondolkodik, hanem a meccsek egymásutániságára is megvan tervezve a menetrend.

Osztermájer Gábor:

"A végeredmény ellenére volt szakmai értéke a találkozónak. Arra azért nem számítottam, hogy az első félidőben már ennyire lenullázzuk magunkat, mert az egy dolog lett volna, hogy nyolc nap edzés nélkül a végére elpukkanunk. Több és nagyobb koncentráció kellett volna a meccs elején."

A szakmai érték feltehetően az volt, hogy a Paksnál olyan játékosok is szerepet kaptak, akik normál körülmények között szinte biztosan nem jutottak volna szóhoz ezen a meccsen. A többi pedig... Igen, a csapat, ami nem edz nyolc napja, képes totálisan szétesni, de itt meg kell jegyezni valamit; ha a szabály úgy szól, hogy a járványra való hivatkozással csak egy meccset lehet elhalasztani, és a halasztásra az ellenfélnek is rá kell bólintania, nekem annyit jelent, hogy a másik fél (itt a Fradi) egy eldöntendő kérdést kap, amire a válasz igen, vagy nem... Márpedig, ha valakinek egy eldöntendő kérdést tesznek fel, tiszteletben kell tartani döntését- akár igen, akár nem... De van ennek egy másik vetülete is! Ha az ellenfélnél nagy számban vannak fertőzöttek, akkor - a tesztek ellenére! - a másik csapatnál is magasabb az egészségügyi kockázat! Igen, hiszen a megbetegedések is rendszeres tesztelések mellett következtek be, ergo akár most is fertőző lehetett bármelyik játékos (ez mindkét csapatra igaz persze). De vissza a nyilatkozatra; Osztermájer Gábor egyértelműen rámutatott, hogy a helyzetük ellenére is jobban kellett volna játszaniuk - és ez bizony igaz is!

 

Mezőkövesd - Budafok: 1 - 0

Kuttor Attila:

"Amit elképzeltünk a találkozón, az szerencsére működött, de ettől függetlenül, ha nem váltottuk volna gólra az egyik helyzetünket, akkor nem sikerült volna megnyernünk a mérkőzést. Már az első félidőben is megvoltak a lehetőségeink a gólszerzésre, akkor azonban még kimaradtak a helyzetek, viszont fordulás után sikerült gólra váltani az egyik lehetőségünket, aminek nagyon örülök."

Jujj! Ha nem lövünk gólt nem nyerünk... Ezek már-már fővadászi magasságok, de szerencsére a nyilatkozat egészét hallva, azért lefordítható a mondanivaló; bár a mezőnymunkában sikerült megvalósítani, amit elterveztek, a sok kialakított helyzet ellenére mégis csak egyetlen góllal nyert a Kövesd. A játék tehát megvan, csak még nem lőtték be magukat a gólfelelősök. Ez igaz is, totálisan egyetértek, ugyanakkor meg kell jegyzeni, hogy a tavalyihoz képest mintha kicsit szürkébb lenne a matyó alakulat.

Csizmadia Csaba:

"Nagyon jól játszott a csapatom, viszont nem szabad ilyen hibákat elkövetni, amiből a gólt is kaptuk, mert ezeket kihasználják az ellenfeleink, a másik dolog pedig az, hogy a helyzeteinket be kell lőni."

Nem tudom, hogy "Csizi" egy kis kötelező optimizmust is belevitt a nyilatkozatba, vagy ő tényleg így látta 100%-ban, ugyanakkor tény, hogy csapata nem játszott bántóan alárendelt szerepet. Talán nem vette észre, hogy nem különösebben látványosan játszó kövesdiek most tényleg nem a látványra, hanem a hasznosságra törekedtek, de tény, hogy a Budafok egy kis szerencsével tényleg ki tudta volna hozni döntetlenre a meccset. Legalábbis én ezt láttam, és ezt a meglátást megerősíti a nyilatkozat is.

 

DVTK - Honvéd: 2 - 4

Feczkó Tamás:

"Nem jól kezdtük a mérkőzést, de a mentális erőnket mutatja, hogy kétgólos hátrányból is visszajöttünk a meccsbe. Ezúttal nem jött jól a szünet, mert a gólokon kívül több veszélyes gólhelyzetet is kialakítottunk. A második játékrészben úgy játszottunk, ahogy kell, végig nyomás alá helyeztük a Honvédot, az ellenfél térfelén szereztünk labdát, és gólhelyzeteket teremtettünk. A vendégek rendkívül érdekes körülmények között született harmadik gólja döntően befolyásolta a mérkőzés kimenetelét."

Egy ilyen helyzetben mit is mondhat az edző? Igen, a bíró óriásit hibázott, és tényleg igaz, hogy a Diósgyőr mindent megtett, pontok viszont így sem járnak... Meg kell jegyeznem a les-helyzettel kapcsolatban, hogy maga a támadó sem hitte el, hogy nem lenget a partjelző, kétszer is kinézett, hogy miért nem emeli a zászlót, így őt nem érheti vád, mikor végre elhitte a hihetetlent, onnantól azt tette, amit egy támadónak tennie kell... Az meg külön elgondolkodtató, hogy az edző nem mondhatja ki nyíltan, hogy igenis a bíró hibázott, mert büntetés lesz a vége! Márpedig, ha elfogadjuk, hogy a bíró is ember, akkor azt is kijelenthetjük, hogy hibázhat, és ha hibázik, akkor bizony annak a nyilatkozatban a helye!

Bódog Tamás:

"Az első félórában uraltuk a mérkőzést, a DVTK nem talált fogást rajtunk, csak hosszú labdákkal próbálkozott. Nem mentünk rájuk, nem a korábbi magasságban húztuk meg a presszing-zónát, és azokat a hibákat sem követtük el, amit az előző hetekben. A félidő második részében fölénk kerekedett a Diósgyőr, mert ők is tudnak focizni, nem is akárhogyan. Mindkét gólt abból kaptuk, hogy a felívelt labda után a lepattanót nem tudtuk levédekezni, pedig erre készültünk."

Tipikus Bódog-féle nyilatkozat, pontosan elmondja, hogy mit változtattak, és hogyan készültek, ahogy elismeri, a Diósgyőr bizony egy komolyan felkészített csapat! A hibákat is detektálta, és biztos vagyok benne, hogy tovább fogja csiszolgatni csapata játékát, mert látható, hogy az eredetileg elképzelt rendszer (még?) nem úgy működik, ahogy azt szerette volna. A lest nem említette, de neki ott és akkor nyilván az volt a fontos, hogy a meccsre begyakorolt elemek hogy működnek, márpedig a harmadik gólt megelőző támadás egy ilyen begyakorolt sémára építkező elem volt, akár les, akár nem...

 

Fehérvár - Felcsút: 3 - 1

Márton Gábor:

"Borzasztóan, nem játszottunk jól, ezt a vak is látja. A helyzetkialakítást meg a játékot tekintve az utolsó két bajnokin játszottunk gyengébben. Ma viszont kimondottan gyengén játszottunk. Tény, ez is egy kiváló dolog, hogy a csapat kiküzdötte a győzelmet. Nem lehet mindig csak focizgatni meg helyzeteket kialakítani és berugdosni azokat, vagy még be se rugdosni. Úgyhogy ezért talán nagy értéke van a mostani győzelemnek, csak nehéz megélni. Utólag lehet, hogy előbb kellett volna becserélni Zivzivadzét..."

Érdekes, hogy a Fehérvár a jobb meccsein nem teljesít jól, most meg három gólt lőnek, edzőjük, mégis azt mondja, most játszottak a legrosszabbul. Sajnos van ebben igazság, hiszen a meccset egyéni hibák döntötték el, ami nem a Fehérvár érdeme, hanem az ellenfél szégyene. De van itt ám még valami! Az idézet végén a három pont azért szerepel, mert itt Márton Gábor még azon elmélkedett, hogy mit csinálhatott volna jobban. Magyarul; nem a játékosokat korholta, hanem magában próbálja megkeresni azt, mi hiányzott a meccsből. Remélem, hogy megtalálja, mert bizony - hiába vezetik a tabellát - ez végig kevés lesz...

Hornyák Zsolt:

"Vidi nem tudott helyzetet kialakítani. Csak hát sajnos a mérkőzést nem nyolcvan, hanem kilencven percig játsszák. A végén egy rossz cserével – amit magamra veszek – rosszul döntöttem. Nemhogy megerősítettem a csapatot, de legyengítettem. A mutatott játékkal meg vagyok elégedve."

Hoppá! Itt is egy erős önkritika, bár az idézett mondatok előtt nevén nevezte a játékost, akin elment ez a meccs, de mégsem neki rója fel, hanem önmagának, mert edzőként - úgy érzi - neki kellett volna okosabban dönteni. Adom! Sőt, szétadom, mert bizony azzal együtt, hogy a keret még mindig nem teljes, lehetett volna jobb választás. tényleg meglepően jó volt ezen a meccsen is, ez tény.

 

Újpest - Kisvárda: 2 - 4

Predrag Rogan:

"Az számomra remek élmény volt, hogy a csapat 2-0-s hátrányról vissza tudott kapaszkodni, de ez nem volt elég ahhoz, hogy a meccs végére is döntetlent tudjuk elérni. Úgyhogy én azt látom, hogy a védelemben kell a vereség okát keresni. Ezeken kell javítanunk, ez lesz holnaptól kezdve a házi feladat. Új megoldásokat találnunk, hogy az itt felmerülő hibákat elhárítsuk, és keményen kell dolgoznunk azon, hogy ez sikeres legyen. Nem neheztelek a játékosaimra, mert ez az első alkalom, hogy ilyen felállásban játszottak."

Megjegyezte még, hogy öt védőt vesztett a csapat, és ilyen egész Európában nincs, de a lényeg a fent idézett sorokban van. Érdekes, hogy talált még ezen a meccsen is talált valamit, amiért megdicsérhette játékosait, és az is, hogy - miután új rendszerben játszottak - nem okolhatók a védelmi hibákért. Magyarul; itt is azt vélem felfedezni, hogy az edző nem kerülgeti a felelősség kérdését, nem hárít, hanem igenis bevállalja a vereséget. Igen ám, de Újpesten most az a kérdés, hogy mikor áll össze egy nézhető, és sokkal eredményesebb foci, mert amit most láttunk, az bizony megint csak a kiesés elleni harcra lesz elég... Ne így legyen!

Supka Attila:

"Megérdemelten szereztük meg a győzelmet. Volt egy időszak 2-0 után, amikor egyenlített az Újpest, ott úgy éreztem, hogy bajban leszünk, és nem tudjuk összeszedni a csapatot. De a szünetben rendeztük a sorokat, a második félidőre jól jöttünk ki és begyakorolt szituációkból szereztük a gólokat. Még egyelőre az a problémánk, hogy több olyan játékosunk is van, akik csak későn érkeztek hozzánk, és még nincsenek olyan fizikai állapotban, mint azok, akik régebben itt vannak."

Érthető a mester öröme, hiszen tényleg úgy tűnt 2:2-nél, hogy az Újpest képes további gólokat szerezni, nyomtak is, de végül a Rogan által említett kaotikus védelme nem bírta az ellentámadásokra berendezkedő vendégeket tartani. Én azért azon komolyan elgondolkodnék, hogy miképpen is lehet 0:2-ről 2-2, de arra is kíváncsi lennék, hogy Rubus góljában (egyébként ritka jól kivitelezett lövés volt!) mi volt az előre begyakorol elem. Talán az, hogy az alapvonalról kell lövéssel meglepni az ellenfelet? Hát igen, ez meglepő stratégia... De a lényeg, hogy a Kisvárda nyert, és teljesen megérdemelten, így most a mezőny első felébe kerültek!

 

MTK - ZTE: 0 - 3

Michael Boris:

"A mérkőzés elején nagyon sokat passzoltunk hátra, ami nem volt optimális, hiszen a ZTE letámadott és sokszor szerezték meg a labdát. A félidő közepén kicsit feléledtünk, utána több beadásunk volt és helyzeteket is tudtunk kialakítani, viszont a 42. percben jött a Zalaegerszeg gólja. A szünetben próbáltunk változtatni, de nem igazán sikerült, majd jött Herrera szerencsétlen sérülése, ami tovább nehezítette a dolgunkat, így pont nélkül maradtunk ma este."

Nekem ez a nyilatkozat azt sugallja, hogy Boris nem igazán értette meg ellenfele játékát, vagy játékosai nem tudták pályára vinni, amit edzőjük kért tőlük. Ez nagyon meglepő, és számomra azt mutatja, hogy az MTK most csak akkor képes jó focit mutatni, ha képes dominálni, de ellenfeleiből mintha nem tudna az előbb említett okok valamelyike (vagy mindkettő?) miatt. Nem mondom, hogy a feljutótól egy-egy ilyen meccs nem fér bele, de amit eddig láttunk az MTK-tól, az nem ez a játék volt...

Boér Gábor:

"Maximálisan elégedettek lehetünk. Az eredmény önmagáért beszél, kicsit ki is kell élveznünk ezt a 3-0-t, hiszen egy olyan MTK-t tudtunk “lenullázni” a gólok és a helyzetek számát is tekintve, amely meglepte az NB I-et és dominálni tudott az első fordulókban. Kivettük az MTK lendületét és azt a direkt játékát, ami sikerre vezette őket az előző fordulókban, nagy százalékban szereztük meg az úgynevezett második labdákat, és nem is emlékszek 100%-os MTK-helyzetre, ami mindent elmond a védekezésünkről. Gratulálok a srácoknak, nagyot futballoztak a mai napon!"

Az NB1 Benjáminja nagyot alkotott, vagy játékosai voltak olyan ihletett állapotban, ami nem sűrűn fordul elő. Ez a külső szemlélő számára majdnem mindegy, de azt azért pontosan tudom, hogy a csapatnak és edzőjének is nagyon fontos volt, hogy végre megszerezzék első győzelmüket. Ha a mutatott játékot nézem, és azt is figyelembe veszem, hogy most az önbizalom is helyrebillent, akkor a következő fordulókban komoly problémája lesz a Zete ellenfeleinek! Nagyon kíváncsi vagyok a folytatásra, mert ha ez egy tendencia kezdete, akkor kimondhatjuk, hogy Sallói István megint kisebb csodát tesz Zalaegerszegen!

 

Sok érdekes eredmény, sok érdekes szituáció, és bírói idétlenkedés volt ebben a fordulóban is, de most már látszik, hogy feszültebb a légkör, és bizony a járvány hatása is egyre erősebben jelentkezik. Ehhez képest az edzői nyilatkozatok döntő többségükben reális képest adtak, és csak egy-két unalomig ismert lózung csúszott be. Ez pedig máris nagy eredmény, ahogy az is, hogy most nem látszik (még?), hogy ki/kik lesznek a lemaradók, a mezőny továbbra is eléggé egybe van!

Pin It

Hozzászólások (0)

Még senki sem szólt hozzá

Szóljon hozzá!

  1. Hozzászólás vendégként Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

patreonKérünk támogasd munkánkat akár havi egy mozijegy árával. Köszönjük! A képre kattintva, a Patreon oldalunkra kerülsz.

Rólunk

A Semleges Térfél önálló szurkolói közösség ami a Magyar Labdarúgás fel emelkedését és a szurkolói kultúra megóvását valamint a szurkolók tényszerű tájékoztatását tűzte ki célul. Online szurkolói beszélgetéseink videóink képeink és minden médiatatalmunk ezt a célt szolgálja.

Copyright © 2020 Semleges térfél

Partner oldalak

amigeleken
lokomotiv
ujpest

ferencvaros

Kövess minket a Facebook-on!