Az ősszel igazolt , az  Újpesttől  a Bundesliga 2-ben szereplő Bochum csapatához. Azóta leginkább kiegészítő emberként számolt vele edzője. Hiába volt szó a távozásáról télen, maradt a csapatnál és megküzd a helyéért. Novothny Soma a hétközi Düsseldorf elleni találkozón gólt szerzett, majd értékelt oldalunknak.

Mondhatni, aminek össze kellett, az össze is jött tegnap.
Soma: Igen, a csapat és az én szempontomból is nagyon jól sikerült a találkozó. Nyilván a Hamburg elleni elveszetett mérkőzés után nagyon sokat számíthat, hogy a szünetre egy ilyen nagy skalppal tudunk vonulni. Azt tudni kell, hogy a Bochum, és a Düsseldorf között egy óriási derbiről beszélhetünk, amit mindig nagy szó megnyerni, pláne idegenben . Ami a mérkőzés előtt motivációt jelentett, hogy 50-100 drukker kint volt csütörtökön edzése, illetve a sztrádán is kaptunk üzenetet, ezt igyekeztünk meghálálni. Visszavettük a vezető helyet a tabellán. Külön öröm, hogy én is  szerepet tudtam ebben a sikerben vállalni.
Rám jellemző gólt sikerült szerezzek. Szeretem az ilyen labdákat megtalálni. Mikor Thomas Eisfeld elrúgta, én is elindultam a labdára . Úgy sikerült eltalálnia, hogy beszitált a labda ezért a kapus nem tudta elérni, így jókor voltam jó helyen.

Mondhatjuk,hogy a csapat féllábbal már a Bundesligában van ? 
Soma: Sűrű a mezőny, ráadásul a Kielnek van 2 elmaradt meccse, remélhetőleg nem fognak minket megelőzni, az biztos viszont hogy köztünk , a Hamburg , és a Kiel között fog eldőlni a feljutás sorsa. A szünet utáni  a Kiel elleni rangadón aratott győzelem otthon nagyon nagy lépést jelentene a feljutással kapcsolatban. Ellenben ,  mivel másodosztályról beszélünk ezért minden megtörténhet.

Mennyivel vagy előrébb mint előző héten?
Soma: Nehéz ezt megállapítani, az már nyilván előrelépés, hogy én kaptam lehetőséget. Úgy érzem sikerült bizonyítsak a 10 perc alatt, nyilván a gólomhoz szerencse is kellett. Azt majd a következő meccsek eldöntik, hogy tényleg előrébb vagyok- e csapaton belül vagy sem.

Kaptál visszajelzést a vezetőségtől a teljesítményedre?
Soma: A mérkőzés után gratulált, ahogy a csapattársaim is. A játékostársaim említették is, hogy hiába nem kaptam lehetőséget az elmúlt időszakban annak ellenére végig edzettem 100%ban , ezért rászolgáltam már a gólra. Nagyon nagy elismerés volt, hogy a csapatkapitány Anthony Losilla, vagy épp Milos Pantovic külön gratulált mérkőzés után az öltözőben.

Mennyire kapnak a külföldön szerzett góljaid fontos helyet a szívedben?
Soma: Mindig , és mindenhol más érzés gólokat szerezni. Koreában is egy bajnoki címért küzdő csapatnál tudtam gólokat szerezni, de nyilván egy Bundesliga még ha csak másodosztály is egyenlőre a legmagasabb szint amit elértem. Ha egyet kellene kiemeljek, akkor viszont ez lenne az, mivel nehéz hónapok után tudtam újra eredményes lenni. Ami azért is fontos, mert érzem hogy a sok kemény munka, és kitartás, ha nem is teljesen de egy kicsit meghálálta a befektetett energiát.

Tabella:

Novothnyékra még nagy csata vár, hogy elérjék céljukat és 11 év után feljussanak újra a nagyok közé. 

Van véleménye a cikkről? 
Ossza meg velünk!
Hasonló tartalmakért kövesse az ST adásait, illetve a Ladislav bemutatja oldalt.

Pin It

Hozzászólások (0)

Még senki sem szólt hozzá

Szóljon hozzá!

  1. Hozzászólás vendégként Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

patreonKérünk támogasd munkánkat akár havi egy mozijegy árával. Köszönjük! A képre kattintva, a Patreon oldalunkra kerülsz.

Rólunk

A Semleges Térfél önálló szurkolói közösség ami a Magyar Labdarúgás fel emelkedését és a szurkolói kultúra megóvását valamint a szurkolók tényszerű tájékoztatását tűzte ki célul. Online szurkolói beszélgetéseink videóink képeink és minden médiatatalmunk ezt a célt szolgálja.

Copyright © 2020 Semleges térfél

Partner oldalak

amigeleken
lokomotiv
ujpest

ferencvaros

Kövess minket a Facebook-on!