Egy ember aki megjárta a poklok poklát, onnan jött vissza ahonnan sokan valószínűleg már nem jöttek volna. Egy nevet mondok, Mervó Bence interjú következik:

Ennyi sérüléssel a hátuk mögött, sokan valószínűleg rég feladták volna.  Milyen állapotba vagy most?

Bence: Egy komoly sérülés után tudtam visszatérni közel 1,5 év kihagyás után. A legutóbbi sérülésemből úgy jöttem vissza, hogy azt mondták járni se biztos, hogy fogok tudni rendesen. De hála az égnek nem így lett.

" Visszajöttem a lehetetlenből, amiről az orvosok szerint 1000-emberből 1 jött volna vissza, de hála az égnek ez én voltam. "

Kiváltságosnak is érzem magam emiatt, és úgy gondolom már csak emiatt se adhatom fel! A vírushelyzet után sikerült felépülni, így nem voltak a lábamba percek, ezért kötöttem ki Szentlőrincen. Nagyszerű közegbe tudtam magam felépíteni.
 

-A tavalyi szezont kölcsönben Szentlőrincen töltötted, ahol ahogy említetted cél a kihagyás utáni építkezés megkezdése volt. Milyen csapathoz érkeztél vissza Budafokra?

Bence: Budafokon egy nagyon korrekt, családias közeg alakult ki. A kiesés ellenére is realisták voltak, és pozitív hangulat volt a felkészülés kezdetén. Mindenki motivált, és szeretnénk a legjobbunkat nyújtani, bár a bajnokság nagyon kiegyensúlyozott.
Egyéni célom, hogy minél jobban játszak, minél többet és minél hamarabb.

mervóbence2.jpg

-Mennyire volt nehéz a sokak által várt légiós karrier? Hogy élted meg?

Bence: Korábbról kezdem. Fiatalon elrúgták a keresztszalagomat, és nem operálhattak meg. Azt mondták, majd megerősíti magát. Nagyon megerősítettek ezek a sérülések, személyiségem tekintetében. Ami az igazolásaimat illeti. Kevés játékosnak adatott meg olyan lehetőség, hogy válogasson országok között, hogy hova igazolhasson.

Mint kiderült, tud jóra is emlékezni a külföldi évekből:
A nehezebb időszak ellenére szívesen emlékszik a Wroclaw-ban eltöltött időre.
Egy  jo idoszak volt! Jól éreztem magam, szerettem abban a klubban ezek előtt a szurkolók előtt játszani. Második otthonomként tekintek a mai napig is Slask Wroclaw együttesére.

Szóba került a 2015-ös újzélandi u20-as vb szereplés is, amely megágyazta a tényleges karrierkezdést Bence számára.

3 cél lebegett az u20-as vb kezdetekor a szemem előtt, hogy jól szerepeljünk, hogy elhozzam a gólkirályi címet, vagy a legjobb játékos címet. Hála az égnek ebből 1 sikerült. Mindig célokat tűztem ki, és eddig sikerült is megvalósítani őket, ez tolt előre.
Ellenben úgy vagyok vele, hogy előbb-utóbb oda fog érni az ember, ahova akar.

"Azzal, hogy megjártam a poklokat, megtanultam értékelni a sikereket." 

 

Tavasszal az Andorra elleni vb selejtezőn szenvedett csúnya sérülést Kalmár Zsolt, akivel köztudottan jó barátságot ápol Bence.
Amikor a fűre érkezett, már éreztem, hogy nagy lehet a baj. Majd mikor beért az öltözőbe írt is, hogy valószínűleg tényleg nagy a baj. Próbáltam felkészíteni, de sajnos teljesen nem lehet. Hála az égnek nagyon jó kezekbe került, nem lesz gond. Türelmesnek kell lennie, nagyon motivált és tudom, hogy 120 %-oson ha nem többen fog visszatérni a pályára.

 

kzs.jpg

Egy jóbarát minden helyzetben támogat!
kép forrása: M4 Andorra- Magyarország találkozó

Van véleménye a cikkről, vagy a témáról?
Ossza meg velünk!
További tartalmakért kövesse az ST Youtube csatornáját!

Pin It

Hozzászólások (0)

Még senki sem szólt hozzá

Szóljon hozzá!

  1. Hozzászólás vendégként Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

patreonKérünk támogasd munkánkat akár havi egy mozijegy árával. Köszönjük! A képre kattintva, a Patreon oldalunkra kerülsz.

Rólunk

A Semleges Térfél önálló szurkolói közösség ami a Magyar Labdarúgás fel emelkedését és a szurkolói kultúra megóvását valamint a szurkolók tényszerű tájékoztatását tűzte ki célul. Online szurkolói beszélgetéseink videóink képeink és minden médiatatalmunk ezt a célt szolgálja.

Copyright © 2020 Semleges térfél

Partner oldalak

amigeleken
lokomotiv
ujpest

ferencvaros

Kövess minket a Facebook-on!