Talán sikerült meglelni a jó utat?

A tegnapi hosszabbításban megnyert 2:1-es Kisvárda ellen aratott Honvéd győzelem után, fogalmazta meg véleményét kispesti érzelmű szurkolótársunk.

Friss élmények, bizakodás, remek szereplés ezekkel a szavakkal tudnám kifejezni ezt a 4 hetet, ami a válogatott szünet óta eltelt.  Négy mérkőzést játszottunk ebben az időszakban és a Fradi elleni meccset kivéve jól szerepeltünk. Sajnos a realitás is azt mutatja, hogy a jelenlegi Ferencváros ellen nem sok esélyünk van és erre a csapat sem tudott rácáfolni. A Magyar Kupában a Szpari ellen a csapat egy fölényes győzelmet aratva 1-5-re leiskolázta a másodosztályú ellenfelét. Egy percig sem aggódtam azon, hogy itt mi kiesnénk. Látva a sorsolást mi kaptuk a legnehezebb ellenfelet a ZTE ellenében. Illene revansot venni a tavalyi kudarc miatt és erre minden esély megvan. Az MK után mondhatni az Nb1 leggyengébb együtteséhez utaztunk Győr-Moson-Sopron megyébe. Gyirmót a tipikus gusztustalan focit játszotta ami számunkra kedvezően alakult, mert sikerült megverni őket. Horváth Feri a katica után Túró Rudi poént megint elsütötte. A válogatott szünet előtti utolsó meccsen a listavezető Kisvárdát fogadtuk a Bozsik Arénában. Rengeteg lap és technikai hiba jellemezte a meccset, amely úgy is belefélt, hogy már az elején egy gólt kaptunk ami ráadásul öngól volt. Gyorsan egyenlítettünk és a mérkőzés végén egy gyönyörű szabadrúgás góllal feltettük az i-re a pontot. Nagyon elégedett vagyok a csapat teljesítményével és remélem kitart ez a szezon hátralevő részére is. Az előző cikkemben 6 pontról és egy továbbjutásról beszéltem, ami bejött. A következő szünetig megyünk Fehérvárra, jön a Kövesd, majd az MK-ban Zalaegerszegre utazunk. A bajnokságban még a Felcsút és a Loki ellen idegenben mérkőzünk meg. Bizakodva 9 pontot várok és egy továbbjutást.

 

Van véleménye a cikkről, vagy a témáról?
Ossza meg velünk!
További tartalmakért kövesse az ST Youtube csatornáját!

Pin It

Hozzászólások (0)

Még senki sem szólt hozzá

Szóljon hozzá!

  1. Hozzászólás vendégként Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

patreonKérünk támogasd munkánkat akár havi egy mozijegy árával. Köszönjük! A képre kattintva, a Patreon oldalunkra kerülsz.

Rólunk

A Semleges Térfél önálló szurkolói közösség ami a Magyar Labdarúgás fel emelkedését és a szurkolói kultúra megóvását valamint a szurkolók tényszerű tájékoztatását tűzte ki célul. Online szurkolói beszélgetéseink videóink képeink és minden médiatatalmunk ezt a célt szolgálja.

Copyright © 2020 Semleges térfél

Partner oldalak

amigeleken
lokomotiv
ujpest

ferencvaros

Kövess minket a Facebook-on!