Európa nagy részén, így Olaszországban is lezárt az átigazolási piac, vége a Calciomercatonak. Itáliában nagy felhajtás van az utolsó napon, a megboldogult Wall Street-i tőzsdére emlékeztet, külön élő bejelentkezések vannak az utolsó órák fejleményeivel kapcsolatban, a milánói Sheraton Hotelből élőben követik az olaszok a Ligánál bejegyzett last minute transzfereket. Olaszország második legismertebb Di Marzioja (az első, nyilván a Gomorra sorozatból, a megboldogult maffiavezér Ciro), egész karriert épített fel újságíróként a transzferpiac híreire. Gianluca Di Marzio, helyben ismert és mértékadó olasz sportújságíró, aki olyan kapcsolatrendszerrel rendelkezik, hogy jóval a hivatalos bejelentések előtt már tényként kezelhetőek az értesülései az igazolásokkal kapcsolatban.

Ha olasz foci történések, akkor vitán felül áll, hogy az elmúlt években a Juventussal illik kezdeni. Az utóbbi évek legszorosabb bajnokságáról beszélünk, de úgy tűnik elégedettek a zebráknál a kerettel, egy már jövőbe mutató igazoláson kívül nem érkezett senki. Bár a Juve transzfercsapata valószínűleg most indul be és tervez elhozni ingyen 40-50 milliós játékosokat a Bosman-szabályt kihasználva. Így hozott el olyan neveket mint, Pogba, Coman, Sami Khedira, Emre Can, Rabiot vagy Ramsey. Most télen 35 millió eurót fizettek ki az Atalantának Dejan Kulusevskiért, aki a szezon végéig még marad kölcsönben jelenlegi klubjánál a Parmanál. A 19 éves, már svéd válogatott támadó mindenes kétségkívül ígéretes, de a bombaerős keretben nehéz lehet a helyzete nyártól. A távozási oldalon csak olyan játékosok szerepelnek, akik epizódszerepet, de inkább azt sem kaptak. A jobb sorsra érdemes horvát Marko Pjaca, az Anderlechtnél próbálja megragadni az utolsó utáni lehetőségét, hogy visszakerüljön az élfutball vérkeringésébe. Az olasz válogatott kapus, Mattia Perin visszatért szeretett klubjába a Genoába, segíteni elkerülni a Griffeknek a kiesést, mindkettőjük esetében egyelőre kölcsönszerződésről van szó. A BL-keretből szeptemberben kimaradt a német védekező specialista Emre Can, amiből lett is egy kisebb balhé, az ő távozása sem volt meglepetés. Dortmundba igazolt kölcsön plusz opciós vásárlási joggal, Can pedig olyan minőségű játékos, aki erősítés lehet nekik, nagy valószínűséggel már nem láthatjuk őt fekete-fehér-rózsaszín mezben. Érdemei elismeréseként ingyen elmehetett VB-stadionokat nézni Katarba a veterán csatár Mandzukic is, aki az Al-Duhail csapatánál vezet le mostantól. A Juvét üldöző Inter húzta a legnagyobbat a piacon, a Tottenham dán karmesterét, a lejáró szerződésű Christian Eriksent szerezte meg mindössze 20 millió euróért. Nagyok a várakozások vele szemben Milánóban, bár az érzékeny olaszok egy részénél kiverte a biztosítékot a középpályás, rögtön a mezszám választásakor. Kobe Bryant tragikus halála miatt és az iránta tanúsított tisztelet okán, a 24-es mezszámot választotta Eriksen. Az amerikai kosaras Olaszországban nőtt fel, az egyik legkedveltebb sportolóként tartották számon az országban, valamint nagy Milan szurkoló is volt, így ez okozott pár nap fennforgást Itáliában. Nem vált be az Internél a Dárdai Pál által felépített osztrák Lazaro, ő a Newcastle játékosa lett kölcsön plusz opcióval, helyette jött a Conte kedvenc Victor Moses, aki a fénykorát élte kettejük közös időszakában a Chelseaben. Álmából felébredve fújja a Conte által követelt taktikai elemeket, ő biztos erősítés a kék- feketéknek, hasonló posztra érkezett a Manchester Unkites csékája, Ashley Young is aprópénzért. A meghiúsult AS Roma biznisz után a Napolinak adta olasz válogatott szélsőjét Matteo Politanot az Inter, kölcsön plusz opcióval és végleg megvált Gabigoltól is, aki a Flamengohoz igazolt a mostani kölcsön után. Gabriel Barbosa nagy reményekkel jött Itáliába, Braziliában Neymar-i magasságokban volt anno, de Európában teljes kudarc a szereplése.

A római csapatoknál szinte alig történt mozgás, a jól szereplő Lazio csak kölcsönbe adott játékosokat, akik még a meccskeretbe sem fértek be. A Roma Zaniolo pótlását helyezte előtérbe, Spanyolországból oldotta ezt meg, az utánpótlás válogatott Villar 4 millióért érkezett az Elchétől, valamint a Barca peremembere, szintén spanyol U21-es Carles Pérez kölcsön plusz opcióval. A távozók közül a legnagyobb név egyértelműen a csapatkapitányi karszalagot is néha viselő olasz válogatott Florenzi. A középpályásból védővé váló ősrómai megítélése vegyes, van, aki megbocsájthatatlan bűnként könyveli el, hogy nem tartottak rá igényt, van, aki szerint mindent megtett a mezért saját nevelésűként, de benne volt a hibafaktor. Diósgyőrből lehet ez ismerős a magyar focit követőknek, Bacsa esete révén, a mi kutyánk kölyke vs. csak a teljesítmény számít. A Roma játékosa, de kölcsönben a Galatánál volt fél évet a világbajnok védekező középpályás Steven Nzonzi, őt fegyelmi okokból visszaküldték a feladónak, de máris tovább állt Rennesbe, ott próbál megjavulni nyárig.

A Milannál nem lehet nagyon látni mi a terv, Ibra érkezése óta veretlen a csapat, némi karakter is felfedezhető volt, de egy BL-be vágyó csapatnál jóval több kellene. Zlatan fél évre jött, ami újabb egy évvel megtoldható. Kölcsönben érkezett a dán válogatott csapatkapitánya Simon Kjaer, aki egy nem túl sikeres bergamói kölcsön után került a Milanhoz a Sevillától, akik opciót is adtak a középhátvédre. Az Aston Villához meglepő módon kölcsönbe távozó Pepe Reina kapust, szintén fél éves kölcsönszerződéssel Asmir Begovical pótolták, aki egykor a Chelsea cseréje volt, most a Bournemouthtól érkezett. A belga focit tűpontosan ismerőknek biztos jól cseng a beszédes nevű szélső, Saelemaekers, aki Susot hivatott pótolni, ő is kölcsön plusz opcióval érkezett, abszolút vesztenivaló nélkül. Ennyi az érkező oldal. Már említettem a két spanyolt, Reinát és Susot, rajtuk kívül Caldara, Piatek és Ricardo Rodriguez távozott. A nem éppen bombaeladásokról híres vezetőség idén is csak Piatekért tudott azonnali bevételt elkönyvelni, de rajta is sikerült egy év alatt bukni. Tavaly ilyenkor 35 millióért érkezett a Genoatól, majdnem gólkirály lett, a szurkolók imádták, a városban nem tudott végig menni a Scala-téren, majd jött ez a fél év. Az egy bója hasznosságával mozgó lengyel 27 millióért távozott az újgazdag Herthához, némi jogos, illetve jogtalan sértődöttséggel. A korábban húzóember, de mindig rengeteg kritikával illetett Suso kölcsönben a Sevillához igazolt, akik automatikusan megveszik őt, ha elérik a Bl-t, erre két idényt kaptak, másfél évre szól a kölcsön. Nagyjából hasonló a konstrukció Mattia Caldara esetében, ő korábbi klubjához, az Atalantához ment vissza, miután másfél év alatt végig sérült volt a Milannál, egyetlen Serie A meccsen sem játszott. Theo Hernández árnyékában, az EB-szereplés fontossága miatt, a PSV Eindhovenhez került kölcsönbe az egykor szépreményű svájci balbekk, Ricardo Rodriguez, Országon belül váltott Fabio Borini, aki a Hellas Veronánál folytatja, egyikükért sem kapott semmit a Milan. A másik várakozáson alul teljesítő csapat, a Napoli költötte a legtöbbet a ligában. 65 milliót adtak Politano, Lobotka, Petagna, Demme és Rrahmani játékjogáért. Kétségtelen lejárt már Mertens, Callejon stb. ideje, egy újjáalakulás elé néz a nápolyi csapat, ezt közepesen ismert játékosokkal kezdte el. Lobotka szlovák, Demme német válogatott játékos, mindketten védekező középpályások elsősorban. A Celtától érkező szlovák 20 millió euró volt, tőle sokat várnak a védekezés stabilitása terén. A Leipzigtől igazolt Demme kiegészítő ember lehet Gattuso gépezetében. Bár már most kifizették, egyelőre jelenlegi csapatánál maradt Petagna és Rrahmani. Az olasz csatár a Spalnál maradt, az albán középhátvéd a Hellasnál húzza le a szezont, hogy utána Sziciliában kezdje a nyarat. A mindkét szélen bevethető, már említett Politano hosszútávon a Mertens-Callejon kettőst hivatott pótolni. Meghatározó játékos nem távozott, a korábban is kölcsönben lévő játékosok kaptak új kölcsöncsapatot.

A legnagyobb bevételre a Hellas Verona tett szert a télen, Rrahmani 14 millióján túl, 20 milliót könyvelt el, a marokkói Sofyan Amrabatért, aki a Fiorentinához igazolt, de albán társához hasonlóan ezt a szezont kölcsönben még a Veronánál tölti. A Fiorentina jól erősített, a sokra hivatott olasz támadó Patrick Putrone Chiesával elől, valamint Riberyvel kiegészülve ütőképes hármas lehet és az olasz szinten ismert Igor, Alfred Duncan, Kouamé hármas kölcsönvétele is azt segítheti elő, hogy csatlakozzanak a középmezőnyhöz. Kevin-Prince Boateng továbbra sem csomagol ki a bőröndből, Törökországba, a Besiktashoz távozott fél évre. Kitűnik a Genoa is a téli mercato szempontjából. A kiesés ellen küzdő csapat csupa olyan játékossal erősített, akik korábban bizonyítottak már a csapatban. Visszatérő Perin, az egykori olasz szupertehetség Mattia Destro és a pár éve bundaeltiltás után visszatérő Masiello is. Játszott korábban Genoaban a svájci veterán Valon Behrami illetve Iago Falque is. Összegyűlt tehát a Supercsapat és egy cél vezérli őket, hogy benntartsák a Genoat a Serie a-ban.

Globálisan, de az olasz viszonyokra általánosan jellemző a rengeteg kölcsönszerződés ilyenkor, egy banki alkalmazott nem találkozik egy napján annyit ezzel a szóval, mint az most megtörténhet. A megboldogult közös tulajdon fogalom talán még mond valamit az olasz focit kedvelőknek, abban az időben kétszer ennyi transzfer született három-négy csapat bevonásával akár, de manapság is látható, hogy a januári időszak a kármentésről szól és nem a nagy átigazolási sagákról. Ezen a télen egyértelműen Eriksen vitte a prímet, de az egészet nézve, nem igazán rajzolódtak át az erőviszonyok, a legtöbbet a Genoától lehet várni a piac zárása után, izgalmas lesz a harc a bennmaradásért. Forza.

Pin It

Hozzászólások (0)

Még senki sem szólt hozzá

Szóljon hozzá!

  1. Hozzászólás vendégként Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

patreonKérünk támogasd munkánkat akár havi egy mozijegy árával. Köszönjük! A képre kattintva, a Patreon oldalunkra kerülsz.

Rólunk

A Semleges Térfél önálló szurkolói közösség ami a Magyar Labdarúgás fel emelkedését és a szurkolói kultúra megóvását valamint a szurkolók tényszerű tájékoztatását tűzte ki célul. Online szurkolói beszélgetéseink videóink képeink és minden médiatatalmunk ezt a célt szolgálja.

Copyright © 2020 Semleges térfél

Partner oldalak

amigeleken
lokomotiv
ujpest

ferencvaros

Kövess minket a Facebook-on!