Öröm és boldogság. Megoldódtak az Újpest fc stadiongondjai. Immár tud ellenfeleket fogadni a lila fehér gárda, igaz kicsit többet kell utazni az élményért annak aki az Újpest sikeréért szorít ... most éppen Szegedre. Gratulálunk az illetékeseknek!

 

Szusza Ferenc Stadion gyepszőnyege jelenleg nem megfelelő a játékra, ezért a továbbiakban az MLSZ nem engedélyezi mérkőzések rendezését a Megyeri úton, amíg a hiányosságokat fel nem számolják.Ezt követően a negyedik kerületi klub a Ferencvárosi TC egyetértésével halasztási kérelmet nyújtott be a szövetség felé, hogy az eredetileg a hétvégére kijelölt fővárosi derbit később játsszák le, ennek pedig helyt is adott a versenybizottság – az új időpontra később derül fény. 

Amíg a játéktér nem kerül játékra alkalmas állapotba, addig is új helyszín után kell néznie Újpestnek, hiszen jövő hét kedden “otthon” fogadja a MOL Fehérvár FC-t a Magyar Kupa 9. fordulójában, míg ebben a hónapban a Kaposvárt és a Puskás Akadémiát is vendégül látja a bajnokságban.Honlapunk információi szerint jó eséllyel az Újpest ideiglenes otthona a 175 kilométerre lévő Szeged-Csanád Grosics Akadémia otthona, a Szent Gellért Fórum lehet.

forrás:csalkoci.hu

KAPCSOLODÓ CIKKEK:

Újpest Mi jön még?

 

 

 
Pin It

Hozzászólások (0)

Még senki sem szólt hozzá

Szóljon hozzá!

  1. Hozzászólás vendégként Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

patreonKérünk támogasd munkánkat akár havi egy mozijegy árával. Köszönjük! A képre kattintva, a Patreon oldalunkra kerülsz.

Rólunk

A Semleges Térfél önálló szurkolói közösség ami a Magyar Labdarúgás fel emelkedését és a szurkolói kultúra megóvását valamint a szurkolók tényszerű tájékoztatását tűzte ki célul. Online szurkolói beszélgetéseink videóink képeink és minden médiatatalmunk ezt a célt szolgálja.

Copyright © 2020 Semleges térfél

Partner oldalak

amigeleken
lokomotiv
ujpest

ferencvaros

Kövess minket a Facebook-on!