Ötödször hódította el a női kosárlabda Román Kupát a Sepsiszentgyörgyi Sepsi-SIC miután a döntő torna vasárnap esti fináléjában az FCC Baschet Arad együttesét fektette két vállra. A háromszékiek különösen a második negyedben mutatott remek teljesítményüknek köszönhetően emelhették ismét magasba a serleget a Sepsi Aréna ünneplő közönsége előtt.

A mérkőzés elején a vártnál nagyobb ellenállásba ütköztek a zöld-fehérek, ami szemmel láthatóan meg is lepte őket, és az első tíz percnek is el kellett telnie ahhoz, hogy összeszedjék magukat. Ez idő alatt kapkodás és sok hiba jellemezte játékukat, amit kihasználtak a fegyelmezetten védekező aradiak, és Karakasevic vezényletével az első negyed végére tíz pontos előnyre tettek szert (14–24). A folytatásban Vucetic beállása lendületet hozott a szentgyörgyi lányok játékába, akik meg is kezdték a felzárkózást, a montenegrói irányító találatával pedig a 14. percben át is vették a vezetést (28–27). Ezt követően Tobin és Topuzovic kapta el a fonalat, rendre pontosan céloztak, aminek köszönhetően nőtt a pontkülönbség is.

Az aradi kispad ezt nehezen tudta elviselni, kisebb ingyencirkuszt rendeztek a partvonal mellett, de hisztériás kitöréseikkel inkább ártottak, mint használtak csapatuknak. Mandache és Demeter magabiztosan értékesítette a megítélt büntetőket, és húszpercnyi játékidő után tizenhárom ponttal vezetett a címvédő (49–36).

Szünet után ismét akadozni kezdett a zöld-fehérek támadójátéka, ezt igyekeztek kihasználni a Maros-partiak, de amikor sikerült valamelyest felzárkózniuk, ismét jött Vucetic, és visszaállította a megnyugtató különbséget. A harmadik negyedet az aradi csapat nyerte egy ponttal, de Zoran Mikes tanítványai így is kényelmes előnnyel várhatták a záró játékrészt (63–51). Az utolsó tíz percben is folytatódott a kiegyensúlyozott küzdelem, és miután Ardelean egymás után kétszer is a hárompontos félkörön kívülről talált a gyűrűbe, az aradi lányok előtt ismét megcsillant a remény, hogy esetleg még megfordíthatják a mérkőzést (69–63).

A 80–67-es végeredményt Orbán állította be az utolsó másodpercben, és ezzel kezdetét vette az ünneplés a Sepsi Arénában, ahol szurkolók és játékosok együtt örülhettek az újabb sikernek.

A zöld-fehérek ötödik alkalommal hódították el a győztesnek járó serleget, és most már nem marad más hátra, minthogy megvédjék bajnoki címüket is. A Nemzeti Liga pontvadászatában legközelebb február 22-én, szombaton 18.30-kor lépnek pályára a Kolozsvári U vendégeiként.

forrás : szekelyhon.ro

Pin It

Hozzászólások (0)

Még senki sem szólt hozzá

Szóljon hozzá!

  1. Hozzászólás vendégként Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

patreonKérünk támogasd munkánkat akár havi egy mozijegy árával. Köszönjük! A képre kattintva, a Patreon oldalunkra kerülsz.

Rólunk

A Semleges Térfél önálló szurkolói közösség ami a Magyar Labdarúgás fel emelkedését és a szurkolói kultúra megóvását valamint a szurkolók tényszerű tájékoztatását tűzte ki célul. Online szurkolói beszélgetéseink videóink képeink és minden médiatatalmunk ezt a célt szolgálja.

Copyright © 2020 Semleges térfél

Partner oldalak

amigeleken
lokomotiv
ujpest

ferencvaros

Kövess minket a Facebook-on!