A (vicc)határon túli cikkeinkkel kapcsolatban érkezett pár - bőven kisebbségi - vélemény, ami miatt szükségét éreztem annak, hogy kicsit rávilágítsak arra, hogy miért fontos ez a kérdés. Nem vagyok történész, de közgazdaként azért a témát pontosan ismerem. És az utóbbi napokban - mintha direkt az említett hozzászólások reakciója lenne - volt szerencsém meghallgatni történészeket, gazdasági szakembereket, akik a témát nem a foci irányából, hanem sokkal átfogóbb, tudományos úton közelítették.

Trianonról a pártpolitikai, sőt az érintett országok között zajló csatározások zaját kiszűrve, a következők állapíthatók meg:

  • A diktátumhoz egyszerre több, igen szerencsétlen (mások számára szerencsés...) körülmény vezetett.
  • A győztes hatalmakat egyetlen szempont vezette; az erős keleti hatalom, a Monarchia helyett minél több, apró, gazdaságilag önmagában gyenge ország jöjjön létre.

Ebben - attól függetlenül, hogy a határok melyik oldalán, és melyik nemzetiséghez tartozó - egyetértenek a történészek és a gazdasági szakemberek egyaránt. Abból azonban, hogy van, ahol a békediktátum kihirdetése ünnep, máshol meg a gyász napja, már látszik, hogy az egyöntetű megállapítások értékelése már jelentősen eltér. De a lényeg; igenis a fentiekben totális egyetértés van! Ezért kell ebből kiindulni, így nem zavarnak be mindenféle aktuálpolitikai zavaró tényezők.

Miért fontos ez? Azért, mert amikor a kormány arra törekszik, hogy a Monarchiában bizonyítottan jól működő gazdasági kapcsolatokat fejlessze, akkor azt a nyugati hatalmak által immár száz éve, nap mint nap kijátszott adut akarja tromfolni, ami Kelet-Európában az "Oszd meg és uralkodj" elv mindent vivő elvét jelenti. Nézzük meg; amikor tartottak az oroszoktól, kellett egy ütköző-zóna, tehát minden további nélkül odadobtak a vörösöknek (az osztrákok is csak nagy nehezen jöttek ki a szituból...). Amikor pedig kiderült, hogy a nagymedve súlyos beteg, nincs mitől tartani, akkor bizony minden maradt a régiben, egyedül csak Németország egyesülése történt meg, Kelet-Európa azonban még kisebb egységekre esett szét (dél-szláv országok, Csehország és Szlovákia).

Tehát továbbra is működik a dolog; a cinkelt kártyákkal játszó nyugat zsebében mindig ott lapul az adu, amit annál nagyobb erővel csap az asztalra, és annál többször csapdos, minél inkább veszélyeztetve érzi hegemóniáját. Na de hogy jön ide a foci? Elmondom!

A két, határon túli legismertebb mai fociklub DAC és a Sepsi. Ezek a klubok nem most alakultak, de nem is a szocializmus korában, hanem akkor, amikor azok a területek Magyarország (vagy a Monarchia) szerves részei voltak! És ahogy a Monarchia gazdasági és politikai erejét meg kellett törni, úgy ezek a klubok (és sok száz más, kevésbé ismert!) kiszakadtak a korábbi egységből. Többé nem az MLSz által kiírt bajnokságokban szerepeltek...

Nos, nem nehéz felfedezni, hogy a mai törekvések arra mutatnak, hogy ha már a politikai megosztottság nem enyhül..., akkor az Unió adta kereteket kell használni. Mik ezek? A tőke, az áruk, a szolgáltatások, és a munkaerő szabad áramlása! Vegyük észre, hogy a határok ma már egyre inkább csak politikai kategóriaként léteznek, a gazdaság - köszöni szépen! - körülbelül nem is tud már róluk!

Akkor tehát, amikor befektetések történnek a Kárpát-medence teljes területén, nem történik már, mint az, hogy a valamikori, Európában is mérhető gazdasági erő jöjjön létre! Vegyük észre, ne legyünk rövidlátok, és mondjuk ki; a foci egy gazdasági (al)ágazat, ami - mint minden más gazdasági tevékenység! - befektetéseket igényel, mielőtt termőre fordulhatna. (a környező országokban is kevesen vannak, akik észreveszik, hogy egy sokkal komolyabb, egységes gazdasági erőt kell felmutatni ahhoz, hogy európai szinten is partnernek tekintsenek) 

A termés viszont már nem csak anyagiakban mérhető! Mert itt bizony átlépünk arra a területre, amit mintha kerülni igyekezett volna az, aki a befektetések tekintetében döntési helyzetben van. Mi ez? Igen, a politika, hiszen az identitás megerősítése erősebbé, a politikában is ható tényezővé teszi azokat, aki ma alul-reprezentáltak mai országuk, és Európa képviseletük vonatkozásában is. Amikor tehát egy pár szavas hozzászólásban komoly kritikát fogalmaz meg valaki a témában, fontolja meg a fenti sorokat. Nem gondolom, hogy ez az egyetlen igazság, de legalább kísérletet tettem arra, hogy - ismereteim szintjén - kicsit alaposabb képet kapjak és adjak arról, miért is fontos számunkra a határon túli focink!

És persze ezúttal nem említettem érzelmi, lélektani tényezőket, csakis a puszta tényeknél maradtam. Tettem ezt azért, hogy ne érhessen valamifél hamis vád, nevezetesen, hogy csak valami fals nosztalgia okán tartom fontosnak a (vicc)határon túli testvéreink ügyét.

Pin It

Hozzászólások (0)

Még senki sem szólt hozzá

Szóljon hozzá!

  1. Hozzászólás vendégként Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

patreonKérünk támogasd munkánkat akár havi egy mozijegy árával. Köszönjük! A képre kattintva, a Patreon oldalunkra kerülsz.

Rólunk

A Semleges Térfél önálló szurkolói közösség ami a Magyar Labdarúgás fel emelkedését és a szurkolói kultúra megóvását valamint a szurkolók tényszerű tájékoztatását tűzte ki célul. Online szurkolói beszélgetéseink videóink képeink és minden médiatatalmunk ezt a célt szolgálja.

Copyright © 2020 Semleges térfél

Partner oldalak

amigeleken
lokomotiv
ujpest

ferencvaros

Kövess minket a Facebook-on!