A 24. forduló edzői nyilatkozatai most sem mentesek a nagy mondásoktól, és a nagy kamuktól… Nem baj, az talán máshol sincs másként, csak vannak helyek, ahol tényleg a fociról kell nyilatkozni. De – hogy ne legyek totál negatív – volt azért jó meccs, nem kérdés!

Nézzük sorban! Mesél az erdő, mesél az erdő…

 

ZTE – Fradi: 1 – 1

Márton Gábor:

„A második félidőben szinte – nem mondom azt, hogy egykapuztunk, mert nem lenne korrekt -, de sokkal jobban játszottunk, mint a Fradi. Sőt az egész mérkőzésen nekünk voltak nagyobb helyzeteink, főleg az elsőben is, aztán kaptuk a gólt. A második félidőben történt, ami történt.”

Szerhij Rebrov:

„… jó pozícióban vagyunk a bajnoki címért folytatott harcban, kielemezzük a hibáinkat, és megyünk tovább. Sok most a sérültünk, de ebben a helyzetben is együtt kell maradnunk és továbbmennünk a bajnoki címért folytatott harcban.”

A meccset megelőzően, a múlt hét végén barátságos meccsként tekintettünk erre a találkozóra. És mit ad Isten… az is lett! Nem baj, van ilyen, csak hát a két edző nyilatkozata elég leleplező. Amikor Márton Gábor azt mondja, hogy „A második félidőben történt, ami történt.” – mintegy szabadkozva azért, mert jól játszottak, és közben Rebrov mega-bullshit-tel kontráz – „kielemezzük a hibáinkat”, akkor kétséget ébresztenek a nézőben. Megjegyzem; Márton Gábor nagyobb helyzetekre vonatkozó megjegyzését a statisztika nem támasztja alá, de ennyi elfogultság kell a jó szakembernek (is)! Rebrov élre tört...

 

DVTK – Újpest: 2 – 1

Feczkó Tamás:

„Több, mint nyolcezren jöttek el, ilyenkor az a minimum, hogy megköszönjük a szurkolást. Egy nagyon jól játszó Újpestet győztünk le igazán közönségszórakoztató mérkőzésen, hiszen mind a két csapat támadni, és győzni akart. Minden elismerésem az Újpesté, hogy ilyen nehéz helyzetben ilyen jól összeszedték magukat.”

Nebojsa Vignjevic:

„Mindaz, amit korábban beszéltünk a játékosokkal, a tervek, amiket kialakítottunk, az önbizalom, amit próbáltunk felépíteni, az egyetlen pillanat alatt megváltozott. A vezető gólt követően a futballistáim megpróbáltak küzdeni, erőltetni a játékot, de ez nem bizonyult elegendőnek.”

Feczkó Tamás nagyon gáláns volt, mert nem említette, hogy a játék képe alapján az a támadó Újpest egy nem igazán „állóképes” pornósztárra hasonlított. Próbált megfelelni az elvárásoknak, csak éppen nem volt meg a képessége ahhoz, amire szerződött… Vignjevic pedig most – utolsó szalmaszálként – próbál a játékosai lelkére hatni, azokra a lelkekre, amiből ő ölte ki az emóciót. Késő…

 

Felcsút – Fehérvár: 1 - 4

Hornyák Zsolt:

„Nagyon szomorú vagyok a végeredmény miatt. Három, ha szigorú vagyok, akkor négy gólt rúgattunk magunknak. Ilyen hibákat az élvonalban szereplő játékosok nem követhetnek el.”

Joan Carrillo:

„Jó labdabirtoklásaink voltak az ellenfél tizenhatosának közelében, a játékosok remek döntéseket hoztak és nagyon motiváltak voltak. Nem voltam különösebben ideges a szünetben, mert a játékosok teljesítményét és arcát látva meg voltam győződve arról, hogy hiába vagyunk hátrányban, meg tudjuk fordítani a találkozót.”

Egy másik barátságos meccs. Talán Hornyák Zsoltot kihagyták a buliból, mert mintha nem értené, hogy miért követtek el szarvashibákat játékosai. De ha már ők gyermeteg hibákat vétettek, akkor nehezen értelmezhető Carillo lelkesedése. Az ellenfél hibáival nyertünk – ez korrekt lett volna, de így,… Ó, csodás Nb1!

 

Kaposvár – Mezőkövesd: 0 – 4

Disztl László:

„Egy nagyon jó Mezőkövesd ellen játszottunk, amely a bajnokságban és a Magyar Kupában is bizonyítja, hogy remek formában van. Megtehettük volna, hogy beállunk védekezni, de ehelyett azt választottuk, hogy nyíltan játszunk és feltoljuk a védekezést.”

Kuttor Attila:

„Megint mindenki, aki pályára lépett az maximális teljesítményt hozott, és jól játszott. Örülünk is a sikernek.”

Ez a beszéd! Végre az van, hogy focizni akar a Kaposvár (megjegyzem, ezzel eddig sem volt gond, de most az „hivatalos szintre” emelkedett). Kuttor mester mit mondhatott volna? Ez egy kötelező győzelem volt, ami sokszor elég nehéz, de most ezzel egyáltalán nem volt gond, csapata simázott, érthető a gratuláció – és a helyén is van ez!

 

DVSC – Kisvárda: 1 – 0

Vitelki Zoltán:

„A legfontosabb az volt a múlthéten, hogy mentálisan felkészítsük a játékosokat erre a mérkőzésre. Nagyon rosszul néz ki három vereség egymást követően, és a nagyon fontos volt, úgy kezdjük a mérkőzést, hogy mindenki átérezze a súlyát. Ez így is volt. Azt láttuk a játékosokon, igenis tudta mindenki, ezt a mérkőzést bármilyen játékkal, bármilyen áron le kell hozni.”

Bódog Tamás:

„Összképében nézve megérdemelten nyerte a mérkőzést a Debrecen. Az első félidőben passzívak voltunk és rossz döntéseket hoztunk. A második félidőben nem jutottunk azokhoz a helyzetekhez, amikből gólt tudtunk volna rúgni.”

Igen, ezek itt most tűéles (megjegyzem a tűnek nincs éle, viszont hegye van, így ezt a micsurin szókapcsolatot továbbra is kerülni fogom…) nyilatkozatok! A Loki nyert, ahogy nyert, a Kisvárda meg most nem volt képes egy melós meccset eredménnyel lehozni. Ennek persze – Bódogot ismerve – lesznek következményei, de ez nem tartozik ide, a „tanulunk a hibáinkból” nem az ő stílusa.

 

Paks – Bp. Honvéd: 0-0

Osztermájer Gábor:

„Bár az eredmény ugyanaz lett, mint szerdán, a mérkőzés lényegesen jobb volt. Az első félidőben mindkét oldalon nyílt lehetőség a gólszerzésre, viszont ezeket sem a Honvéd, sem pedig mi nem tudtuk kihasználni.”

A kispesti véleményt nem ismerem, mert nincs elérhető nyilatkozat (vagy felületes vagyok…).

A lényeg; biztosan jobb volt, mint szerdán, de a két csapat gólképtelensége már-már irritáló. Nincs azzal baj, ha egy védelem erős, de nem tudom, hogy mit várnak az edzők, amikor ezt a beton-védelem 11 ember alkotja… Gól? Ja, az is kell? Nem ártana.

Pin It

Hozzászólások (0)

Még senki sem szólt hozzá

Szóljon hozzá!

  1. Hozzászólás vendégként Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

patreonKérünk támogasd munkánkat akár havi egy mozijegy árával. Köszönjük! A képre kattintva, a Patreon oldalunkra kerülsz.

Rólunk

A Semleges Térfél önálló szurkolói közösség ami a Magyar Labdarúgás fel emelkedését és a szurkolói kultúra megóvását valamint a szurkolók tényszerű tájékoztatását tűzte ki célul. Online szurkolói beszélgetéseink videóink képeink és minden médiatatalmunk ezt a célt szolgálja.

Copyright © 2020 Semleges térfél

Partner oldalak

amigeleken
lokomotiv
ujpest

ferencvaros

Kövess minket a Facebook-on!