Érdekes olvasni az akkori híreket, hogy a világelithez tartozó Magyar Labdarúgás válságáról beszéltek már 1932 ben. Olvasható a cikkben miként látták az akkori oszták vezetők a Magyar Labdarúgó Stílust és az osztrák iskolát is a magyarból vezették le. Ne feledjük 6 évvel később ezüst érmet szerzett a válogatott a világbajnokságon.

 

 

Bécs 1932
Bánó
Jenő, a magyar úszósport egyik vezetője a minap Becsben járt. A kitűnő sportember hivatalos útján a futball számára is szakított időt. Alábbi bécsi cikke bizonyára nagy érdeklődést fog kiváltani a magyar futball válságos óráiban.

A Nicholson a múlt héten alaposan elbánt a Rapiddal és úgy látszik, az Admirát is elkapja, hiszen Stoiber még mindig nem játszhat és helyette Vogelnek kell a centercsatár helyét betöltenie. Pikáns meccsnek ígérkezik, gondolom, az idő is jó, gyerünk hát a Hohe Warte-ra, ahol biztosan ott lesznek majd a bécsi korifeusok. És aztán lássuk, hogyan telik meg ezen a szép szombat délutánon a Hohe Warte?
Hát a Nicholson nem verte meg az Admirát! Ellenkezőleg, az Ad- mira került az első helyre. Nem érdemelte meg. A játék sem pikáns, sem szép nem volt. Szürke, átlagnívó, kiemelkedő mozzanatok nélkül. És akárcsak nálunk, ott sem volt közönség. Vagy 2500 néző veszett el a Hohe Warte hatalmas nézőtérségén. Hiányoztak a vezérek is. Kolisch Arthur, néhány Ad- mira-ember és fiatalabb újságírók között nézem a játékot. Később még a Hakoah vezetője, Barchelius, majd Baar csatlakozik hozzánk. Rövid ideig sablonos tribűndiskur- zus folyik, de egy-két perc múlva már átcsap a beszéd olyan témára, amely ma az egész magyar futballtársadalmat foglalkoztatja és — mint itt Bécsben látom — az osztrák labdarúgás valamennyi vezetőemberének érdeklődését is teljesen leköti.


Kolisch viszi a szót, de a többiek is élénken résztvesznek az itt-ott rapszódikussá váló, de talán éppen azért érdekes vitában. Koiisch, a Wacker vezetője, az osztrák szövetség egyik legmarkánsabb alakja, „Meisl ellenese” így beszél:
— Mi itt nem tudjuk megérteni a magyar labdarúgás panaszait. Higyje el nekem, hogy egész Ausztriában egyetlen sportember sem akad, aki ne figyelné riadtan azokat a híreket, amelyek Magyarországból szállnak ide hozzánk. A magyarok a mi legrégibb riválisaink, együtt fejlődtünk velük, közösek voltak a bajaink és örömeink. Mindnyájan megdöbbenve és ijedten halljuk, hogy arról tanácskoznak Budapesten, hogy a bajnokságok menetét megállítják, ami egyértelmű lenne a magyar labdarúgás halálával. Hát nem törődnek a hatóságok ezzel a gyönyörű sportággal? Hiszen maguknak van egy Klebelsbergjük, Sipőczük és általában eddig mindig úgy tudtuk, hogy az állami és városi hatóságok segítségére voltak a magyar futball- nak, amely annyi dicsőséget szerzett Magyarországnak és amelynek nem egy babéros fegyvertényét sokszor emlegetjük ma is idekint.
— Sajnos, nincs már Klebels- bergünk. Legalább is már nem ő a kultuszminiszter. Utódja pedig, az OTT volt elnöke, nem akarja megérteni a labdarúgás nehéz helyzetét. A szegénység elnyeléssel fenyegeti a sivár jelent.
— Szegénység?! Hát azt hiszi, hogy mi gazdagok vagyunk? Nézzen körül ezen a meccsen. Mi is hétről-hétre élünk, nálunk is vannak egyesületek — igaz, hogy csak kettő-három —, amelyek hátralékban vannak játékosgázsikkal, de mi meg vagyunk arról győződve, hogy ez csak átmenet s hogy amit most átélünk, az nem más, mint a gazdasági krízis betörése a sport területeire. Szeretném, ha ezt a
magyarok is átéreznék. Sursum corda! Majd elmúlik a krízis és fel fognak lélegzeni a magyar labdarúgás vezetői is.

— Azt mondják, hogy az osztrák labdarúgás jobb s hogy a bécsi iskola kelendőbb portéka a külföldön, mint a mostani magyar labdarúgás?
Itt egyszerre esnek a szavamba. Felcsattan Barchelius hangja:
— Ugyan kérem, csak ezt a „Wiener Schule”-t né hallanám már. Mi az, hogy Wiener Schule? A mi egyesületeink közül egyedül az Austria játszik stílust. Az pe- dik a magyarok hagyatéka. A két Konrádé, a Schafferé. A Hakoah sohasem volt nagyobb, mint akkor, amikor Guttmann, Nemes, Eisenhoffer, Schwartz, Nikolsbur- ger, Fábián és a többi magyar játszott benne és tanította az én egyesületemet, de a többi bécsit is. A magyar futball színvonala ma is magasabb, de legalább is egyenlő az osztrákéval, e tekintetben nincs nézetkülönbség a bécsiek között.
Megint Kolisch.
— Kelendőbb márka? Az lehet. Ennek azonban más okai vannak. Mi teljesen megszervezve megyünk külföldi utakra. Amikor elérkezik a vándorlás ideje, akkor beosztjuk a területeket, ahová egy- egy egyesület indulni akarés

tt másnak tárgyalni nem szabad. Az nálunk nem fordul elő, hogy amikor az Admira tárgyal — mondjuk — Franciaországban, akkor a Slován is odafordul és rontja a kínálatot. E tekintetben teljes rend van itt, mert legalább egymással nem konkurrálunk. De van más ok is. Minek tagadjam? Hallatlan szerencse kísérte tavaly válogatott és klubmérkőzéseinket Ezért a hiedelem, hogy jobbak vagyunk a magyaroknál. És ez az oka, hogy rendezettebbek a viszonyaink, ha ugyan ezt a szót a mi szegénységünk mellett használnom szabad.


— Miért mondja, hogy rendezettebbek?
— Kérem, én nem akarok senkit sem bántani, de meg kell mondanom, hogy Ausztriában bizony még a krízis kezdetén észbe kaptak a vezetők és alkalmazkodtak a kezdődő válsághoz. Az egész vonalon keresztúlvittük a legszigorúbb takarékoskodás elvét. Könyörtelenül redukáltunk mindent. Egyedül a Rapid az, amelynek 18—20 játékosa van, az utána következők legfeljebb 14—15 játékost foglalkoztatnak, de van olyan egyesület is, amelynek legfeljebb két tartaléka van. Maximális fizetések ritkák. Játékosvásárlásokra nem is emlékszem. Valamennyi egyesület saját nevelésű fiatal játékosokat állít be a hézagokba, még akkor is, ha esetleg egy-két bajnoki mérkőzésbe kerülne. Az adminisztrációt a legnagyobb mértékben eltüntettük. Mindenki és mindenhol spórol, amennyire csak lehet. Egyébként igyekszünk a vegyes bajnokságot, amely a második osztályokban már meg is van, kiépíteni. Gondolunk arra is, én legalább ezt igyekszem a szövetségben megvalósítani, hogy a „profi” szót teljesen kiküszöböljük. Az az elgondolásom, hogy ne legyen profifutballista, csak fut- balljátékos. Ezek közül az egészen jók, a művészek, kapjanak valámi költségmegtérítésfélét, de ne fizetést, ami után aztán nem kellene betegsegélyezési, meg egyéb járulékokat fizetni.
Az osztrák futballvezér szavai után hosszú ideig folyik még a vita. Az osztrákokat nem éri készületlenül az 1932-es szezon fenyegető válsága. A világbajok mindenütt betörtek a sport területére: Ausztriában nem lesz a válságnak halálos aratása. Mert az osztrák futball még idejekorán vonult vissza, idejekorán húzódott szerényebb keretek közé. Azt hiszem, nekünk sem ártana tanulni az osztrák példából. Amíg még nem késő.

Sporthirlap 1932 03 pages23 23

forrás : Arcanum adatbázis

Pin It

Hozzászólások (0)

Még senki sem szólt hozzá

Szóljon hozzá!

  1. Hozzászólás vendégként Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

patreonKérünk támogasd munkánkat akár havi egy mozijegy árával. Köszönjük! A képre kattintva, a Patreon oldalunkra kerülsz.

Rólunk

A Semleges Térfél önálló szurkolói közösség ami a Magyar Labdarúgás fel emelkedését és a szurkolói kultúra megóvását valamint a szurkolók tényszerű tájékoztatását tűzte ki célul. Online szurkolói beszélgetéseink videóink képeink és minden médiatatalmunk ezt a célt szolgálja.

Copyright © 2020 Semleges térfél

Partner oldalak

amigeleken
lokomotiv
ujpest

ferencvaros

Kövess minket a Facebook-on!