Várhidi Péter legutóbb Ózdon próbált valami csapatféleséget összehozni, de ez nem nagyon sikerült… Nem feltétlen az ő hibája, de azért meg kell jegyezni, hogy elég komolyan belenyilatkozott a tulaj valagába, amikor az utánpótlás hiányár vetette fel, mint problémát. Ugyanis a tulaj – aki nem az első klubot teszi tönkre… - pont akkoriban menesztette a fizetési elmaradással elégedetlen utánpótlás edzőit.

De nem ez most a téma, hanem az, hogy a napokban látott napvilágot egy nyilatkozat, miszerint:

„Én segíteni akarok, de úgy érzem, itthon nem akarnak fejlődni. Pedig a magyar focit az alapoktól kellene megreformálni. A felnőtt focisták képzettségén már nem lehet változtatni. Az eredményeim is bizonyítják, nem vagyok olyan rossz szakember, hogy a magyar focinak ne legyen rám szüksége.”

Nos, itt aztán a cikk egy éles fordulattal elkanyarodik Várhiditól, mert most ugyan elkezdhetném taglalni, hogy milyen tapasztalatai vannak külföldön (semmilyenek), és hogy eddig miért nem tett semmit (akkor sem, amikor szövetségi kapitány volt). Nem, ez nem erről szól, hanem hogy miért csak azok tudnak ilyen, és hasonló éleslátással nyilatkozni a mai helyzetről, akik éppen partvonalon kívül vannak?

Azt gondolom, hogy nem kell agysebésznek lenni a következtetéslevonásához: aki benne van ebben az egészben, az olyan szinten függővé válik (a rendszer okán), hogy képtelen kiszállni a nagyotmondás-semmittevés mókuskerekéből. El lehet intézni mindezt azzal, hogy máshol is így mennek a dolgok, csak fals eredményre vezet! Teszem azt, ha van egy iparág Magyarországon, ami – bármilyen okból – elhanyagolt, mindez egyenes következmény. De a foci ilyen?

Nagyon nem, és innentől kezdve csak egy dolog marad; vannak azok, akik a csúcsán ülnek ennek az egésznek, és semmi más nem számít, mint az ő számításuk alapja, a pénz. Az meg most van, most kell megszerezni…

Pin It

Hozzászólások (0)

Még senki sem szólt hozzá

Szóljon hozzá!

  1. Hozzászólás vendégként Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

patreonKérünk támogasd munkánkat akár havi egy mozijegy árával. Köszönjük! A képre kattintva, a Patreon oldalunkra kerülsz.

Rólunk

A Semleges Térfél önálló szurkolói közösség ami a Magyar Labdarúgás fel emelkedését és a szurkolói kultúra megóvását valamint a szurkolók tényszerű tájékoztatását tűzte ki célul. Online szurkolói beszélgetéseink videóink képeink és minden médiatatalmunk ezt a célt szolgálja.

Copyright © 2020 Semleges térfél

Partner oldalak

amigeleken
lokomotiv
ujpest

ferencvaros

Kövess minket a Facebook-on!