Mondják a Vörösöknél – és nehezen lehetne megkérdőjelezni ezt a kijelentést, hiszen utcahosszal vezetik a PL-t. Csak ugye… nem lehet tudni, mi lesz a döntés! 25 ponttal (!!!) vezetnek a második helyezett MU előtt. Bár a United egy meccsel kevesebbet játszott, nem lehet kérdés; arra, hogy végül bárki is megszorítsa a Vörösöket, semmi esélye a többieknek!

És ez igaz bármilyen bajnoki zárásra – akár lejátsszák, akár nem, bármikor van vége a sorozatnak, a Pool biztos befutó. Most, hogy 30 év után egyértelmű előnnyel nyerhetnék a bajnokságot, nagyon nem szeretnék elengedni a dolgot. Paul Ince, a MU és a Pool korábbi híressége, védekező középpályása így nyilatkozott erről:

„A Premier League nem engedheti meg magának, hogy eredményhirdetés nélkül zárja le a 2019/20-as bajnokságot. A Liverpool bajnoki címének címének megtagadása komoly "felfordulást" idézne elő Merseyside-on.”

Az UEFA elnöke, Aleksander Cerefin beismerte, hogy a testület kénytelen lehet a bajnokságokat törölni, ha június végéig nem tudják folytatni, ám Ince most kijelentette, nem engedhető meg egy ilyen drasztikus lépés! A Mirroanak így nyilatkozott:

"Ez egy bonyolult helyzet, mert nincs jó megoldása. De az elképzelhető, hogy El tudod képzelni, hogy az a klub, amelyik 30 éve várt a bajnoki címre, és amikor ott vannak a siker kapujában, akkor az egész bajnokságot törlik? Az a felfordulás, amelyet egy ilyen döntés Liverpoolban okozna… Inkább ne akarjuk tudni, mi lenne! Inkább elvennék a bajnoki címet csapatot, hogy mindenki más boldog legyen, vagy legyen inkább bajnok Liverpool? A szezont be kell fejezni, bármi is történik, és ha ez májusban vagy júniusban van, mindegy, különben is csak kilenc meccsről van szó.”

A folytatásban a nemzetközi szereplést és a kiesés problémáit is érinti:

„Akár zártkapuk mögött, akár nézők előtt, de le kell játszani a hátralévő meccseket. Még az sem tiszta, hogy ebben az esetben lesz kieső, vagy sem. Semmisség tenni nem szabad, mert akkor akik kiharcolták a feljutást, velük mi lesz? Ráadásul a Poll most az európai kupák nyomása nélkül focizhatna, hiszen azok valószínűleg lerövidített, pár meccses befejezéssel zárulnak.”

Sok kérdést felvet a lezárás mikéntje itthon is, de ami különösen figyelemre méltó, az, hogy Paul Ince a Manchester, az ősi ellenség játékosa is volt, most mégis azt mondja, hogy – bármi legyen a megoldás! – a Pool-nak oda kell adni a bajnoki címet! A magam részéről; maximálisan egyetértek.

Pin It

Hozzászólások (0)

Még senki sem szólt hozzá

Szóljon hozzá!

  1. Hozzászólás vendégként Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

patreonKérünk támogasd munkánkat akár havi egy mozijegy árával. Köszönjük! A képre kattintva, a Patreon oldalunkra kerülsz.

Rólunk

A Semleges Térfél önálló szurkolói közösség ami a Magyar Labdarúgás fel emelkedését és a szurkolói kultúra megóvását valamint a szurkolók tényszerű tájékoztatását tűzte ki célul. Online szurkolói beszélgetéseink videóink képeink és minden médiatatalmunk ezt a célt szolgálja.

Copyright © 2020 Semleges térfél

Partner oldalak

amigeleken
lokomotiv
ujpest

ferencvaros

Kövess minket a Facebook-on!