Kispestan látványosan megunták, hogy az edző nem ülhet a „Kis-padon”, és menesztették Sannino-t, aki annyira sem tudott viselkedni, mint vicc-béli lelki társa, aki azt találta mondani egy temetésről, hogy „a zene jó volt, csak kevesen táncoltak”… Nos, tanultak a hibákból, és egy olyan szakembert kértek fel, aki a legmegfelelőbb a sportigazgatói székbe!

Igen, Urbányi István – aki Újpestről indulva, a Maldív-szigeteken keresztül egészen Kansas-ig jutott! - megint hazatért. Van neki egy ilyen tulajdonsága; időnként beköszön, aztán elköszönnek tőle! Felsőbb körökben tudni vélik ugyanis, hogy köszönni udvarias dolog, ő pedig művelt gyerek, nem kétséges!

Nem véletlen, hogy ő vitte el a tudatlan indiánoknak a focit, zsenije által gyújtott fény úgy hasított át az Atlanti-óceánon - széttörve az útjába kerülő, a Titanic vesztét okozó mérettel bíró jégtáblákat is! –, hogy szem nem maradt szárazon! Meghozta az Óvilág üzenetét: a focit gólok nélkül kell értékelni! Viillám Szélső (az apacsok törzsfőnöke) azonnal vette az adást, hiszen játszottak ők is, de gólt sohasem szereztek, csak skalpokat…

Most tehát egy olyan ember érkezett meg Kispestre, aki akkor is tudja értékelni a csapat játékát, ha a gólokat nem veszi figyelembe! Erre komoly szükség is van, hiszen a Honvéd most úgy áll a tabella hatodik helyén, hogy csak a tökutolsó Kaposvár ért el kevesebb találatot, az utolsó három fordulóban kapott kilenc gól meg amúgy is csak lelki törést okozna a játékosoknak, spongyát rá!

Tehát jó az irány, csak nem tudni, hogy ez mit jelent! Most akkor továbbra is gól nélkül akar galaktikus bajnokságot nyerni a Kispest, vagy éppen azért kellett Urbányit szerződtetni, mert ő pontosan el tudja mondani, hogy ha a gólokat nem nézi, akkor is szégyenletes a Honvéd produkciója?

Ezt most még nem tudjuk, de az minden bizonnyal állítható, hogy sokkal nézhetetlenebb meccseket akkor sem produkálhatna a kispesti társaság, ha netán a csörgőlabda bajnokságban indulnának, mi pedig – együttérzésük jeléül – szurkolói sáljainkat szemünk elé tartva „néznénk” a meccset!

Mi lehet a megoldás? Nincs más, mint hogy vissza kell menni mondjuk 65-70 évet, és meg kell nézni, hogy miért is lehetett akkor ütőképes focit csinálni arrafelé! A képletből persze vegyük ki az irányított igazolások rendszerét, és vegyük bele az irányított szponzorok lehetőségét, így a végén egy olyan képletet kapunk, ami manapság is megfejtés lehet arra, hogy kell a Honvédnak önazonos játékkal meccseket nyernie.

Hogy ez aztán mire lesz elég? Meglátjuk, ha sálainkat végre elvehetjük szemünk elől…

 

Ui.:

Az Urbi et Orbi-t - mint minden vivő ziccert - kihagytam...

 

Pin It

Hozzászólások (0)

Még senki sem szólt hozzá

Szóljon hozzá!

  1. Hozzászólás vendégként Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

patreonKérünk támogasd munkánkat akár havi egy mozijegy árával. Köszönjük! A képre kattintva, a Patreon oldalunkra kerülsz.

Rólunk

A Semleges Térfél önálló szurkolói közösség ami a Magyar Labdarúgás fel emelkedését és a szurkolói kultúra megóvását valamint a szurkolók tényszerű tájékoztatását tűzte ki célul. Online szurkolói beszélgetéseink videóink képeink és minden médiatatalmunk ezt a célt szolgálja.

Copyright © 2020 Semleges térfél

Partner oldalak

amigeleken
lokomotiv
ujpest

ferencvaros

Kövess minket a Facebook-on!