Mióta Bernie Ecclestone (aki 89 évesen apai örömök elé néz…) eladta a száguldó cirkuszt az amerikai Liberty Media-nak, utóbbi cégvezetője, John Malone sokat tesz a versenyek népszerűsítéséért. Különböző technikai, és egyéb szabályokat alakított át, eddig nem látogatott helyekre is elvitte a versenyeket, jóval sűrűbbé tette a versenynaptárt – hogy csak párat említsek. Nem nehéz kitalálni, hogy a járvány az F1-et is súlyosan érinti, így most az élet is kikényszerít változásokat! Mik ezek? És mit lehet tanulni az F1-től? Nézzük!

Tavaszra hozták az augusztusi szünetet

Nem tököltek sokat, egyszerűen átütemezték az egész versenynaptárt, és az egyébként is még mindig létező szünetet előre hozták. Ezzel mindenki egyetértett, hiszen most nem lenne sok értelme egészségügyi kockázatot vállalni – miközben a bevételek alacsonyabbak lennének, mint normál időkben.

2022-re halasztották az új, költséges fejlesztéseket kívánó műszaki szabályok bevezetését

Nem kicsivel tolták el a dolgot, ugyanis pontosan tudják, hogy a mostani kiesés egy dolog, a probléma másik része, hogy mikor és hogyan áll vissza az élet (és persze a pénzügyi kondíciók…) a normál kerékvágásba. Meglebegtették, hogy a műszaki váltás lehet, hogy csak 2023-ban lesz lehetséges, de addig is kell tenni valamit a károk enyhítése érdekében.

Évi 175 millió dolláros kiadási plafont vezetnek be – már jövőre

Ez azt jelenti, hogy a most tapasztalt jelentős különbségek csökkenni fognak, mert az a pár csapat, ahol gyakorlatilag még F1-es szinten is korlátlan a büdzsé, tulajdonképpen pénzzel verték tönkre a kisebb csapatokat. A kisebb költségvetés azt is jelenti, hogy a fejlesztésekben nagyobb szerepet kap a gondolkodó ember, és talán még a bérek is kissé normálisabb szintre állnak be (az F1 csapatok is rettenetes bértömeget fizetnek ki).

Persze a csapatok máris elkezdtek érdekeiknek megfelelően lobbizni, mert a kisebbek egyenesen 100 millió alá akarják vinni a kiadási plafont, míg a Red Bull és a Ferrari semmiképpen nem szeretne belemenni eg 150 millió alatti szintbe.

De nem is az a lényeg, hanem az, hogy bizony ideje lenne elgondolkodni hasonló dolgokon a világ football-vezetőinek is! Az egy dolog, hogy van FFP, meg az is egy dolog, hogy tervezgetnek valamilyen fizetési sapkát, de amit eddig még senki nem vizsgált meg, az, hogy mi lenne, ha a klubok költségvetését maximalizálnák?

Talán nem lenne nézhetőbb a spanyol, olasz foci, vagy a PL? De bizony, mindenképpen az lenne, mert most mit látunk? Azt, hogy akinek több pénze van, nagyobb neveket vásárol meg, akikből egy szintén méregdrága edző bajnokcsapatot csinál! De mi köze ennek ahhoz a versenyhez, ami a pályán zajlik? Az égadta egy világon semmi, ugyanis a verseny a kasszánál van…

Ugyanezt a dolgot akár importálni is lehetne, ugyanis egy csapásra megoldódnának olyan, a magyar foci egészét feszítő problémák, mint a saját nevelésű fiatalok szerepeltetése, a semmiből kinövő micsurin csapatok, vagy az, hogy a méregdrága külföldi játéksokat fizetik meg az állami büdzsé helyett a klubokhoz irányított, itthon megtermelt vállalati nyereségekből.

OK, tudom, ennek semmi realitása, de érdemes lenne átgondolni egy ilyen kiadási limit bevezetését - persze az ehhez szervesen kapcsolódó szabályozással együtt, hogy ez az egész szerves rendszert alkosson, ne pedig egy toldozott-foltozott fércmunka legyen!

 

Pin It

Hozzászólások (0)

Még senki sem szólt hozzá

Szóljon hozzá!

  1. Hozzászólás vendégként Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

patreonKérünk támogasd munkánkat akár havi egy mozijegy árával. Köszönjük! A képre kattintva, a Patreon oldalunkra kerülsz.

Rólunk

A Semleges Térfél önálló szurkolói közösség ami a Magyar Labdarúgás fel emelkedését és a szurkolói kultúra megóvását valamint a szurkolók tényszerű tájékoztatását tűzte ki célul. Online szurkolói beszélgetéseink videóink képeink és minden médiatatalmunk ezt a célt szolgálja.

Copyright © 2020 Semleges térfél

Partner oldalak

amigeleken
lokomotiv
ujpest

ferencvaros

Kövess minket a Facebook-on!