Medhi Benatia a napokban nyilatkozta, hogy a Real Madrid és a PSG minden átigazolási periódusban bejelentkezett Miralem Pjanic-ért. A boszniai-hercegovinai középpályás a félbemaradt szezonban talán még jobban is szerepelt, mint az előző évben, (becsült) ára azonban mégis némileg csökkent (most 65 mEUR), hiszen már 30 éves.

A marokkói ex-csapattárs most Katarban, az Al-Duhail együttesében szerepel, és elmondta, hogy mióta 2016-ban megszerezte a Juve Pjanic-ot, folyamatos a két élcsapat érdeklődése. Eddig a hír, de ami ennél érdekesebb, az, hogy miért gondolta ezt éppen most megosztani?

Nem feltétlen arról van szó, hogy feltűnősködni akart, hiszen ez a hír nem róla szól. Azt sem gondolom, hogy most – mikor már jó pénzért levezet – vissza akart volna lőni egykori munkaadó klubjára. Sőt! Sokkal inkább az a helyzet, hogy szívességet tett a Juve-nak azzal, hogy bedobta Pjanic nevét a köztudatba!

A helyzet ugyanis az, hogy Pjanic szerződése majd csak 2023-ban jár le, de akkor – 33 évesen – nem feltétlen lehet már érte a top-ligák szintjén látható összeget elkérni. A még 2018-ban, öt évre kötött megállapodás ugyan biztosítja a játékos jó megélhetését (már amikor megy a bajnokság…), neki nem feltétlen kell sietnie a klubváltással, ugyanakkor nem kizárt, hogy a Juve most inkább pénzt szeretne, mint megtartani a lassan a kiöregedés felé tartó játékosát.

Persze azért van ezzel némi gond! Mégpedig az, hogy a játékos nyilván nem szeretne rövidebb kontraktust kötni, ugyanakkor a Real-nál például nem szokás 30 év felett több éves szerződésekkel operálni. Ezt nyilván pontosan tudják ám a Juve-nál is, így az üzenet egyértelmű címzettje a PSG!

És miért pont őket célozzák? Hogy hogy nem, a PSG tulajdonosa nem a Qatar Sports Investments (QSI)? Ez egy állami befektetési alap, melynek elnökét, Nasser Al-Khelaifi-t a PSG elnökévé nevezték el a felvásárlás után. A PSG igazi főnöke azonban Katar Emírje, Sheikh Tamim bin Hamad Al-Thani, Katar uralkodója.

De tovább! Az az Al-Duhail 2019 decemberében tartotta legutóbbi közgyűlését, ahol – milyen meglepő!!! - Sheikh Khalifa bin Hamad Al-Thanit választották az Al-Duhail Sportklub új elnökévé, leváltva ezzel Sheikh Abdullah bin Nasser bin Khalifa Al-Thani korábbi elnököt.

Na jó, a lényeg; ez egy családi ügy lesz, nincs kétségem afelől, hogy Benatia volt most az a postás, akinek tudatnia kellett a világgal, hogy micsoda komoly versenyben szerzi meg a PSG Pjanic-ot (ha létrejön az üzlet…), ami egyben magyarázat is lesz rendkívül magas árára…

Aztán jön az UEFA, belengeti a pénzügy fairplay-t, és megállapítja, hogy minden a legnagyobb rendben! Talán nem lenne marhaság az a kiadási plafon…

 

Pin It

Hozzászólások (0)

Még senki sem szólt hozzá

Szóljon hozzá!

  1. Hozzászólás vendégként Sign up or login to your account.
Attachments (0 / 3)
Share Your Location

patreonKérünk támogasd munkánkat akár havi egy mozijegy árával. Köszönjük! A képre kattintva, a Patreon oldalunkra kerülsz.

Rólunk

A Semleges Térfél önálló szurkolói közösség ami a Magyar Labdarúgás fel emelkedését és a szurkolói kultúra megóvását valamint a szurkolók tényszerű tájékoztatását tűzte ki célul. Online szurkolói beszélgetéseink videóink képeink és minden médiatatalmunk ezt a célt szolgálja.

Copyright © 2020 Semleges térfél

Partner oldalak

amigeleken
lokomotiv
ujpest

ferencvaros

Kövess minket a Facebook-on!